Budapesten nem igazán voltak hobbijaim, így adott volt a lehetőség, hogy a kertészkedés területén szerencsét próbáljak. Első évre csak egy kis célt állítottam magam elé:
Saját termésből készüljön a lecsó.
Első hallásra azért ez nem olyan nagy dolog, de amikor az ember lányának kell magról palántát nevelni, főleg úgy, hogy előtte csak a teszkóban látott paradicsomot, csomagolva, akkor bizony az első hetekben megy a fejvakarás. Majd aztán rájöttem, hogy megy ez, mint a karikacsapás! Hosszú hónapok munkájának az lett az eredménye, hogy lett bőséges paprika és paradicsom termés, meg egy kevés vakond által kiásott hagyma is. Készülhet a lecsó!
A zsírt és a kolbászt a termelői piacról szereztem be, mondanom sem kell, hogy a végeredmény messze felülmúlta az elképzeléseimet. Erős túlzásnak hangozhat, pedig nem az. A paradicsom lédús és gyönyörű piros, a hagyma erős, a paprika friss és roppanós, a kolbász házi, adalékanyagmentes. Ennél a kombinációnál kevés jobb dolgot tudnék elképzelni.
Következő évben, vagyis idén, már ambiciózusabb voltam, meg bénább is. Úgyhogy a zöldségeim háromnegyede vásárolt vagy kapott palántáról nevelkedett, de a végeredményt tekintve teljesen mindegy volt, hiszen lett saját paradicsomom, paprikám, lila-sonka- és vöröshagymám, padlizsánom, cukkinim, eprem, borsóm, karalábém, némi karfiolom, és egy pár darab körülbelül 3 centi hosszú répám.
A különbség ízben a bolti és a saját között ég és föld. Úgyis mondhatnám, hogy mindennek van íze! A bolti cukkini és aközött, ami a kertemben termett méretben is szemmel látható az eltérés. Tudtam készíteni házi savanyúságot, chutneyt, és tudtam télire is elrakni abból, amit a kert adott. Egyetlen hátrány, hogy a vegyszerek hiánya miatt előbb romlott meg a termés, de ezzel együtt tudok élni, hiszen az egészségem is múlik rajta. Így viszont jövőre már kész stratégiát kell felállítani, hogy ne a tyúkoknál landoljon a paradicsom hanem szószként rakjam el télire.
Tyúkokról jut eszembe… – és itt most a vegánok és vegetáriánusok nyugodtan fejezzék be az olvasást – a kertben kapirgáló, nem ketrecben tartott állat húsának is teljesen más a színe, állaga, íze. Őszinte leszek, magamtól nem tudnám levágni a saját magam keltetett tyúkot (soha ne mondd, hogy soha), így egy balesetnek “köszönhetően” került a húsvéti ebéd menüjére a házi tyúkhúsleves. Történt ugyanis, hogy a kutyáim lejutottak a kertbe és vadászkutyához méltóan kicsit megkóstolták a jószágokat. Egy sajnos nem járt jól, így le kellett vágni a szomszéd segítségével, viszont “pazarolni” sem szerettem volna, így először a fagyasztóba került a hús, később pedig a lábasba.
Vegyes érzelmeim voltak mikor elkészült az étel, hisz mégiscsak neveltem egy jó ideig azt a madarat, de közben pedig életem húslevesét szürcsöltem, ami a gyerekkorom ízeit hozta vissza újra. Lassan itt lesz az ideje, hogy megtanuljam a tyúkvágás és -feldolgozás minden csínját-bínját, hiszen így fogom tényleg tudni, hogy mi is kerül a tányérra.
Elsődleges célom pedig a tyúktartással nem a húsevés volt, hanem a tojás. Rengeteget hallani arról, hogyan és milyen körülmények között tartják a tojókat, mekkora helyre vannak bezsúfolva. Ezért úgy voltam vele, ha már lehetőségem van rá a kert végett, szerettem volna kiszállni ebből a körforgásból és saját magam tartani őket. Mint a zöldségeknél, a gondoskodás itt is meghozta a gyümölcsét, azóta is tojnak rendesen, néha többet, néha kevesebbet. Ezek a jószágok kapnak mást is a tojó tápon kívül, látnak füvet, ehetik a konyhai maradékot és vígan kapirgálnak a kertben. A tojás mérete kisebb, viszont a sárgája a napnál is szebb színű. Egy biztos, a házi tojásnak nincsen párja.
Én pedig alig várom a jövő évet! A kert az ideinél is nagyobb lesz, szeretném gyógynövényekkel bővíteni a palettát, és több csibét keltetni, hogy ne csak nekünk, de a családomnak is jusson ebből a jóból.
Kövessétek Noémit és vidéki életének mindennapjait az Instagram oldalán.
Ha pedig még több hasonló cikket olvasnál Noémi tollából, kattints ide.
