fbpx

Dolgozói jóléttel lehet tartós a cégfejlődés

Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és nem mellesleg a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelmet a munkavállalók igényeire.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezzel a hozzáállással nemcsak kellemes munkakörülményeket teremthetnek, hanem a cég fejlődése is stabil lábakon állhat.

2004 óta közel 400 ember dolgozik a Tolna-megyei Tamási-Hús Kft.-nél, a bővülést pedig folytatódik, 500 fő fölé szeretnék emelni a dolgozók számát.

„Tamási-Hús: ahol a dolgozó az egyik legfontosabb érték” – ezt vallja a cég, amit nemcsak a kommunikációjukban fejeznek ki, hanem tettekkel is. A prémium bacont és egyéb bacon alapú termékeket gyártó cég életében a termelői kapacitásbővítés mellett kiemelt szempont az is, hogy a munkavállalók biztonságban és jól érezzék magukat a munkahelyükön.

Gyermekbarát cég

A cégnek fontos, hogy a munkatársak munka- és életkörülményei jók legyenek, ezért évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy bölcsődei ellátást és gyermekfelügyeletet biztosítanak a kisgyermekes dolgozóknak, ezzel pedig létrehozták a régió első munkahelyi bölcsődéjét.

A nappali felügyelet alatt összesen 20 gyermekkel tudnak foglalkozni a szakképzett pedagógusok. Ezzel amellett, hogy biztonságot nyújtanak a szülőknek, növelték a családosok, főleg a nők elhelyezkedési esélyeit.

„Az, hogy a gyermekellátás és munkaidő összhangba került, hogy a munkába járás leegyszerűsödött és hogy a gyermekek a szülőtől néhány percnyi távolságban töltik idejüket nem csak a dolgozók számára érték, hanem jobb munkahelyi légkört is teremt, így mind a cég, mind a munkavállalók számára hatalmas előny” – mondta Sándorné Rozinger Mária ügyvezető igazgató.

dolgozó

Azonban a gyermekmegőrző, az új öltözők és a modern étkezde létrehozásával sem állt meg a szociális körülményeinek javítása 2019-ben.

2020-tól 3-8 éves gyermekek számára szerveztek nyári tábort és elindult az iskolafelkészítő tábor is. Mindemellett a cég munkaügyi szakemberei arra is gondoltak, hogy a rövidebb iskolai szünetek alatt is megoldott legyen a gyermekek felügyelete, külön erre a célra kialakított modern, gyermekbarát terekben.

A cég a húsüzem falain túl is elkötelezett a társadalmi fejlődés előmozdítása érdekében. A várossal szorosan együtt működve aktív szerepet vállal a régió életében azért, hogy Tamási a város jelenlegi és jövőbeni lakosainak élhető lakóhelye legyen. Emellett fontosnak tartják azt is, hogy a fiatal generációk számára perspektívát nyújtsanak.

„Termékeink a prémium minőség és a kiemelkedő ízharmónia jellemzi. Munkáltatóként ugyanezt tartjuk szem előtt: minőségi munkakörülmények, rugalmasság a munkavállalói igények figyelembevételekor és családcentrikusság” – mondta az ügyvezető igazgató.

Szerencsésnek és büszkének mondhatják magukat amiatt is, hogy a pandémia alatt egyetlen munkavállalót sem kellett elbocsátaniuk, sőt, mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók szeressék a munkahelyüket.

Az alapbéren felül a teljesítményszázalék, a pótlékok és béren kívüli juttatások emelhetik munkásaik munkabérét, sőt dolgozóink 15 százaléka vett részt szakmai képzésben 2020 óta, ami szintén kettős haszon a munkavállaló és a cég számára is” – magyarázta Sándorné Rozinger Mária.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32