fbpx

Kép és Kultusz – A Színyei Merse Pál kiállítás

Október 12-én megnyitotta nagyszabású Színyei kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a tárlat izgalmaiba, és nem csalódtam. Sikerült közelebb kerülnöm kedvenc festőmhöz, és még jobban szívembe zárni művészetét.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Színyei Merse Pál 1845-1920-ig élt és alkotott. Igazán nagy hírnévre Majális című festményével tett szert, ami számomra is a legkedvesebb festmény talán az egész világon. Ennek oka, hogy tökéletesen ábrázolja a gondtalanságot. Nem akar semmi mélyet vagy komolyat elültetni fejünkben, saját bevallása szerint is csupán egy szép tavaszi napot akart ábrázolni, és néhány embert, akik jól érzik magukat. Valószínűleg pont ezzel vett le a lábamról engem és mindenki mást is. Az egyszerűségével. 

Érdekes egyébként, hogy Színyei Merse Pálnak és feleségének, Probstner Zsófiának 6 gyermeke született, azonban közülük hárman nagyon korán diftéria áldozatai lettek, majd nem sokkal később még egy gyermeküket elveszítették agyhártyagyulladásban. Mégis, ha a festő képeire nézünk, legtöbbjük csodás, vidám színekben pompázik, gondtalanságot, szépséget és nyugalmat sugároz. Persze akadnak komorabb hangulatú képei is, de, ha rá gondolunk, akkor a Majális, a Parkban, vagy a Lila ruhás nő jut eszünkbe, amik mind sokkal inkább vidám vagy békés hangulatúak. Hogy a festő valós vágyait tükrözték-e ezek, egy gondtalan világot, vagy tényleg ennyire képes volt a fájdalmak ellenére is a pozitívumokra fókuszálni életében, már sosem tudjuk meg.

Viszont A Magyar Nemzeti Galéria Kép és Kultusz című kiállításán betekintést nyerhetünk a festő életébe és művészetébe. Megtudhatjuk hogyan vált világhírűvé a Majális című kép, vagy mi állt a Lila ruhás nő készítésének hátterében, akit egyébként a magyar Mona Lisa-ként is emlegetnek. Megismerhetjük a festő színhasználatának részleteit, ahogyan kortársai kapcsolódó műveit is. Mindezek előtt pedig a tárlat kezdetén röviden olvashatunk Színyei életének fő színtereiről. És ha már a szín szót említettem, végszóként egy Színyei idézettel zárom kedvenc festőm tiszteletére írt cikkemet:

“A szín, azt hiszem,  a legnagyobb könnyebbség és a legjelentősebb dolog a festő kezében.”

A kiállítás megtekinthető 2022. február 13-ig. További információért kattintsatok ide.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32