fbpx

Én úgy, de úgy szeretlek téged, drágám! – Hajnal Adrienn írása

Azt álmodtam, hogy egy biztonsági őr voltam a budai plázában. A mozgólépcső alatt beszélgetésbe elegyedtem egy középkorú vevővel. Érthetetlen szavak hagyták el a számat, s közben öklendezni kezdtem.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy vaddisznó fejet hánytam a kőpadlóra. Vártam a megkönnyebbülést, de aztán újabb hosszúkás húscafatok hullottak ki a számból. Egymás farkába harapó kígyók voltak ezek, vagy százat is kihánytam mire sikerült felébresztenem
magam. Körbenéztem a szobában, szememet majd kicsapta a karácsonyfa fényfűzére.

Odabaktattam a fához és három szakítással széjjeltéptem az olcsó girlandokat. Sokkal jobb már így, meg szebb is a fa. Sosem értettem minek ez a sok vacak a fára, de hát Mariann egész évben ezt az időszakot várja a legjobban, nem fogom lelohasztani a kedvét csak azért, mert álmomban kígyókat okádok ezerszámra.

Na, mindegy, most az sokkal fontosabb, hogy a szépen becsomagolt ajándékát a fa alá rejthessem. Valami egészen különlegessel készültem az én kedvesemnek. Bár, már negyven éve, hogy mellettem alszik, s kel fel, végül is ennél szebbet sose kívánhatna magának!

Hogy az isten **szná meg! – hangzik Mariann szájából egy kis andalító bosszankodás a konyhából. Minek nekem Valeriana, ha kedvesem őszinte megnyilvánulásaira mindig beáll a pulzusszámom? Jaj, meg az a sok szar gyógyszer, kék a szívre, zöld a vérnyomásra, a többi meg… jaj, elfelejtettem! – Mariannkám, a gyógyszerek? – kérdezem óvatosan, kedvesen.

-Akkor is a helyükön vannak, ha minden nap az agyamra mész, mert megkérdezed újra és
újra.

-Hol „a helyükön”? – na ezért érdemes napról napra tovább élni, ha van kinek az
idegszálain mosolyogva táncolni, főleg, ha az én Mariannkámról van szó.

-Hagyjál már, most fontosabb, hogy odakapott a mákos bejgli.

-Miért, a diós sikerült?

-Még egy szó és volt pálinka, nincs pálinka. – Végzet asszonya, te gonosz nőszemély.
Imádhatlak ennél is jobban? Imádom ezt a nőt az első perctől fogva, mindenestül. Hibáival együtt láncolt magához a halálom pillanatáig. Felkínálom önzetlen segítségemet neki, hátha majd megszenteli meghitt esténket önnön csupasz magával. – Drágám, jöhetnek a segítő kezek?

Hogyisne, ha azok a megfelelő helyen dolgoznak és nem a hátsómon pihennek egész nap. Micsoda bestia a drága!

– Akkor előtte iszok egy kupicával, hogy könnyebben csússzon a munka! Isten, Isten Mariannkám!

Benézek a füstös konyhába, de nem látom kedvesem gömbölyded sziluettjét, vajon merre kószálhat? – Mariannkám, kellemes hangod nem borzolja kedélyeim, minden rendben veled, vagy menjek a baltával?

-Jaj, istenem, Géza, igen, azonnal gyere be a szobánkba!

Sziklaszilárd léptekkel szaladok, vagyis inkább próbálkozom megmenteni az én királynőmet! – No, jól van, már itt vagyok!

-Géza, te őrült, magyarázd meg ezt itt, de tüstént, mi ez itt, te bolond? – vehemensen mutat a drága a neki szánt ajándékomra.

-Boldog Karácsonyt, Mariannkám, drágám!

-Boldogítani azt tudsz, de ez itt már túlzás, nem gondolod „drágám”?

-Ha már itt állunk fölötte, akkor igazán kibonthatnád.

-Ugye most csak viccelsz? Nem látod, hogy kirágta magát az ebadta?

-Hát az egyik biztosan, de a másik…

-Minek ide két kutya, egy se kellett volna!

-Hát, hogyha a legrosszabbra kerülne sor, mégiscsak hamarabb elibéd érnek, mint én a
megkopott térdeimmel!

-Jaj, Gézám, gyere ide… én úgy, de úgy szeretlek téged, drágám!

Kapcsolódó cikkek