fbpx

Továbbtanulásos történetek- a Ti sztoritok

Azok a gyerekkori álmok, amelyeket sokáig kergetünk, na meg a család, a barátok és a környezet elvárásai…mindenki számára ismerős helyzetek ezek. Aztán pofán csap a valóság, és rá kell jönnöd, hogy a céljaid eléréshez nincs mindig egy jól kivehető és egyenes út. És tudod mit? Ez nem is baj. Most, hogy nemrég kiderültek a felsőoktatási ponthatárok, és szeptembertől többezer gólya kezdi meg a tanulmányait országszerte, mi is felidéztük a továbbtanulással kapcsolatos emlékeinket. Sőt, úgy döntöttünk, megkérdezünk másokat is; különböző korosztályból, élethelyzetből jött embereket, ők, hogy emlékeznek erre az időszakra és hol tartanak most.  

  1. Saját sztorink

Úgy igazságos, ha mi, a szerkesztőség tagjai sem maradunk ki a nagy vallomásokból, így rögtönk a mi történeteinkkel kezdenénk. Mind a hárman a 20-as éveink második felében tartunk, így bár már kezdenek megkopni az emlékek, azért még elég közeli a tapasztalat.

Julcsi: „Általános iskolában nagyon érdekelt az állatorvosi irány, illetve a színészkedés is, de előbbiben a tanulmányaim, utóbbiban meg végül a lelkesedésem gátolta meg, hogy valamelyik felé vegyem az irányt. Gimnáziumban rengeteg szakkörre jártam, hogy rájöjjek, mi is érdekel igazán. Leginkább az írás állt közel hozzám, de több akkori ok miatt nem tudtam elképzelni, hogy abból keressem felnőttként a kenyerem. Végül turizmus szakra jelentkeztem főiskolára, azon belül pedig angol nyelvű specializációra szakosodtam. Ugyanekkor volt lehetőségem marketinget is tanulni fél évig Madridban, majd utána a szakdolgozatom elhúzott engem környezetvédelmi irányba. A diplomám megszerzése után dolgoztam catering és kulturális szektorokban, de amire mindig fókuszáltam az az volt, hogy a környezetvédelem a munkám során is velem maradjon.

Aztán az utóbbi két évben újra helyet kapott az írás az életemben, és jelenleg ezt dolgozom főállásként. Bár még csak 4 éve vagyok a munkaerőpiacon, és eget rengető tapasztalataim még nincsenek, de az mindenképp érdekes, hogy az embert milyen könnyen elterelhetik az általa dédelgetett álmaitól, főleg fiatal tinédzserként. Talán, ha visszamehetnék az időben az akkori 18 éves énemnek azt mondanám, hogy álljon ki magáért és amellett, amiről úgy éreztem, nekem az jó. Nem jó, ha hagyjuk, hogy mások befolyásoljanak, hiszen a saját hibáinkból, döntéseinkből tanulhat leginkább az ember.

De emellett azt sem találom feltelenül negatívnak, hogy néha lesodródunk az általunk kijelölt útról, és ennek köszönhetően tapasztalunk dolgokat, ismerünk meg embereket, amik mindenképp kamatoznak akár hosszú akár rövidtávon az életünkre nézve.”

Dóri: „Elég hamar tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni. Továbbtanuláskor, csak azért jelöltem meg más szakokat is, hogy valahova biztosan felvegyenek. Nem sokan lelkesedtek az ötletemért, hogy Kommunikáció és Médiatudomány szakra menjek, de engem a sok negatív kritika sem tántorított el. Végül második próbálkozásra vettek fel a Kodolányi János Főiskolára. A felénél jártam a tanulmányaimnak, amikor szerettem volna átmenni az ELTE-re, ehhez minden követelményt meg is csináltam. Végül a tanszékvezető lenéző megjegyzése, miszerint csak bizonyos szintű iskolákból vesznek át diákokat, elvette egy életre a kedvemet ettől az intézménytől. Végül lediplomáztam, azonban a szakmámat csak gyakornokként végezhettem az elején (ahogy az szokott lenni…). Viszont az évek során szereztem tapasztalatot baristaként, bébiszitterként, de még eladó is voltam. Aztán jöttek a nagyobb újságírói munkák például a Cosmopolitan-nél. Azonban bárhova is sodort a sors, mindig biztos voltam benne, hogy az újságírás a nekem való irány. És tessék.”

Rami: „Én Dórihoz hasonlóan mindenki rosszallása és „éhen fogsz halni kislányom” óvása ellenére Kommunikáció és Médiatudomány szakra mentem, mert gyerekkoromtól belém ivódott az alkotási vágy. Ahogy minden diák, én is kipróbáltam magam számos, nem a tanulmányiamhoz kapcsolódó munkában: osztottam én Metropolt (tudod az az újság  😉) az utcán vagy éppen szórólapot hostessként, és persze féltem, hogy ez lesz a maximum kapcsolatom a sajtóval. Szerencsére nem így lett, számos újságnál voltam gyakornok. Nyilván ingyen. Majd egy időre elvitt a pénz és a csillogás a marketing irányába, de szépen lassan visszataláltam az örök szerelemhez, az íráshoz.”

  1. Balázs

“Állatorvos szerettem volna lenni, végül vendéglátószakközépbe mentem, dolgoztam is vendéglátásban, de még kőőrlőben is. Mivel kiskoromtól szerettem rajzolni, ezért egy ponton vettem egy gépet és elkezdtem autodidakta módon kitanulni a szakmám, ami mára grafikus lett. Kiolvastam minden könyvet a műszaki könyvtárban: nagy nehezen (0 tapasztalat, 0 képzettség) elhelyezkedtem, és onnan szépen, viszonylag gyorsan ívelt felfelé a pályám és a karrierem.”

  1. Vera

“Kiskorban régész, természetfotós akartam lenni.  A gimnáziumban biológia szakos osztályba kerültem, ahol kitaláltam, hogy mégsem orvos akarok lenni vagy természettudománnyal foglalkozni. Érettségi után bébiszitterkedtem külföldön és még egy ideig a cukrászkodással is szemeztem. Végül felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre szilikatrestaurátornak, ami mondható művészetnek és természettudománynak és még a régészeti leletekhez is köze van 😉”

  1. Tomi

“A 6 éves én. Az 1999-ben volt, akkoriban jelent meg J.Cameron Titanic c. filmje. Gyerekként lenyűgözött a hajó látványvilága, a gépek működése, rengeteget rajzoltam, agyaltam, vajon mi hogyan működhet, mondtam is többször, hogy ha nagy leszek, hajómérnök leszek…

Középiskolában nem voltak nagy céljaim, első nekifutásra Szakközépbe jelentkeztem, ahol autóvillamossági szerelőnek tanultam volna tovább, de az élet mást hozott. Nem találtam meg ott a világom, így rövidesen ott voltam egy gimiben, és ameddig elláttam, az nem volt messzebb, mint az érettségi. Aztán jött a pályaválasztás, teljesen tanácstalanul megint ugyanaz a helyzet, mint négy éve: mi is legyek? Nem volt egyszerű a döntés, mert ugye sem a családban, sem ismeretségi körben nem volt olyan, aki mérnök, nem tudtam senkitől se megkérdezni, hogy mégis mi fán terem ez az egész? Mivel a makettekkel szerettem bíbelődni,  Budaházi Tanárúr (rajztanárom) javaslatára jelentkeztem az építészmérnök képzésre Győrbe. Egyébként a nyíltnapon is a makettezős rész tetszett a legjobban, megnyugtató volt a tudat, hogy ahová megyek, legalább már valamit biztosan le tudok tenni az asztalra.

Aztán egyetem. 6 tanulásban és munkában kemény év. A képzés alapvetően 4 éves, 5. év végére abszolváltam, majd a munka mellett megírtam a szakdolgozatomat is, és a 6. év végén államvizsgáztam. Vegyes érzelmekkel jöttem el a képzésről. Egy részem rajongott a szakmáért – épületszerkezetekből jó voltam – másrészről pedig a hideg futkosott a hátamon, az is motoszkált bennem, hogy én ezt nem akarom most csinálni, elment tőle a kedvem. Végül mégis a szakmában helyezkedtem, idővel pedig gyönyörű családom is lett.
Távközlési hálózatokat tervezek jelenleg, ami villamosmérnöki munka, de a lényeg ugyanaz, mint az építészetnél: adottak a problémák, amiket a jogi és műszaki keretek között meg kell oldani. Ennyiből jó az egyetem, hogy önállóságra és gondolkodásmódra tanít, amit lehet kamatoztatni, még akkor is, ha nem az adott szakmában dolgozol éppen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy 10 év múlva nem ott kötök ki.
Szeretem csinálni, ugyanakkor nehezebb is, mert mindent menet közben tanul meg az ember, de minden megtanulható.”

  1. Eszti

    “Amikor először kellett továbbtanuláson gondolkozni, akkor nem bonyolítottam túl, nem agyaltam rajta sokat és nem is néztem utána alaposan a lehetőségeknek, második nekifutásra kicsit tudatosabb volt a döntés, de utólag annak sem volt sok értelme. Ezek ilyen valamire jó, de mégsem hivatás, legalább van diákom szerű tanulások voltak, és még akkor is egy homályos kép volt csak hogy mit akarok később dolgozni igazán. Mindig elhessegettem, hogy majd úgyis boldogulok, találok valamit, ami tetszik. Aztán harmadik nekifutásra már nagyon alaposan átgondoltam, kiválasztottam, utánanéztem és végül azt kezdtem el tanulni, amit naiv 15-16 évesen szerettem volna, csak akkor még nem tudtam, hogy létezik ilyen, csak éppen Dániában. Szóval az én esetemben elég sok idő, meg magammal foglalkozás kellett ahhoz, hogy elkezdjem azt, amit tinédzserként elhessegettem, vagy hessegetett a környezetem.”
  1. Renátó

„Gyerekkoromban filmrendező szerettem volna lenni, majd végül mégis Műszaki menedzser szakon tanultam tovább Budapesten, bár soha nem éreztem magaménak ezt a szakmát, és ez hamar ki is ütközött. Diploma előtt otthagytam az egyetemet, egy ideig hazaköltöztem vidékre, és dolgoztam. Aztán jött egy pont, ahogy sokan másoknál is: irány külföld. Mivel mindig kreatív és alkotó ember voltam, így Skóciában Visual communication szakon tanultam tovább. Később három országban éltem és dolgoztam, amíg nemrég hazaköltöztem Magyarországra. Jelenleg marketinggel foglalkozom.”

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek