fbpx

Félsz a párodtól? A bántalmazó kapcsolatok pszichológiája

Magyarországon több ezren élnek bántalmazó kapcsolatban, legyen az akár fizikai vagy lelki. Sajnos nem egyszer, akár tragikus vége is lehet egy ilyen kapcsolatnak, ráadásul nagyon nehéz kilépni belőlük.

Hogy milyen lelki folyamatokon megy végig az, aki egy ilyen mérgező párkapcsolatban él, és, hogy lehet ezen változtatni, az a cikkből kiderül.

Ez egy nagyon kényes téma, ami napjainkban is megosztja a társadalmat. Sajnos még mindig akadnak, akik az áldozatot hibáztatják a kialakult helyzet miatt. Pedig az egyik legfontosabb ilyenkor, hogy legyen egy támogató közeg amellett, akivel ez megtörténik. Bár a végső felismerés és a döntés, mindenképpen az ő kezében van.

Testi és lelki bántalmazás

A testi, fizikai bántalmazás jeleit, valamivel könnyebb felismerni, bár a bántalmazók sokszor igyekeznek olyan helyeken sérüléseket okozni, amelyek nem látszanak.

Az olyan kapcsolatokban, ahol a verés mindennapossá válik, még nagyobb a veszély arra, hogy idővel akár végzetes kimenetele is lehet a dolognak. Ezért fontos, hogy a környezet is időben felismerje a jeleket és lépjen.

Azonban nem csak fizikálisan lehet bántani valakit, hanem lelkileg is. Ezeket pedig már sokkal nehezebb felismerni, de legalább olyan mérgezőek tudnak lenni. A kezdeti nagy lángolást és szép időszakot felváltja a féltékenykedés, az ellenőrizgetés és a kontroll. „Hol voltál?”, „Kikkel voltál”, „Minek mész el megint?”. Hangzanak el egyre sűrűbben a kérdések . Ezek a sokszor nárcisztikus emberek elvárják, hogy a másik élete is körülöttük forogjon, és elkezdik egyre jobban beszűkíteni az társuk életterét.

Ha egyszer csak azon kapod magad, vagy esetleg te veszed észre máson, hogy egyre kevesebbet megy társaságba, folyton lemondja a találkozókat, és ha mégis kiteszi lábát, a párja vagy százszor hívja őt, ő pedig sokszor feszült, ha nem tud időben hazaérni, akkor érdemes jobban figyelni. Ezek mind intőjelek lehetnek.

A folyamatos megalázás része a gúnyolódás, sokszor akár ismerősök vagy ismeretlenek előtt is. Illetve a folyamatos bűntudat érzése is jellemző. Hiszen a bántalmazó még a saját rossz viselkedéséért is a másikat teszi felelőssé. Ha ő nem így cselekedne, nem ezt tenné, akkor most nem lenne az adott helyzet. Az áldozat pedig szépen lassan elhiszi, hogy ez az ő hibája és minden egyes lépését montirozni kezdi.

Ilyenkor szépen lassan elveszik az áldozat önbecsülését, önbizalmát. Hiszen minden apró negativitásra ráugrik a bántalmazó, és minden vitás helyzetben felnagyítja azokat.

Soha semmi nem jó, amit az áldozat tesz. Mindig lehetne okosabb, ügyesebb, háziasabb. Semmiféle támogatásra nem számíthat a másik féltől: ha mondjuk előléptetik, akkor annál több sértés fog érkezni, nehogy azt higgye, valóban jól csinált valamit.

Bókok helyett már csak kritika érkezik, külső és belső tulajdonságokat illetően is. Ha pedig az áldozat mondjuk elsírja magát vagy értetlenkedik, akkor a bántalmazó egyből a másikat hibáztatja. Szerinte csak túlérzékeny vagy hisztis, és nincs is semmi baj. Idővel pedig az áldozat elveszíti a saját ítélőképességét, és elkezdi elhinni, amit szinte folyamatosan hall magáról. És mivel az ilyen kapcsolatokban a legtöbbször a környezettől is elvágják az illetőt, így nem is hallja a másik oldalt vagy nem tud kívülállókkal kommunikálni a problémáról.

Fontos, hogy tudd, hogy ez sohasem a te hibád, és mindezzel csak az a célja, hogy teljesen a saját hatalma alá vonjon.

Illetve az is jel lehet, ha eléggé gyorsan változnak az érzelmei. Egyszer, már szinte a kapcsolat elején, akár el is venne téged feleségül, a következő pillanatban pedig már minden bajért téged okol.

Ha azt veszed észre magadon, hogy lábujjhegyen jársz körülötte, és az egész napodat szinte az határozza meg, ő hogy érzi magát, vagy mit szeretne például aznap csinálni, akkor az egy erős jel lehet arra, hogy nem jóirányba mennek a dolgok.


Kikből lesznek bántalmazók?

Bár nem egyszerű megmondani előre, hogy kik lesznek azok, akik könnyen abuzálni kezdik a párjaikat, de biztos, hogy vannak olyan személyiségjegyek, amelyekre nem árt figyelni.

Az egyik ilyen a már egészségtelen mértékű egoizmus és nárcizmus. Amikor komolyan elhiszi, hogy ő a világ közepe és neki a tökéletessége az egyetlen hibája. Ha bárkit jobbnak érezne magánál, akkor azt becsmérlésekkel és sértésekkel megpróbálja „leigázni” és az önbecsülését széttörni.

Az emberek szeretik úgy képzelni, hogy azok akik erre hajlamosak, mind szörnyetegek és már messziről látszik rajtuk, hogy valami nem stimmel. Pedig ezeknek az embereknek a legtöbbje elképesztően jól álcázza a saját agresszivitását. Társaságban tökéletes párnak tűnhet, aki nagyon figyelmes a párjával és mindenki mással is. A négy fal között pedig már megint egy teljesen más arcát mutatja.

A bántalmazók a szakemberek szerint valószínűleg maguk is ilyen dinamikájú családban nőttek fel, szóbeli és/vagy fizikai erőszak közepette. Annyira mereven gondolkoznak, hiszen már olyan régóta élnek a bántalmazó szerepében, hogy ők maguk tényleg nem látják, hogy ők az okai a problémának. Folyamatosan a partnerüket hibáztatják a fennálló gondért.

Persze nem lehet azt mondani, hogy mindenki, akinek nehéz gyerekkora volt vagy erőszakos volt, akkor felnőttként is az lesz. Ugyanis az az igazság, hogy szinte bárkiből válhat bántalmazó, de áldozat is.

De az vitathatatlan, hogy aki nem megfelelő szociális háttérrel rendelkezik-és ez nem a szegénységet jelenti-sokkal könnyebben válik bántalmazóvá. Értem ez alatt azt, hogy egy nem éppen szeretetteljes családból érkezik, ahol kapott volna igazi figyelmet és törődést. Így egy érzelmi intelligencia szempontjából jóval hátrányosabb helyzetben lévő emberről beszélhetünk.

Az agresszióra, bántalmazásra hajlamos emberek képtelenek az önfejlesztésre, hiszen ahhoz ismerniük kéne önmagukat. Ők viszont mivel nem tudnak és nem is akarnak mélyen magukba nézni, inkább nem is foglalkoznak ezzel, ezért is nehéz kilépniük ebből a szerepből.

Bár talán nem könnyű ebből a szemszögből nézni, de ezek az emberek maguk is áldozatok sok esetben. Személyiségzavar esetén, a legtöbbször nem kaptak megfelelő segítséget, és a legtöbbjük súlyosan szeretethiányos. Hiszen lehetséges, hogy ők magukat is egész életükben elutasítások, verések, megalázások érték, így nem is tudják, milyen az, ha szeretik. Nem csoda, ha ők sem képesek kifejezni az érzéseiket, vagy nagyon helytelen módon teszik azt.

Ezzel nem felmenteni akarom a bántalmazókat, csupán az ő szemszögüket sem árt ismerni. Már csak a felismerés könnyebbsége miatt is.

bántalmazó

Miért nem lépnek ki a kapcsolatból az áldozatok?

Amikor valaki nincs és nem is volt ilyen jellegű kapcsolatban, akkor az az első reakciója: de hát miért nem hagyta ott? Mindenki úgy hiszi, ő az első jeleknél lépett volna, vagy az első pofonnál csomagolna. Pedig sok esetben ez sajnos nincs így.

Ki kell emelni, hogy a bántalmazott emberek nem butábbak, rondábbak vagy bármilyenebbek másoknál. Lehet, régen ők maguk is így vélekedtek. Azonban egy ilyen kapcsolat olyan mérgező tud lenni és olyan szinten be tudja szippantani az embert, hogy nagyon nehéz kijönni belőle.

Az egyik, ami nagyon megnehezíti a továbblépést, az az önbecsülés teljes lerombolása. Az áldozat idővel elhiszi, hogy ő semmire sem jó, és minden bajért ő a felelős. Kinek is kellene így? Hogyan is tudna boldogulni? Így vagy nem, vagy csak nagyon nehezen veszi rá magát a döntésre és hagyja ott a párját.

A másik fontos pont, amit talán sokan elfelejtenek, azok a pénzügyek. A bántalmazók sokszor pénzügyileg teljesen kizsákmányolják az áldozataikat. Esetleg már egyáltalán nem engedik, hogy elmenjen dolgozni, és minden pénzügyi döntést ők hoznak meg, ők kezelik azokat. A létfenntartása teljes egészében a bántalmazótól függ, így még nehezebben tudja elhagyni vagy új életet kezdeni, főleg, ha semmilyen külső segítsége nincs.

Illetve az is megnehezíti a kilépést az ilyen párkapcsolatokból, hogy nagyon erősen jelen vannak a férfi és női szerepek és hiedelemrendszerek: tehát a férfi az erős, a döntéshozó. Illetve a család elvárása is az, hogy a nő csak csendben tűrjön, a válás szóba sem kerülhet.

Amiről még szintén sokan szoktak beszámolni, az az, hogy a verést vagy agresszívabb időszakot váltják az úgymond mézeshetek. Vagyis ilyenkor a bántalmazó mindig megbánja, ami történt, elhalmozza az áldozatot ajándékokkal, kedveskedéssel. Egy idő után ebbe az ördögi körbe annyira bele tud ragadni a bántalmazott, hogy szinte várja a rossz időszakot, a megalázást, a pofont, mert tudja, hogy utána milyen csodás lesz. Csakhogy a példák azt mutatják, hogy egy idő után ez a kör megszakad, és már nem jönnek az intenzív jó időszakok, csak a bántás.

Az áldozat viszont ekkora már érzelmileg is elkezd még jobban kötődni az agresszorhoz, sőt, annyira azonosul annak nézőpontjával, hogy nem tud és nem is akar kilépni. Gondoljunk csak a  Stockholm-szindrómára, ahol az áldozat megszereti az elrablóját. Ott is hasonló dolgok mennek végbe, ez lényegében a tanult tehetetlenség.

Ami még közre játszhat, hogy az áldozat elhiszi, hogy a párja mentálisan beteg és majd ő meggyógyítja. Sokaknak ismerős lehet az az érzés, hogy „majd én megváltoztatom”. Eddig ugyan mindenkit megcsalt, és megbízhatatlan volt, de a mi szerelmünk erősebb. Sajnos azonban ezeknek a mentőakcióknak ritkán van jó végük, ahogy egy bántalmazó kapcsolatban sem fog megváltozni az illető.

Sokszor pedig maga a bántalmazó él vissza azzal, hogy azt mondja ez csak és kizárólag pszichés betegség, és ha elhagyja ezért a párja, akkor ő nagyon szívtelen. Pedig ez csakis arról szól, hogy megakarja tartani a párját, hiszen lépéseket aligha tesz, hogy ez az állapot változzon.

Aztán ott van még a gyerekkérdés. Ez szokott lenni a leginkább maradásra bíró ok. Sokan nem tudnának egyedül boldogulni a gyerekkel vagy gyerekekkel, és a társadalmunk sem éppen úgy van berendezkedve, hogy nagyon támogatná és elfogadná az egyedülálló szülőket. Sőt, sokak fejében az lehet, hogy egy gyereknek apa és anya is kell, még ha az nem is a legjobb, mégis jobb, mint a semmi. Nem lehet elmenni a gyermekelhelyezési és egyéb jogi procedúrák mellett sem, ami egy plusz eszköz lehet a bántalmazó kezében. Az ezektől való félelem, mind maradásra bírhatja a másik felet.

Meg lehet változtatni?

Sokakban merülhet fel a kérdés, ahogy az előbb is írtam már. Ám valós változást anélkül nem lehet elérni, hogy a bántalmazó fél nem látja be, valóban problémái vannak. Ha nem hajlandó az önvizsgálatra, nem tudja beismerni a hibáit és esetleg még kezelésekre is elmenni, akkor soha nem fog megváltozni a helyzet.

Ha pedig a mindennapi szóbeli agresszió mellett, már fizikai bántalmazásra is sor került, semmiképp sem érdemes várni, hátha egyszer megjön az esze.

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy majd mi megváltoztatjuk, hiszen ez nem is a mi felelősségünk. Ez nem rólunk szól, hanem minden esetben a bántalmazóról. Neki kell akarni a változást.

Hogyan tudunk segíteni az áldozaton?

Ami a legfontosabb pont, az a közvetlen környezet reakciója. Ha nincs egy támogató közeg az áldozat mellett, akkor az még nehezebben mer segítséget kérni vagy kilépni.

De nem csak a család lehet ilyenkor védőbástya. Nekünk is nyitott szemmel kell járnunk, ha a mi környezetünkben hasonló jeleket tapasztalunk. Hiszen segítségére lehet az áldozatnak egy óvónéni, egy tanár vagy akár egy szakember is.

Minden esetben meg kell erősíteni az áldozatot abban, hogy nem ő a hibás és joga van egy nyugodt és boldog élethez. Elirányíthatjuk őket szervezetekhez, akik segíthetnek nekik a további lépésekben, akár például a feljelentésben és így végre új életet kezdhetnek.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek