fbpx

Kedvenc utazásaim – helyek, ahol jártam

Nem, ez nem egy amolyan „én milyen fasza helyeken jártam” nagyzoló cikk, és mivel én is ezen a Földön élek, tudom, most az utazás sem olyan egyszerű. Mégis, pont ez adott okot arra, hogy kicsit felelevenítsem a kedvenc utazásaim emlékeit.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Krakkó

Egy röpke 6 órás buszút kellett hozzá, és máris Krakkóban találtam magamat, ami azóta is a TOP 5 szerelemvárosom között szerepel. Egy szuper kis airbnb lakásban húztuk meg magunkat, így még inkább bele tudtunk olvadni a helyi életbe. Nem fogok most látnivalókat sorolni, arra ott van a Google, sokkal inkább azt a hangulatot szeretném visszaadni, amiért bele szerettem a helybe. Egyrészt, hogy nagyon hasonló a kultúrájuk a miénkhez, csak pont annyival kedvesebbek, mosolygósabbak és nyitottabbak, mint, amennyit sokszor itthon hiányolok. Történelmi épületek, romantikus utcák rabolják itt el az ember szívét. Nekem ez méretügyileg a tökéletes város: nem túl nagy, nem túl kicsi. Pont bejárható, mégsem érzem azt, hogy egy egyutcás faluban járok.

utazás
Krakkó
Torontó

Jó nagy ugrás, mi? Na itt nyoma sincs a kicsi és kedves utcáknak és tereknek. Itt minden nagy és monumentális. Életem első repülőútja vezetett ide, mert miért ne egy 12 órás repüléssel indítsak, ugye? Kanada más részein is jártunk, mégis Torontóban volt valami megfoghatatlanul vonzó. Mert bár valóban óriási, ami az én magyar szememnek eleinte felfoghatatlan volt, mégsem éreztem úgy, hogy már annyira nagy, hogy befogadhatatlan. Itt is vannak rejtett szépségek, és hol egy felhőkarcoló, hol egy romantikus kis kert váltogatja egymást. Torontóban megfér egymás mellett a különböző politikai nézet, és senki nem néz furán a hippi tolókocsis bácsira, aki füvet szív és közben szivárványos zászlóval integet. Egy igazi kulturális sokk volt, ami után egy hét is kellett, mire itthon magamhoz tértem.

utazás
Toronto
Kuba – Havanna, Varadero

Kanadai utunk során iktattunk be egy kis Kubát is, mivel ott nagyjából olyan mindennapi dolog ez, mint, amikor mi leugrunk a Balatonra. Én még az igazi régi Kubát láthattam, mielőtt újra beengedték volna az amerikaiakat. Egyszerre volt számomra gyönyörű és nagyon szomorú. A hely az maga az álom, az az igazi fehérhomokos tengerpart, kis lagúnákkal, amiket órákig el tudtam volna nézni, akkor is nehezen hittem el, hogy itt vagyunk. Közben pedig ott volt az emberek szegénysége, és hogy én, aki a rendszerváltás után született, bele kóstolhatott a kommunizmusba. Minden boltban ugyanazok a termékek, azokból sem sok. A helyiek pedig annyira el vannak zárva, főleg az idősebbek, hogy azon is meglepődtek, hogy mi, európaiak is ismerjük a banánt. Mégis életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, egy apró kis szelet egy egészen más kultúrából.

utazás
Kuba
Ciprus-Páfosz

Ez az a hely, amivel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim, csak akartam egy jót nyaralni. Mégis, azóta is emlegetjük a tesómmal, hogy milyen jó is volt. A tengerpart, az egész környezet, az egyszerűen lenyűgöző és változatos. Az emberek pedig valami hihetetlen mennyire kedvesek, pozitívak. Még a sarki boltban is mindenkihez van egy kedves szavuk, arról nem is beszélve, hogy alap, hogy beszél mindenki angolul. Ennek a kedvességnek köszönhetően kaptunk asztalt egy tök jó étteremben, ahol a legjobb steaket készítik, méghozzá úgy, hogy a tengerparton az egyik pultos eresztett egy telefont a kedvünkért. Leírni is őrület, hát még átélni.

utazás
Ciprus
Izrael-Tel-Aviv, Jeruzsálem

Évek óta titkos vágyam volt eljutni Izraelbe. Végül találtam egy borasztó kis szállást az egyik legrosszabb környéken, mégis maradandó élmény lett egy életre az ott öltött egy hét. Tel-Aviv modern és mozgalmas, és amikor megszokja a szemed a sok katonát és a folyamatos ellenőrzéseket, még ha csak egy plázába is mész, akkor hamar el tud kapni a hangulat. Piacok, tengerpart és humusz minden mennyiségben. Jeruzsálem a szöges ellentéte ennek. A siratófal, a zegzugos marketek, és a tömény történelem. Ha csak bele gondolok, hogy ott jártam, ahonnan az európai kultúra is kiindult, a mai napig borsódzik a hátam.

utazás
Jeruzsálem

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
lengyelországban