fbpx

Gyereknevelés – elkényeztetem vagy mindent megadok neki?

Hatalmas dilemmát okozhat a szülők számára, hogy mit, és mennyit adjanak meg a gyerekeiknek. Hiszen minden anya és apa a legjobbat akarja, és azt, hogy mindenük meglegyen, mégis kell húzni egy egészséges határt, mielőtt elkényeztetjük őket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Pár nappal ezelőtt történt az az eset egy hozzám közel állóval, hogy előtte parkolt ki egy fiatal a kertből egy nem éppen alsó kategóriás autóval, majd percekig nem zavartatva magát várt, hogy a másik szintén 17 év körüli ismerőse abbahagyja a telefonon pötyögést és beszálljon végre, majd tovább hajtsanak. Mindeközben várakozásra kényszerítve a mögöttük állókat. A történet kapcsán az autó típusából indult el bennünk a gondolat, és alakult aztán hosszabb beszélgetéssé, hogy vajon mennyire érdemes úgymond ‘mindent alátenni a gyereknek’. Mi számít annak, amit ha megkap, akkor az még a törődést jelenti, és honnan kezdődik az elkényeztetés, ami kihat a viselkedésére is. Ezen a fonalon elindulva kezdtem kutatni a témát.

Hol kezdődik az elkényeztetés?

Az elkényeztetés már egészen kicsi korban megtörténhet, és valójában akkor beszélhetünk róla, ha a gyereknek nem kell semmit tennie a dolgokért, mert úgymond kiszolgálja őt a szülő. A pszicho for you egyik cikkében, valamint az Atlantic youtbe csatorna videójában nagyon széleskörűen elmondják, hol romolhat el ez a dolog. Egészen vissza kell menni ehhez a kicsik körülbelül egy éves koráig, mikor járni tanulnak. Ekkor még tudja a szülő, hogy a járás egy olyan dolog, amit semmiképpen nem tudunk a gyerek helyett megcsinálni, ezért minden esésnél biztatjuk rá, hogy álljon fel és menjen tovább. Majd mikor ezeket az alapvető szükségleteket megtanulják, azon a ponton kell “okosnak lenni”, és minden másban is hasonlóan eljárnunk, mert itt billenhetünk át az elkényeztetés oldalára.

Ugyanis ha minden másban elkezdjük kiszolgálni a gyereket, akkor azzal az önállósodásának állítunk akadályokat. A videóban Julie Lythcott-Haims, gyerekneveléssel foglalkozó író elmagyarázza, hogy a gyerekek onnantól kezdve, hogy megtanultak járni, folyamatosan távolabb sétálnak tőlünk. Ez a tökéletes hasonlat pedig arra utal, hogy bármennyire fájdalmas, hagynunk kell, hogy gyermekeink járják a maguk útját, és ehhez meg kell tanítanunk őket önállóan boldogulni az életben. Már csak azért is, hogy tanuljanak hibáikból, és önbizalmat szerezzenek azáltal, hogy maguk is képesek dolgozni azért amire vágynak, amiért pedig a siker a jutalom. Lythcott-Haims ehhez egy négy lépéses útmutatót javasol, amit bármilyen szituációra ráhúzhatunk gyerekeinkkel kapcsolatban. Tekintsük át ezt a négy lépést a táska bepakolásának példáján:

  1. Megcsinálni helyette – azaz eleinte például bepakoljuk neki a táskáját az oviba/suliba
  2. Megcsinálni előtte – vagyis bepakolni a táskáját úgy, hogy ő nézi hogyan kell
  3. Nézni ahogyan ő megcsinálja – tehát még ott vagyunk vele, de már ő csomagolja el a tárgyait
  4. Hagyni, hogy magától csinálja – azaz elengedni a kezét és bízni benne, hogy meg tudja csinálni önállóan is
elkényeztet
Fotó: unsplash.com, Patricia Prudente
Mit kaphat meg a gyerek és mit nem?

A másik fontos pont, hogy ne érezze úgy a gyerek, majd a tinédzser, hogy mindent megkaphat, amit kiejt a száján, és ezért egyáltalán semmit nem kell tennie. Ez nem azt jelenti, hogy dolgoztassuk meg, de korának megfelelően adjunk neki feladatokat. Olyan egyszerű dolgokkal kezdve, hogy segítsen a terítésben, majd később más ház körüli teendőkben. Lényeges, hogy megtaláljuk az arany középutat. Ne menjenek az otthoni feladatok a gyermeki lét rovására, ugyanakkor tanítsák meg ezek a feladatok az önállóságra. 

Mit jelent ez a tárgyi világban? Azt gondolom természetes, hogy szeretnénk mindent megadni a gyerekeinknek, de köthetjük a nagyobb tárgyi dolgokat feltételekhez. Ha például megfinanszírozzuk a jogsit a gyermeknek, és sikerül neki, vehetünk számára egy autót, amennyiben ezt pénzügyileg megtehetjük. Viszont annak nem kell rögtön egy tíz milliós luxus kocsinak lennie. Vegyünk inkább egy kezdő, de biztonságos autót, és legyen a feltételünk az, hogy onnantól viszont a gyereknek kell fenntartania a kocsit, benzint venni bele, téligumit cserélni rajta, stb. Egy lakás esetében is szabhatunk feltételeket. Kapjon egy kisebb helyet, aminek bizonyos költségeit állnia kell. Mindezek persze nagy dolgok, de ugyanígy levetíthetőek kisebbekre. Mindazonáltal ügyeljünk rá, hogy ne kössünk minden egyes lépést feltételhez, próbáljunk az egyensúlyra törekedni.

Miért fontos, hogy ne kényeztessük el a gyereket?

Ha kis korától kezdve megszokja, hogy kiszolgálják, és emellett meg is kaphat feltétel nélkül mindent, amit csak szeretne, az nem lesz hasznára felnőtt korára. Hiszen sem a kapcsolatok, sem a munkahelyi dolgok nem így működnek. Nem egészséges, ha ahhoz szokik hozzá, hogy a hozzá közel állók folyton a kedvére tesznek, anélkül, hogy neki bármit is kéne cselekednie. Illetve ha mindent szó nélkül megkap, akkor nem fogja értékelni a pénzt, és nem tanulja meg, hogy a tárgyaknak értéke van, amiért tenni kell, és tetteiért felelősséget vállalnia. Sajnos mindannyiunk életében eljön az utolsó pillanat, és ha már nem leszünk itt, akkor nem fogjuk tudni tovább szolgálni gyermekünket, felnőttként pedig szörnyű lesz ráébrednie, hogy nem boldogul egyedül a világban. Tudom, drasztikus a példa, de valószerű. Érdemes lehet átgondolni ennek mentén szülőként, hogy hol húzzuk meg a határt.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek