fbpx

Környezetbarát kisvállalkozások nyomában – Borbolya bemutatása

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Pár héttel ezelőtt hirdettünk egy nyereményjátékot itt a Kollektív Magazinon, aminek keretein belül a Borbolya termékét lehetett megnyerni. A Borbolya egy alulról szerveződő kisvállalkozás, fából készült termékeket árulnak a környezetbarát háztartások megteremtésének érdekében. Számomra nagyon inspiráló a márka alakulása, céljai és értékei, de a többit mesélje el Durnea Bea, a Borbolya megálmodója.

Honnan jött a Borbolya ötlete?

Apránként, lépésről-lépésre fogalmazódott meg bennem az elképzelés. Az első és legfontosabb kiindulási pont a klisének tűnő mókuskerékből való szabadulási vágy volt. Ezt követte maga az ötlet, ami elég nagy falatnak bizonyult. Hónapok teltek el azzal, hogy egyik tévútról a másikra tértem, mire egy este a kanapén ülve jött az isteni szikra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

borbolya
Képen Durnea Bea, készítette: Somkuti Andrea

Vidéken nőttem fel, és a 20-as éveim során minden vágyam volt, hogy minél nyüzsgőbb és színesebb városba költözhessek. Így történt, hogy lassan 8 éve Budapesten élek. Éles váltás volt, de élveztem. Néhány év elteltével minden hazalátogatásomat követően egyre nehezebb volt magam mögött hagyni azt a csendes, nyugodt környezetet, azokat a természetes illatokat, amiket az örökké mozgásban lévő városért hagytam ott. Azokat a naturális anyagokat, illatokat és meghitt pillanatokat szerettem volna újra becsempészni a mindennapjaimba. Bízom benne, hogy a fából készült Borbolya portékák segítségére lesznek mindazoknak, akik ugyan ezt az érzést keresik.

Ha pár mondatban össze kéne foglalnod a Borbolyát, az hogy hangozna? Mi a fő fókusz?

A Borbolya egy olyan kisvállalkozás, mely fontosnak és értékesnek tartja a hazai szakemberek munkáját. Éppen ezért kínálatunkban fából készült konyhai háztartási termékek szerepelnek. A folyamatok során kizárólag környezetbarát alternatívákat használva igyekszünk hozzájárulni Földünk megóvásához.
Elsődleges célunk, hogy fából készült portékáink segítségével a vásárlók leszámolhassanak a háztartásukban fellelhető műanyag termékekkel, ezzel is környezettudatosabbá téve otthonukat.

borbolya
Fotó: Somkuti Andrea

Kik állnak a Borbolya mögött?

Csapatunk folyamatos bővülésen megy keresztül, de jelenleg hatan munkálkodunk a háttérben. Én, mint a Borbolya megálmodója, barátnőm Somkuti Andrea, aki főként a grafikákért, illusztrációkért és termékfotókért felel. Kovács Péter az esztergált termékekkel és asztalos munkákkal varázsol el mindenkit, Péter Attila az imádni való gyerek tányérok mestere, Mezősi Szabolcs és Haáz Sándor pedig a lézergravírozással foglalkoznak.

Milyen termékeket lehet vásárolni nálatok?

Fő profilunk a konyhai háztartási termékek széles palettája, természetesen a fa adta lehetőségeken belül. Kínálatunk még nem teljes, folyamatosan töltjük a néhány hete indult webshopunk raktárkészletét. Jelenleg esztergált tálak, tányérok és szervírozó tálcák állnak rendelkezésre, de hamarosan megújult salátás szettel, és egyéb konyhai kiegészítőkkel is bővülünk. Próbálunk minden korosztályhoz eljutni, így a gyerekeknek készült állatfigurás tányérok mellett termékkínálatunkban komolyabb darabok is helyet kaptak.

Mi a gyártás menete, hogyan kel életre egy-egy termék?

Esztergált termékeink Szóládon készülnek egy kis asztalosműhelyben, míg gyerektányérjainkat Székelyföldön gyártják. Ötféle faanyaggal dolgozunk, melyek között megtalálható a gőzölt- és gőzöletlen bükkfa, cseresznyefa, diófa és tölgyfa. Fontos számunkra, hogy a szükséges faanyagokat Magyarországon, illetve Székelyföldön szerezzük be.

Mi a véleményed a hazai fogyasztókról? Nyitnak a környezetvédő termékek irányába?

Tapasztalataink alapján egyre többen keresnek fenntartható és környezettudatos alternatívákat az eddigi műanyagból készült, vagy egyszer használatos termékek helyett. Természetesen sokak számára a fából készült konyhai termékek háztartásukban fellelhető listája kimerül a sorozatgyártott vágódeszkák és fakanalak beszerzésénél. Ami nem meglepő, ugyanis eddig nem igazán találkozhattunk olyan hazai kisvállalkozással, mely egyedi és modern darabok széles palettáját kínálná a vásárlóknak.

borbolya
Fotó: Somkuti Andrea

Mik a jövőbeli tervek?

Még nincs egy éve, hogy elindult a Borbolya, a webshop is nagyon friss, és szeretnénk lépésről lépésre haladni, nem kihagyni fontos folyamatokat. Idővel mindenképp tervezünk csapatbővülést, illetve ezzel párhuzamosan kínálatunk bővülését is, hogy minél nagyobb választék álljon a vásárlók rendelkezésére. Szeretnénk, hogy a konyhai felszerelések minden opciójára legyen egy Borbolya megoldás.
Emellett viszonteladói partnerkapcsolatok kialakításán is dolgozunk, hogy még több Borbolya termék iránt érdeklődőt tudjunk elérni országszerte.
Jelenleg ezek a céljaink, de nyitottak vagyunk mindig az újdonságok felé, és igyekszünk naprakészek lenni.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek