fbpx

Gondolatok a vállalkozás indításáról – Herczeg Krisztinával beszélgettünk

Herczeg Krisztina a Herczeg Design Kft. vezetője több mint 20 éves tapasztalattal indította el padlóburkolatokra specializált cégét. Krisztával arról beszélgettünk, hogy mire kell készülnünk egy vállalkozás indításakor.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

fizetett partneri együttműködés

Krisztina a volt férje hatására kezdett el a burkolóipar területén dolgozni, amiről részletesen a vele készült interjúban is mesélt. Ennek köszönhetően széleskörű ismeretre tett szert a termékekről, kapcsolatba került több gyártóval és kivitelező céggel. Többek között innen eredt az ötlete, hogy egy vállalkozást hozzon létre.

Elmondása szerint egy vállalkozás indításakor a legfontosabb a szükséges kapcsolati tőke megléte. Illetve fontos a megbízhatóság, hogy ha alvállalkozókkal dolgozunk, akkor hiteles cégeket ismerjünk.

De természetesen egyéb, pénzbeli tőkére is szükség van. Számos kiadással kell számolni. Krisztina esetében például amikor eladja a generálkivitelezőnek az anyagot, leburkoltatja, azt követően csak akkor tud számlázni, amikor a megrendelő átvette tőle a helyszínt. Addig az ő tőkéje áll benne. Van olyan cég, aki 30-40 napos fizetési határidőt ad, de van, akinek rögtön fizetnie kell.

Fontos még, hogy ha vállalkozni szeretnénk, akkor szeressük csinálni az adott tevékenységet. Hiszen ez nem egy heti 40 órás állás, hanem annál sokkal több. Krisztinának folyamatosan figyelnie kell a projekteket, az építkezéseket, képbe kell lennie az adott trendekkel, anyagokkal, kivitelezőkkel. Tehát ez egy folytonos munka, ami sok jelenlétet kíván. Krisztina egyébként eleinte egyedül dolgozott a cégen, a könyveléstől kezdve, az ajánlatírásig, tárgyalásig minden feladatot ő végzett. Mostanra már a fia is segít neki.

Elmondása szerint szükség van továbbá karrierista beállítottságra, jó tárgyalóképességre és kellemes megjelenésre is. Fontos az a hozzáállás, hogy ne elégedjünk meg kevéssel, legyen bennünk motiváltság, kitartás. De nem szabad átesni a ló túloldalára. Vannak olyan napok, amiket Krisztina tudatosan pihenéssel tölt, hogy megtalálja az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Korábban volt, hogy egyszerre több projektet is elvállalt, de akkor hamar összecsaptak a feje felett a hullámok. Azóta megtanulta, hogy inkább kevesebb munkát vállal el, de azokat minőségien és hatékonyan végzi. Persze kell idő ahhoz, hogy megismerjük a saját határainkat, mennyit bírunk. De ha kellőképpen odafigyelünk, és elemezzük például az adott év történéseit, felismerhetjük, hogy mi a megfelelő számunkra. Viszont ehhez az is kell, hogy elismerjük a hibáinkat, amiket aztán a jövőben elkerülünk.

Továbbá nem elhanyagolható az sem, hogy ismerjük a piaci igényeket és a konkurenciát. Érdemes idővel kibővíteni a vállalkozást, hogy több lábon állhassunk. Az indulás előtt pedig  legyünk nagyon megfontoltak, készítsünk elő minden szükséges dokumentumot és eszközt, és gondoljuk át széleskörűen a teendőket. Ha kell, ne féljünk segítséget kérni.

Ha elolvasnád Krisztinával készült interjúnkat a Herczeg Design Kft.-ről, kattints ide. Amennyiben pedig kíváncsi vagy a termékeikre, irány a weboldal

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32