fbpx

Reményekkel teli új élet a tulipánok földjén Hollandiában 1. rész – Mertain Lilla írása

Az élet döntések sorozata. Van, hogy eltervezel valamit, majd a sors közbeszól, átírja a forgatókönyvet és egy teljesen más útra terel, választás elé állít.

Azonban olykor a döntést meghozni nem olyan egyszerű. Ilyenkor egy igazi harc zajlik le bennünk. A szív és az ész küzdelme.

Júliust írtunk, amikor egy nagyon kedves barátnőmmel sétáltunk Budapesten a Margit szigeten és éppen akkor kezdett el zenélni és gyönyörű színekben pompázni a szökőkút. Tökéletes zárása volt a csajos délutánnak. Miközben ott ültünk egyszer csak felcsendült Michael Bublé – Feeling Good című száma. Mondanom sem kell, hogy imádom. Szerintem ezt a számot mindenki ismeri. Arról szól ugye, hogy „Egy új hajnal, egy új nap, egy új élet következik a számára és ő nagyon jól érzi magát.” Ahogy ott ültem a padon, hallgatva ezt a számot és nézve a csodásabbnál csodásabb színekben váltakozó szökőkutat, melegség és nyugalom járta át a testem. Azt éreztem, hogy jó úton járok. Tudtam, hogy nagyon hosszú út vár még rám és azzal is tisztában voltam, hogy bizony megint egy kemény fába vágtam a fejszém. Azonban akkor, abban a pillanatban csak az hajtott, hogy annál az érzelmi hullámvasútnál, amiben akkor voltam és a sok negatív környezeti hatásoktól biztos, hogy sokkal jobb lesz majd.

Tavaly 8 év külföldön töltött idő után hazaköltöztem Magyarországra.  Belecsöppentem egy teljesen más világba. Majd a sors megint úgy hozta, hogy lépjek. Én pedig megtettem a lépést. Nemrég elindult egy új korszak. Egy új élet. Új lehetőségekkel, de most már nem egyedül. Összepakolva az eddigi közös életünket telerakva a bőröndünket reményekkel, tervekkel, a párommal elindultunk, hogy együtt új életet kezdjünk a tulipánok földjén, a meseszép Hollandiában. Mindösszesen 2 hetünk volt, hogy mindent elintézzünk, lemondjuk a pesti albérletünket, idekint munkát és szállást biztosítsunk magunknak, hogy mire megérkezünk semmivel ne legyen gondunk. Szokásomhoz híven listát írtam mi az amit még meg kell venni, vagy el kellene intézni mielőtt kiköltözünk. Persze ahogy lenni szokott most sem indult minden zökkenőmentesen. Először a koronavírus körüli kérdéseket kellett tisztázni, hogy még véletlenül se kerüljünk kellemetlen helyzetbe a határnál. Ja, igen nem említettem még, hogy mivel nem vagyunk egy átlagos páros, így nem is a legkönnyebb utat választottuk a kiutazásra. Mi nem a 2 órás repülés mellett döntöttünk, hanem a 18 órás autóutat. Tudom, most mit gondoltok, hogy elment az eszünk, nem vagyunk normálisak.

Hollandia
Fotó: Mertain Lilla

Higgyétek el, volt egy pont ahol mi is azt mondtuk, még egyszer soha. Ez konkrétan akkor történt, amikor az osztrák határnál az addig dugó mentes utat követően, 2 órát álltunk az igazolványainkat a kezembe szorongatva, halkan elmondva egy imát, hogy csak engedjenek át minket. Lassan odaértünk a vámőrhöz, aki csak annyit kérdezett németül, hogy Ausztriába megyünk-e, majd miután a párom válaszolt, hogy nem, mi Hollandiába utazunk, megköszönte, majd azzal a lendülettel tovább is engedett minket. Egymásra néztünk és kínunkban nem tudtunk mást csinálni, mint nevetni egy jót, és nyugtázni, hogy nem hazudtoltuk meg magunkat. Akkor még az út felénél sem tartottunk. Egy igazi örökkévalóságnak tűnt a GPS-be beütött pontos címre való érkezés. Próbáltam össze szedni magamat, hiszen én mondhatni csak egy utas voltam, akinek ugyan addigra már az összes végtagja elgémberedett, de mégis tudtam pihenni. A kedvesemmel ellentétben, aki Magyarországról elindulva csak vezetett és vezetett és vezetett. Iszonyatosan büszke voltam rá. Az elmúlt 1 évben nagyon sok mindenen kellett keresztül mennünk. Lelkileg, testileg elfáradtunk. Ahogy néztem kifelé és gondolatban már Hollandiában jártam, éreztem, hogy a lelkem szépen lassan megnyugszik. Nem tudtam/tudtuk milyen lesz idekint, fogjuk-e szeretni, de abban biztosak voltunk mindketten, hogy nem adjuk fel és addig nem nyugszunk, amíg el nem érjük a kitűzött céljainkat.

Ahogy egyre jobban közeledtünk Hollandia felé nem győztük kapkodni a fejünket hol jobbra, hol balra. A tájakat, falvakat, városokat, amelyek elénk tárultak egy szóval tudnám jellemezni: VARÁZSLATOSAK. Zöldellő rétek, virágok, lovak, tehenek, tavak mindenhol. A nyugalom és béke áradt ahova csak néztünk. Alig vártuk, hogy megérkezzünk és nyakunkba vegyük a várost, ahol eredetileg laktunk volna. Igen direkt múlt időben írtam, mert, ahogy az elején is említettem nem vagyunk egy átlagos páros, velünk mindig történik valami. Ahogy most is persze…

De, hogy pontosan mi történt, amikor szerencsésen egy 18 órás út után megérkeztünk Hollandiába, és azóta miként éljük a mindennapjainkat, az legyen egy másik cikkem folytatása…

Lilla korábbi írásai itt.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek