fbpx

DIYarium Öröknapló – a tökéletes határidőnapló

Mindenkinek, aki szereti az egyediséget, aki nem ragaszkodik a január 1. évkezdéshez, és aki szívesen meghosszabbítaná kedvenc jól bejáratott naptárját, ahelyett, hogy minden évben újat vegyen.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

fizetett partneri együttműködés

Katona-Teszáry Niki a DIYarium Öröknapló alapítója már kamaszkora óta kereste a tökéletes határidőnaplót. Minden év, illetve tanév elején fáradhatatlanul rótta az írószerboltokat, és ugyanazokba futott bele. “Túl kicsi, túl nagy, túl rózsaszín, spirálos – szétesik, könyvkötött – sosem szedem ki a felesleges oldalakat, te jó ég, ebben meg még országhívó lista is van, minek?” Mindegyikkel volt valami baj, és bár minden évben megvette valamelyiket, sosem volt teljesen elégedett. 

Néhány éve találkozott a korongos rendszerrel, mely külföldön nagyon népszerű, hovatovább Martha Stewart is ezzel a rendszerrel árulja tervezőit. Eleinte nem értette, mi benne a jó, de aztán ahogyan fokozatosan megismerte, beleszeretett! Úgy döntött, ezzel szeretne foglalkozni. Niki célja, hogy a hozzá hasonlóknak megmutassa, igenis létezik tökéletes határidőnapló! Így született meg – két hús-vér gyermeke mellé harmadikként – a DIYarium Öröknapló. És hogy mitől olyan fantasztikus? 

Korongok

Vegyük előre a nyilvánvalót, és a legnagyobb kérdést, a korongokat. A napló gerincét alkotják: 8 db, önállóan forgó, színes, műanyag korong tartja össze a különálló papírokat. A lapok speciális lyukasztással bírnak, ezért szabályosan felkapaszkodnak a korongok peremére, 360 fokban körbeforgathatók rajtuk, azokról bármikor levehetők, valamint – és ez az igazán menő – vissza is helyezhetők a korongokra. Ettől a napló átrendezhetővé válik, kipótolható, ha betelik, és csereberélhető a dizájnja is. A korongoktól totál szabad kezet kapunk! Voltaképpen így lesz belőle Öröknapló.

Külcsín

A DIYarium naptárak jelenleg hat különböző borítóval kaphatók, de hamarosan egyedi (saját fényképes) borítóval is rendelhető lesz. A hónapok elején az indexfüles hókezdő lapok dizájnja összhangban van a borítóval, amely egyébként különleges laminálású, erős, ellenálló ruhát ad a naplónkra. Ráadásul álomszép ruhákat! Niki kedvence a Mandala Heaven, de bizonyára mindenki talál kedvére valót.

Fotó: DIYarium.hu
Belbecs

Kinyitva egy-egy oldalon, egyben látható egy hetes időintervallumokkal találjuk szemben magunkat. Egy-egy napot függőleges, beosztásmentes oszlop jelöl. A heti lapok díszítése diszkrét és nem kötött. Nikiék arra törekedtek, hogy üresen is szépek legyenek, de ne kössék meg a kezét annak, aki szeretne egy kis bullet-journal életérzést vinni a naplójába, és saját maga díszítené azt. A DIYarium Öröknaplókat vastag, erős papírra nyomtatták, így a különféle filcek, zseléstollak (melyekből szintén beszerezhető a webshopból készlet) nem ütnek át. A mindennapok dizájnja tehát kizárólag a tulajdonoson múlik, rajzolható, színezhető, ahogy tetszik!

Matricák

A legszuperebb dolog a DIYariumban, hogy tematikus matricacsomagok kaphatók hozzá, amik folyamatosan bővülnek. Ezért ne aggódj, ha nem elég ügyes a kezed. Csak egy gyors ragasztás, és a napló máris vidám, jókedvet sugárzó és szezonnak megfelelő.

Fotó: DIYarium.hu
Kiegészítők

Mivel a DIYarium variálható és bővíthető, bármikor tehető hozzá plusz lap. Ezekből jelenleg négyféle jegyzetlap (négyzetrácsos, vonalas, sima és bu-jo) és egy Karácsonyi Tervezőcsomag létezik, de folyamatosan dolgoznak a folytatáson. Előkészületben a receptes lapok, és rengeteg más ötletük van Nikiéknek még, csak győzze a grafikusuk és a nyomdásuk.

Hogy miért ajánljuk? Úgy néz ki kívülről, ahogy szeretnéd, olyan a belseje és a tartalma, ahogyan Te összeállítod és dekorálod. Ráadásul sosem fogy el, hiszen elég csak pótlapokat venned hozzá. Mi kellhet még? A DIYarium Öröknapló mindenki számára tökéletes és egyedi! 

További részletekért és a webshopért kattints ide.

Ha pedig nem akarsz lemaradni az újdonságokról, kövesd a DIYarium Facebook oldalát!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32