fbpx

Gasztro téma norvég módra

Mikor a norvég konyháról írtam egy bejegyzést a blogomra, nem gondoltam volna, hogy lesz még egyszer annyi munícióm ezzel a témával kapcsolatban. Úgy látszik, ez a téma üldöz. Fel akar falni. Lássuk be, esélye van rá, mert sajnos én nem falom fel a norvég konyhát.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Azt pedig ki gondolta volna anno, hogy kalandos utam még egy norvég kemping konyhájába is elvisz, mint “szakács”.  

Igen-igen, mindenki jól olvasta. Szakács. Meg takarító. Meg recepciós. Meg felszolgáló. Meg gondnok. Meg amúgy minden is.  

Kutyakennelből a konyhába. Fain. Télen ‘doghandlerkedés’, nyáron főzés.  

Na, de hogy a ménkübe’ keveredtem én konyhára? Pláne norvégba? Keveredhettem volna német, lengyel, magyar, vagy egyéb enni tudó, kulináris élvezeteknek hódoló népek konyhájára is, de akkori felfogásom szerint kutyázni csak Norvégiában, vagy skandináv térségben lehet, így maradtam nyáron is, mindegy, mi volt a meló éppen.  

Télen egész jókat ettünk fent északon a kollégámmal, és mivel mindketten utáltuk a norvég boltok kínálatait, mindent mi készítettünk, a hamburger zsemlétől kezdve, a fonott kalácson át volt ott minden, mint a búcsúba’. Mikor nagy büszkén egy-egy általunk készített kaja képét megmutattam a főninek, persze, hogy jött az ötlet, akár a konyhán is dolgozhatnék nyáron, így kevesebb személyzetet kell alkalmaznia.  

Gasztro téma norvég módra
(Kicsit égett, kicsit fura, de a miénk!) 

Deal. Kő’ a pénz, miér’ ne. Ha nem számít, hogy nem vagyok hivatásos, nekem nem fáj.  

Ekkor már jó sok mindent tudtam a norvég konyháról, ami gyakorlatilag egyetlen egy mondatba zanzásítható: nem túl igényes. Nyilván nem az ötcsillagos éttermek konyháiról beszélek, hanem az átlagemberek ételkészítési szokásairól. 

Gasztro téma norvég módra

Éppen ezért, volt pár próbálkozásom a főnökömnél arra vonatkozóan, hogy itt vagyok, magyar, főzni is tudok, apámék küldtek normális paprikát meg fűszereket Ungarnból, tegyük már fel a menüre legalább a jó kis paprikás krumplit, vagy, amit ismer mindenki, a gulyást. Egyenek már egy jóízűt – gondoltam magamban.  

Őt még meg tudtam volna hatni, de hát a többi üzletfelen nem ment át az iniciatíva, így az étlapon továbbra is maradt a fast food egyveleg, és az egyetlen olyan étel, amely igényelt némi „főzést”, a finnibif, amelynek megtanulását kb. 1 perc alatt abszolválja egy főzni igazán tudó ember.   

Itt jegyezném meg, hogy kurva nagy respekt azoknak, akik konyhán, vagy fast food étteremben dolgoznak, igazi kicseszett „hirók”, hogy még tudnak enni, és, hogy még nem murdáltak meg a konyhában uralkodó 40 fokban. Főleg, akik állandóan ugyanazt főzik. Azok élete egy hard core horror.  

Egy szezon egy ilyen helyen, és többé nem leszel éhes.  

No de, nézzük meg közelebbről, miket is kellett készítenem „szakácsként”.  

  • Rein i pita: a norvég fast food, rénszarvas gyros. Kis kulturális egyveleg. Elsőre kóstolva nagyon finom. A rénszarvas hús egyébként is nagyon finom és egészséges, kicsit édeskés, pont ezért megy hozzá kiválóan a vörösáfonya lekvárból és tejfölből kikevert szósz. Szóval, saláta, paradicsom, uborka, sült rénszarvas húsdarabok, és a vörösáfonyás tejfölös szósz. Csak semmi hagyma, kukorica. Fűszernek csak egy kis só és bors. A norvégok függenek a „gryllkrydder-től” – a grillfűszertől, így mi ezt is tettünk rá. Mer’ Gryllkrydder nélkül megáll az élet.  
  • Finnibif: önmagában ez is egy nagyon finom kaja… lenne, ha jól készítenék el. Rénszarvas hús tejszínes–gombás szószban, krumplipürével. Bizarr, de tényleg finom. Pont ezért sajnálatos, hogy még ebbe a finom ételbe is tesznek ízfokozóként mártásalapot.   

E két kajának az érdekessége a chips méretűre szelt rénszarvashús, melyet rögtön a csomagból kibontva, fagyott állapotban hevítenek vajon. Nos, igen, a fagyasztott hús azonnali sütése nem ritka jelenség.  

Ki ne hagyjam a waffelt, ami egyszer még finom, de ha minden nap ezt sütöd, és ezt eszed reggelire, csak mert beles vagy és valamit enned kell – akkor egy idő után undorító lesz. Viszont nagyon király volt a norvég barnasajttal.  

Muszáj megemlítenem, hogy soha életemben nem dobtam még ki annyi kaját, mint Norvégiában. Nem azért, mert szakácsként az étel kinézetére is adnunk kellett, és hát behorpadt tetejű hambizsömlét csak nem viszel már ki, de sehol nem hallottam még például előtte olyat, hogy nem eszik meg a maradékot, mert az már másnapi és fuj. Ez persze gondolom én, egyedi úri szokás, és nem norvég mentalitás, szóval, ne ítéljünk. 

Sokszor gondolkodtam rajta, miért alakulhatott ez így; a világ egyik leggazdagabb és legjólétibb állama miért elégszik meg ezzel a porokkal behintett, főzésnek gúnyolt valamivel, mikor igazából megfizethetnék a jó alapanyagokat, járnak-kelnek a világban, tehát tudják, hogy ami nekik van, nem épp a konyhaművészet magasiskolája.  

A magyarázatra bár nem jöttem rá, de a tippjeim között szerepel például, hogy azért Norvégiával kapcsolatban sok mindenki elfelejti megemlíteni azt a tényt, hogy nem volt mindig ilyen gazdag és jóléti. Sőt, egészen 50-70 évvel ezelőttig, az olaj megtalálásáig szegény országnak számított. Ahogyan én tapasztaltam, és, talán amiben megerősített egy ismerősöm is, hogy bár pénzük már van, nem feltétlenül tudják, mit is lehet azzal csinálni, magyarul az igényszint még nem érte el a lehetőségek mértékét. Gondolatban még nem történt meg az átállás. Persze, minden kütyüjük megvan, ami az életüket segíti: műszaki cikkek, két autó, bozótvágó, tűzifa aprító, minden, de ezekkel az eszközökkel is csak a túlélésüket akarják szerintem elősegíteni. Vagy ők ebben élik ki a pénz adta lehetőségeket. Franc tudja, mindenesetre, ahol az étel és az evés tényleg nem a kultúra része,- hiszen régen csak a túlélést szolgálta- ott lehet, hogy nem kellene nagyon gasztronómiát keresni.  

A másik, ami a háttérben állhat, hogy Norvégia zord ország, szélsőséges időjárási viszonyokkal. Nem épp egy mediterrán partszakasz telis-tele lédús naranccsal és citrommal, na. A déli rész még talán hagyján, de északon… Az infrastruktúra kiépítetlensége megdobja az élelmiszerek – és minden más – árát, ráadásul a gyümölcs és zöldség is kevésbé tartható el.  

S hogy miért nem olvasztják fel a fagyasztott húst főzés előtt?  

Lehet, hogy ahol minden gyorsan megfagy, ott még a kérdés sem releváns. 

Szóval, ha össze kellene foglalnom, szerintem miért ennyire igénytelen a norvég átlag konyha, azt mondanám mindenféle háttérismeret nélkül, csak a tapasztalataim alapján, hogy azért, mert nekik az étel csak a túlélés eszköze.  

Norvégia számomra a gasztrológia területén mindig is a félkész kaják hazája lesz. Főzelék, puding, szósz, káposzta, palacsinta, pizza, pizzára szósz tasakból.  

Egyétek, vigyétek.  

A többieknek pedig itt egy kis rizskoch, nem tasakból, szeretettel.  

Gasztro téma norvég módra

Judit további élményei a norvég konyhával itt olvasható.

Fotók a szerzőé.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek