fbpx

Elengedés nélkül nincs változás

Az elengedést gyakran a gyásszal hozzuk párhuzamba. A gyászt pedig a halállal, szeretteink elvesztésével. Ennek ellenére ez egy sokkal szerteágazóbb jelenség. Más oldalról megközelítve, beépítve a mindennapjainkba pozitív kicsengése is lehet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tegye fel a kezét képzeletben, aki velem együtt hasonlóképp rendezkedik vagy rendezkedett be otthonában: számtalan dísz- vagy simadoboz, benne kizárólag emlékek: kütyük, mütyük, térképek, fényképek, szalvéták, kávézóból cukor, kagylók, névjegykárták, és ehhez hasonló apróságok. Mindegyik felhatalmazva azzal a jelentőséggel, hogy életünknek egy-egy állomását képviseli. Emellett családtól, barátoktól kapott tárgyak, amiket valljuk be, nem is használunk. De olyan erősen ragaszkodunk hozzájuk, hiszen eszmei értéke van! Ráadásul egy kicsit hozzánk is tartozik.

Így telt az én életem is, csakhogy az utóbbi kilenc évben hétszer költöztem. Ennek következményeképpen akarva akaratlanul több zsáknyi tárgyat szanáltam ki, kétszer ennyi ruhát adományoztam és ajándékoztam el. Mindeközben becsordogált a mindennapjaimba a tudatosság és a minimalizmus is. Nagyon szépen kezdtem el megválni a tárgyaktól, még Marie Kondo példáját is követtem, csak egy dologról feledkeztem meg, amire egészen ezidáig nem is jöttem rá. A sok szanálással a tárgyak mentek, de az érzések ugyanúgy velem maradtak.

Hogy miért ragaszkodom hozzájuk ennyire? Nem tudatosan teszem. És valószínűleg te sem. Régi berögzült vagy örökölt mintáink, traumáink, olyan esetek, amikor úgy érezzük, védjük magunkat, ha így vagy úgy viselkedünk, mind velünk maradnak és teszik a dolgukat a tudatalattinkban. De ahhoz, hogy ezen változtassunk, szükség van az elengedésükre.

Szerintem igazi sors fintora, hogy ha változtatni szeretnénk, cserébe valamiről le kell mondanunk. Gondoljunk csak egy olyan életszagú példára, mint a munkahelyváltás. Ez a hasonlat ráhúzható az életünk többi területére. Fontos viszont tudatosítani magunkban, hogy az elengedés nem egyenlő a felejtéssel. Szimplán a ragaszkodást szüntetjük meg vele. Így lesz hely aztán a változásnak. Ragaszkodni pedig nemcsak emberekhez, helyekhez, hanem érzelmekhez is lehet.

Mindez egyébként egy hétfő reggeli kundalíni jóga óra segítségével jött, aminek az elengedés volt a témája. Az oktató a gyakorlatokat és a mediációt köré építette. Persze a gyakorlást követően egyből ezt nem tudtam volna így szavakba önteni. De ennek köszönhetően tartok jelenleg itt. Még nem tudom, hogy mi jön ezután, és nem is szerettem volna szakmai cikkekre hivatkozva behozni különböző megoldásokat. Helyette elringatom magam ezzel az érzéssel, a felismeréssel. Megbarátkozom vele, és ha úgy érzem, készen állok, változtatok. Neked is ezt javasolnám: hogy ne siesd el. Ne hagyj ki lépéseket. Legyél jelen minden állomáson, legyél figyelmes és halld meg magad. Többek között ez a kulcs az eredményes változáshoz.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32