fbpx

Filmajánló gyász feldolgozására

Rendhagyó ajánlóval érkeztem. A mai cikkemben olyan filmeket hoztam, melyek komolyabb vagy épp vidámabb hangvételüknek köszönhetően segíthetik megérteni a halált, és annak feldolgozásának menetét. De akár inspirálhatnak minket vagy épp visszaadhatják életünkbe a reményt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Átlagemberek

A dráma műfajában rengeteg remek film található, amely a gyász sok aspektusát tárja fel. Az Átlagemberek, Robert Redford rendezésében egy igazi klasszikusnak számít a témában. A film a gyász hatását dolgozza fel egy család szemszögéből. Miután egy balesetben elvesztették fiúkat, egy apa, egy anya és egy kisebbik fiú küzd, hogy együtt éljen a bánattal és a bűntudattal. Nekem a legnagyobb tanulság az volt, hogy ilyen helyzetben is muszáj őszintén kommunikálni egymással a családban. Sokszor nem tudhatjuk, min megy keresztül a másik.

Bakancslista

A Bakancslista szintén egy örök klasszikus, ráadásul a maga módján még szórakoztató is. Pedig elképesztően nehéz témára építkezik a sztori: mihez kezdjünk, miután megtudtuk, hogy halálos betegségben szenvedünk? A két főszereplő a kórházban barátkozik össze, az egyetlen közös bennük a halálos betegség. Egyébként teljesen különböző személyiségűek és hátterűek is. A filmben a boldogság és a szomorúság kéz a kézben jár, de nekem segített elfogadni, hogy az élet maga egy körforgás. És mivel egyszer véget ér, érdemes kihasználni minden percét! Emellett számomra még egy fontos útravaló, hogy társaságban minden sokkal jobb, mint egyedül, még akkor is, ha halálos betegségről is van szó.

Coco

Egyébként is elég nagy rajongója vagyok a mexikói halottak napja ünnepnek, úgyhogy ez a mesefilm levett a lábamról. De ne ítéljünk a kategória alapján: nem csak gyerekeknek szól, felnőttként is rengeteget tanulhatunk belőle! Többek között, hogy szeretteink addig élnek szívünkben, amíg gondolunk rájuk. Hiszen annak ellenére, hogy távoztak, nem kell, hogy teljesen megszűnjenek az életünkben. A nagy életigazságokat pedig izgalmas és szórakoztató szálakon keresztül mutatja be nekünk a történet.

Fel

A Fel az a mese, amihez be kell készítened előre legalább egy csomag zsepit. De közben viszont annyira bölcs és olyan fantasztikus igazságokkal van tele, hogy muszáj megnézni legalább egyszer. Azon túl, hogy bemutatja, hogy milyen a gyász és milyen érzés elveszíteni valakit, azt is megmutatja, hogy sajnos mennyire be tudunk zárkózni egy szerettünk elvesztése miatt. Éppen ezért a főszereplőt a végére már nem egy zsémbes öregembernek fogjuk látni, hanem egy érző lényként, akin felülkerekedett a gyász. Nagyon sokat tanulhatunk abból, hogy két nem csak korban, hanem életvitelben is ellentétes karaktereket láthatunk a filmvásznon. Szerintem a történet a tökéletes megfogalmazása az elengedésnek.

Gyakran sajnos olyan szeretteinket is el tudunk veszíteni, akik épp csak világra jöttek. Erről szól a Pieces of a Woman című film, melynek kritikáját itt olvashatjátok.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32