De az én célom ezzel a cikkel, hogy Dóri vegánságról, és az ezzel kapcsolatos felcímkézésről szóló cikkéhez hasonlóan segítséget nyújtsak, ez esetben én azoknak, akik a környezetvédelem útjára léptek és néha, külső befolyásra megrekedtek vagy eltévedtek valahol benne, esetleg már fel is adták.
3 éves koromban költöztünk egy kisvárosból vidékre, aminek értékeit csak akkor kezdtem el felfedezni, miután kirepültem a családi fészekből. A főváros hangoskodása, a zöld területek hiánya, az emeletes betonépületek, és a rengeteg ember a szépségükön kívül mind abban erősítettek meg, hogy a környezet közelében szeretnék maradni és védeni azt.
Szakmailag – ha lehet ezt így hívni – először a diplomamunkám kapcsán kerültem közel a környezetvédelemhez. Szakdolgozatomat ökoturizmusról írtam, és lényegében ennek sikere volt az első visszacsatolás számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni hosszútávon. Azóta igyekszem olyan munkahelyi pozíciókat keresni, amiknek keretein belül fókuszálhatok Földünk megóvására vagy legalább hangot adhatok neki, mint a Kollektív Magazinnál ennek a rovatnak a formájában.
Ha pedig valaki nagyon szorosan elkezd kapcsolódni a környezetvédelemhez, hamar ráeszmél, hogy ez a dolog egyáltalán nem fekete-fehér és nem is kézzelfogható. Sok a „rizikófaktor” és „hibalehetőség” benne, hiszen pontosan olyan gyorsan változik, amennyire az életünk maga.
Ráadásul egy kapitalista módon berendezkedett világban ezek az eszmék igencsak ellentétbe kerülnek egymással. Éppen egy nemnövekedésről szóló előadáson hallottam azt a gondolatot, miszerint egy épület akkor tud környezetbarát lenni, ha meg sem épül.
Az elején én is ezeknek a szélsőséges elveknek a híve voltam, mellé pedig szépen beleestem a marketing és a piaci szereplők tevékenységeinek csapdáiba. Hirtelen zero-waste akartam lenni, sorra vásároltam meg a környezetbarát anyagból készült termékeket, majdnem vért izzadtam az első műanyagmentes júliusom alatt, küzdöttem pincérekkel szívószál miatt, szenvedtem a logisztikával a hétköznapokban. Bízva végig abban, hogy ez hamarosan beáll és rutinszerűvé válik, mert az összes blog és influenszer mondanivalója szerint a kitartás a kulcs. Hát én kitartottam.
De a környezetbarát életmód elérésében nem segített a fejvesztett tempó mellett az sem, hogy bárhol hangoztattam a törekvéseimet, mindenki lehurrogott, beskatulyázott, hippinek vagy épp nem normálisnak tartott. Én pedig minden negatív reakcióba beleálltam, és védtem magam számokkal, tényekkel, mindaddig, amíg odáig fajult a dolog, hogy néha még saját magam is megkérdőjeleztem, hogy miért hiszek ebben az egészben, hiszen a változás apró jelét se látom a környezetemben.
Persze kaptam a kommenteket, ha rágóztam, ha szívószállal ittam, ha autóba ültem és még sorolhatnám. Én meg csak egyre frusztráltabbá váltam, és elkezdtem ugyanezeket az elvárásokat támasztani mindenki felé. Bevallom, magamban negatívan minősítettem azokat, akik egyáltalán nem törekedtek a környezetvédelemre, vagy a törekvéseik annyiban kimerültek, hogy nem kértek szívószálat az italukhoz, esetleg a vásárlásokhoz vászontáskát használtak. Mindemellett pedig nehéz volt lépést tartani az állandó változásokkal vagy aktualitásokkal, amiket a média felkapott, és ha én nem aszerint jártam el, akkor mások szemében nem voltam eredeti.
Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fontosabb, az, hogy belegebedjek a hitelességembe vagy, hogy a kényelmesig húzzam meg a határt?
Az utóbbit választottam. Elengedtem a végleteket, helyette a balanszírozásra kezdtem fókuszálni és arra, hogy mindent lehetőségeimhez mérten tegyek. Segítségemre van még egy támogató közösség is, akikkel a közös célunk véghezvitele mellett, oda-vissza megosztjuk privát a tapasztalatainkat, tanácsainkat egymással. Azóta pedig sokkal hatékonyabban és vidámabban vezetem be az esetleges zöld megoldásokat, vagy nyugodt szívvel veszem le a humuszt műanyag csomagolásban, ha éppen nincs más alternatíva.
De nekem se az a célom, hogy teljesen elszeparálódjak az ezelőtti környezetemtől, régi barátoktól. Éppen ezért az elmúlt időszak sokban hozzájárult az empatikusságom fejlődéséhez, és ahhoz, hogy megismerjem az érme másik oldalát, hogy emberek miért nem hisznek akár a környezetvédelemben. Ha pedig adsz lehetőséget, hogy ezeket az okokat feltérképezd, úgy sokkal könnyebben érted meg azokat a személyeket, akik eddig szkeptikusan állnak a témához, és esetleg könnyebben is adhatsz nekik tanácsokat.
Jó, ha nem hagyjuk azt sem, hogy a reklámok hatással legyenek ránk, és emiatt sok esetben elveszítsük a kreativitásunkat. Fájt a felismerés, miután egy drága környezetbarát telefontokot megvettem, és egy ismerősömmel találkoztam, aki egy vastag zokniból vette elő a telefonját. Vagy az, mikor másoknál látom a többezerforintos kávéhordozót, amit egyébként egy dunsztosüveggel bármikor helyettesíthetünk.
Ezen kívül azt is realizáltam, hogy a kis lépések hosszútávon sokkal inkább járulnak hozzá a környezetbarát életmódhoz, mint az, hogy hirtelen az egész életünket zöld irányba fordítsuk. Nem szabad felállítanunk egyből sok elvárást magunk felé, hozzunk helyette apróbb, de átgondolt döntéseket. Ez az attitűd pedig életünk minden terén kamatozni fog! Annak, hogy nagyon szigorú voltam magamhoz elképzelhetőnek tartom, hogy előbb utóbb az lett volna az eredménye, hogy feladtam volna mindazt, amit addig elértem.
Végezetül pedig ne engedjük, hogy befolyásolja a kitartásunkat az, hogy globálisan a nagy cégek és azoknak vezetői szerint nem elsődleges probléma a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés. Tartsunk ki az elképzeléseink mellett, haladjunk fokozatosan, úgy ahogy számunkra komfortos, és így előbb utóbb jól fogjuk érezni magunkat, és ezáltal leszünk képesek arra, hogy egészséges keretek között tartsuk törekvéseinket a Földünk megóvása érdekében!
