fbpx

“Nem kívül keressük a békét, hanem először megtaláljuk, tápláljuk magunkban, aztán megosztjuk másokkal.”

Az elmúlt évezredekben minden nagy tanító arról beszélt, hogy ami igazán fontos az belül, bennünk van. Lukács evangéliumában olvashatjuk Jézus szavait: “Isten országa bennetek van.” Azt hiszem, hogy ennek az egyszerű üzenetnek a mondanivalója még mindig nem ért el hozzánk.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mikor a békét, a boldogulást és a szeretetet kívül keressük, gyakran mondunk olyanokat, hogy annyira békétlen a világ, szörnyű dolgok történnek, az emberek nem szeretik egymást, elpusztítjuk a körülöttünk lévő természetet, mindenki rohan, nem kapcsolódunk, csak telefonokat nyomkodunk.

Mikor kívülre helyezünk valamit, könnyen fényezhetjük magunkat, hogy a világ rossz, mi jók vagyunk, de ezzel elveszítjük a lehetőségét annak, hogy belül átalakuljunk. Van hogy azzal fordulnak hozzám, hogy a kapcsolataik, munkájuk mindig feszültséget okoz, most már egyszerűbb életet, egyszerűbb kapcsolatokat szeretnének vagy több békét. Ezeket a gyakran vágyott érzéseket, állapotokat nem lehet kívülről megkapni. Amikor békét szeretnék a világban, megnézem: milyen bennem a béke? Van-e egyáltalán? Milyen a békétlenség? Van-e bennem kegyetlenség? Rohanás, törtetés? Tudok-e én egyszerű lenni?

Egy másik fordítás szerint Jézus nem azt mondja, hogy ‘bennünk van’, hanem, hogy közöttünk. Ezt is érdemes megszívlelni. Ezt az határozza meg, hogy hogyan bánunk egymással. Egyfajta etika.

2018-ban nagyon nehéz évem volt, sok veszteséggel, magánnyal, kilátástalanság érzéssel. Karácsony előtti hetekben segítettem egy civil szervezetnek tartós élelmiszereket gyűjteni. Emlékszem, amikor egy idős, bottal járó bácsi hozta a két doboz félretett adományát: ruhákat, játékokat és némi élelmiszert. Volt benne valami éteri. Azokban érzem ezt, akik már megbékéltek az életükkel, akiket már az idő talán kicsit áttetszővé tesz valami számára, ami a személyes életen túl van. Tudtam, hogy valahogy szeretném megszólítani, kicsit beszélgetni vele, így megdicsértem a szép, fából faragott apró kitűzőjét. Elég is volt ennyi, rám nézett kék, tiszta szemeivel, mintha kicsit végigmért volna, s elkezdett mesélni, élményeiről, kalandjairól. Végig volt benne egy olyan béke és jókedv, ami bennem is mélyen megszólított valamit.

Két nappal később jött és engem keresett, szeretett volna velem beszélni. Én az esti váltásban voltam, így visszajött aznap másodjára.

Amikor megérkezett, széles mosollyal a nevemen szólított. Éppen készülődtünk haza, majdnem este kilenc óra volt, a közel száz doboz elpakolása után fáradtan dőltem egy bevásárlókocsinak, mikor az erdei manóra emlékeztető apró öreg ismét mesélni kezdett.

– Tudod, én művészember voltam, építész és szobrász, sokat éltem, sokat utaztam és sok nőt szerettem. Mégis, azt kell mondjam, a legtöbb embernek nincs igaza, amikor azt mondja, hogy pénz kell a boldogsághoz.

– Hát mi kell hozzá, Kálmán bácsi?

– Legyél akár politikus, orvos vagy takarító, a boldogsághoz emberek kellenek. Akik figyelnek rád s te figyelsz rájuk, akik köszönnek és akiknek te köszönsz, akik meghallgatják a történeteidet, és te is az övékét. Nem kell, hogy feltétlen jók legyenek, de legyenek. Ez kell hozzá. És egyébként is, nem is a boldogság a legfontosabb, hanem, hogy legyen benned élet.

Még legalább fél órát beszélgettünk, olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban nagyapámmal. Hazafelé úton arra gondoltam, hogy lehet, hogy soha többé nem fogom látni. Mégis, valami aprót, valami anyagilag értéktelent hozzáadtunk egymás életéhez.

Azt hiszem, ezt jelenti, hogy Isten országa közöttünk van. Amikor megállunk egy kicsit és ráérünk egymással embernek lenni. Nem kívül keressük a békét, hanem először megtaláljuk, tápláljuk magunkban, aztán megosztjuk másokkal. Sőt, még csak megosztani sem kell, ha ott van, az emberek felismerik, rájuk is átragad, ha hagyják.

Ahhoz, hogy megtaláljam magamban ezt a békét, egyszerűséget, a jóga filozófiája sokat segített. Tudom mihez tartani magam, tudok önvizsgálatot tartani. Az alaptanítás nem testgyakorlás, hanem etika és erkölcs. Jámáknak és nijámáknak hívják őket. Ezeket az alapelveket fogalmaztam meg saját szavaimmal, megtartva eredeti üzenetüket.

Az élet él és élni akar. Szentség.

Ezt megtörni akarattal nem fogom.

Nem ártok, még magamnak sem.

Ez az ahimszá.

Kerülöm a hamisságot.

Igaz vagyok, gondolatban, szóban és tettben.

A szeretet igazsága fontosabb, mint az igazság szeretete.

Hiteles vagyok, de igazságommal nem ártok másoknak.

Ez a szatja.

Vágyaimat mederben tartom.

Tudom, hogy sem elfojtásuk, sem kergetésük

nem tesz boldoggá.

Ez a brahmacsárja.

Ami nem az enyém, nem veszem el.

Az erőforrásokat nem pazarlom, 

a természet nem az enyém.

Mások figyelmét, idejét sem rablom.

Ez az asztéja.

Tudom mit jelent: elég.

A közösből annyit veszek,

amennyi szükséges.

Nem akarok semmit felhalmozni.

Ez az aparigraha.

Tereimet tisztán tartom.

Testem, lakóhelyem, környezetem.

Tisztán tartom elmémet.

Koszos gondolataimat és szavaimat lecserélem.

Ez a szaucsa.

Megtanulok elégedett lenni.

Nem csak akkor, ha elértem vagy megszereztem valamit.

Megnyugszom önmagamban, mert elég vagyok.

Ez a szamtósza.

Tudatosan lemondok.

Gyakorlom az önmegtartóztatást.

Elvégzem a nem kellemest, az is szolgálat.

Ez a tapasz.

Tanulmányozom a bölcsességet.

Olvasok, tanulok, átengedem magamon.

Tanulom magamat, mélyítem önismeretem.

Ez a szádhjája.

Odaadom magam valaminek.

Szolgálom az életet, istent.

Ha van mit: kegyelmi állapot.

Ez az isvára-pránidhána.

Kívánok mindenkinek boldog új évet, hálás vagyok, akivel gyakorolhatjuk az egymás életében levést.

Kövessétek Zsoltot a saját oldalán.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek