fbpx

Elmúlt egy férfi migrénje, miután növényi alapú diétába kezdett

Azt követően szűnt meg egy férfi súlyos migrénje, hogy egy olyan növényi diétába kezdett, ami főként sötétzöld leveles zöldségeken alapult. Most tanulmányozni kezdték ennek az okát.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az egészségügyi szakértők további vizsgálatokat sürgetnek az étrend és a migrén kapcsolatának kutatásában, miután az orvosok kimutatták, hogy egy beteg, aki több mint egy évtizede súlyos fejfájástól szenvedett, teljesen megszüntette fejfájós tüneteita növényi alapú étrendjével.

Az említett beteg már kipróbálta az előírt gyógyszereket, a jógát és a meditációt, és kiiktatta a potenciális “trigger” ételeket annak érdekében, hogy csökkentse súlyos fejfájásának mértékét és gyakoriságát – de semmi sem működött. A migrén szinte lehetetlenné tette már azt is, hogy dolgozzon.

De egy hónappal a növényi alapú étrend megkezdése után, amely sok sötétzöld leveles zöldséget tartalmazott, a migrénje megszűnt. A férfinak több mint hét éve nem volt migrénje, és nem emlékszik, mikor volt utoljára fejfájása. Az esetről a BMJ Case Reports című folyóiratban számoltak be.

Más független szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy mivel a jelentés egyetlen esetről szól, lehetetlen általánosítani, és nem szabad megoldásként tekintenie erre minden migrénes embernek.

Világszerte több mint egymilliárd ember tapasztal migrént. A jelentés szerzői szerint míg a gyógyszerek segíthetnek megelőzni és kezelni a tüneteket, egyre több bizonyíték utal arra, hogy az étrend átgondolása hatékony alternatívát kínálhat anélkül, hogy néhány gyógyszerhez kapcsolódó mellékhatással is meg kellene küzdeni.

A BMJ Case Reports-ban egy 60 éves beteg, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, így nyilatkozott: „Mielőtt megváltoztattam az étrendemet, havonta hat-nyolc borzalmas migréntől szenvedtem, amelyek mindegyike akár 72 órán át is eltarthatott. A legtöbb napon vagy migrénem volt, vagy épp felépültem belőle. (…)Azonban egy hónappal a tápanyagban dús, növényi alapú étrend megkezdése után – amely elsősorban sok sötétzöld leveles zöldséget, gyümölcsöt, babot, zabpelyhet és napi egy zöld turmixot tartalmazott -, mindkét gyógyszert le tudtam tenni. Mostanra a migrénes tabletták lejártak, és hét éve nem volt rohamom. Nem is emlékszem, mikor fájt utoljára a fejem. Már nem vagyok fogoly a saját testemben. Visszakaptam az életemet.”- fejtette ki a férfi.

Az étrend során legalább napi 142 g nyers vagy főtt sötétzöld leveles zöldséget, napi 946 ml zöld turmixot szükséges fogyasztani, és korlátozni kell a teljes kiőrlésű gabonák, keményítő tartalmú zöldségek, olajok és állati fehérje, különösen a tejtermékek és a vörös húsok bevitelét.

Ezt követően az említett személynél két hónapon belül a migrénes rohamok gyakorisága havonta csak egy napra csökkent. A rohamok hossza és súlyossága is enyhült. Végül három hónap elteltével teljesen elmúlt a migrénje. 

Gunter Kuhnle professzor, a University of Reading táplálkozás- és élelmiszertudományi professzora, aki nem vett részt a kutatásban, azt mondta: „Ez egy esettanulmány, ezért lehetetlen általánosítani. Az étrendnek kulcsszerepe van a betegségek gyógyításában, és egyes élelmiszerekről ismert, hogy migrént váltanak ki. A sötétzöld leveles zöldségekben és más élelmiszerekben található bioaktív vegyületek fontos szerepet játszhatnak számos betegség kezelésében, de ahhoz, hogy végleges megállapításokat tegyünk, lényegesen több kutatásra van szükség.”

Dr. Duane Mellor, az Aston Egyetem orvosi karának regisztrált dietetikusa és vezető tanára szerint a jelentés „elgondolkodtató”, de „nem tekinthető megoldásnak minden migrénes ember számára”.

Forrás

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32