fbpx

Hogyan kezdjük el (újra) a futást?

Az új év kezdetén sokan lelkesen tervezgetik, mi mindent szeretnének megvalósítani ebben az esztendőben. Én is úgy döntöttem, megint nekiállok a futásnak, ám ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Már csak azért is mert az első nap, mikorra ezt beterveztem, éjjel pont nagyon nehezen aludtam el, aminek eredménye az lett, hogy kómásan nyitottam ki a szememet fél 10-kor, és az órára pillantva lesokkolódva kutattam az emlékeimben, vajon mikor nyomtam ki a kettő, fél 8 körüli ébresztőmet. Szóval ez nem indult valami jól, de ahogy a gimim egykori igazgatója mondta mindig: innen szép a nyerni gyerekek! Éppen ezért összeszedtem néhány tippet, hogyan vegyük rá magunkat együttesen, hogy elkezdjünk futni járni.

A felszerelés beszerzésének öröme

Ha nem rendelkezel még megfelelő felszereléssel, akkor jöhet egy kis shoppingolás! Persze csak akkor, ha tényleg szükséged van új öltözékre, cipőre. Én például nagyjából 8 év kitartó használat után idén búcsút kell, hogy mondjak a futócipőmnek, ami kétségkívül jó szolgálatot tett és meglepően hosszú ideig bírta. Pont ezért érdemes idővel egy igazán jó minőségű futócipőre beruházni. Azonban az elején egy olcsóbb változat is megteszi, de ennél is figyeljünk azért a minőségre, és, hogy tényleg futásra tervezett lábbeli legyen! Ezután pedig jöhetnek a ruhadarabok: sportmelltartó, futógatya, aminek legyen legalább egy cipzározható zsebe, felső, amiben nem fogunk fázni, és kiegészítők terén sapka, vagy fejpánt, esetleg sál, és fülhallgató is hasznos lehet. Ha mindezek megvannak, akkor már egy fokkal nagyobb kedvvel indulunk neki a dolognak.

Ugyan ez nem felszerelés, de ugyanennyire lehet élvezetes, ha összeállítasz magadnak egy saját futós lejátszási listát, amit edzés közben hallgatsz. Kerüljön rá csupa olyan zene, ami felpörget, inspirál!

Legyen előtted cél

Sok mindenre igaz, hogy ha látod magad előtt az utat, a kisebb célokra bontott nagy kihívást, akkor az motiválóan hat. Ne tedd azonban túl magasra a lécet az elején, mert csak csalódás fog érni. Ha a nagyobb célod az, hogy lefusd a félmaratont, akkor azt ne egy hónap múlvára tervezd be, hanem legalább egy évvel későbbre. Addig pedig szépen építs fel magadnak egy tervet. Ha teljesen kezdő vagy, akkor először csak a rutint építsd be azzal, hogy adott napokon sétálsz egy nagyot. Aztán kezdj el átállni a futásra és legyen az első cél egy kilométer, aztán 3, majd5 és így tovább! 

Az is egészen biztos, hogy eleinte nem fogsz tudni folyamatosan futni, lesznek szakaszok, amiken gyalogolsz majd, de ez teljesen rendben van. Akár kezdő vagy, akár tapasztaltabb, ha most fogsz bele (újra) ebbe a sportágba, akkor mindenképpen legyél mértékletes! Feloszthatod az egész évedet, minden hónapnak legyen meg a maga célja, és ez majd előreviszi a fejlődésedet.

Manapság pedig számtalan applikáció, honlap és csoport segíthet mindebben. Ha inspirál egy másik ember jelenléte, akkor találj társat magadnak. Ha pedig a jutalmazás segít a célok elérésében, akkor töltsd le a Nike Running Club applikációt, vagy a Zombies, run!-t, amiről itt írtunk korábban. Ezek mind hozzájárulhatnak az eredményesebb teljesítményhez.

Válassz megfelelő környezetet!

Nagyon nem mindegy, hogy milyen terepen futsz, ez nem csak a hangulatodat, de sajnos az egészségedet is befolyásolhatja. Én személy szerint tavaly ilyenkor kezdtem el a futással foglalkozni, és akkor sík részen éltem, a házak között,  az aszfalton futottam, ami nem feltétlenül a legjobb, viszont változatos, hisz több irányba is mehettem, számomra pedig ez fontos, hogy ne unjak rá. 

Ezután a költözésem miatt áttértem egy új terepre, a hűvösvölgyi reptérre. Ez akkora váltás volt, hogy el is vette a kedvemet az egésztől. Rosszabbul teljesítettem, mint előtte, ezzel úgy éreztem, hogy mindaz ahova eljutottam semmivé lett. Nem beszélve arról, hogy a térdem is megsínylette a dolgot, mert valószínűleg túlterheltem ezzel. Hogy kinek mi jön be, hol tud legjobban funkcionálni a teste, az valószínűleg nagyon egyéni. Mégis azt javasolják, ha tehetjük, akkor fussunk az erre tervezett rekortán pályán. Számomra ez eddig nem volt kecsegtető, mert nehezen viselem a monotonitást és egy ilyen pálya ugyebár kevés újdonságot nyújt, és nem is feltétlenül van szép helyen. Azonban be kell, hogy lássam, valószínűleg tényleg ez a legjobb megoldás, nem véletlenül javasolják. Szerencsére találtam is egy olyat a közelemben, amit szívesen kipróbálnék. Javaslom, hogy te is keresgélj a környékeden, mert már egészen sok futópálya létezik. Találsz egy listát például itt is.

Figyelj a tested jelzéseire!

Nagyon fontos, akár kezdő, akár tapasztaltabb vagy, hogy mindig figyelj oda magadra! Melegíts be edzés előtt, és nyújts utána. Ez az alap, és még így is történhetnek szerencsétlen lépések. Ha kellemetlen valami, vagy fájdalmat érzel, mindenképpen változtass! Ne várd meg, hogy mondjuk a térded annyira túlterhelődjön, hogy az komolyabb problémához vezessen. Ha szükséges, szedj táplálékkiegészítőket, magnéziumot, kalciumot, amik segítik a csontok és az izmok egészségesen tartását. Illetve ezért fontos az is, hogy – főleg eleinte – mindig hagyj a testednek időt a regenerálódásra. Kezdd heti 1-2 napi futással, amik között eltelik idő. Később, ha növelni szeretnéd a futással töltött napok számát, akkor is igyekezz köztük kihagyni egy-egy napot, vagy azokon más sportok felé nyiss, hogy a megmozgatott izmok tudjanak regenerálódni.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32