Furcsán hangozhat ez egy asztrológustól, de az utóbbi csoportot is meg tudom érteni, hiszen még ma is rengeteg félreértés és koholmány övezi az asztrológiát.
Az asztrológiáról
Tudománytörténeti szempontból ez persze érthető is: az asztrológia egykor a még mindig egzakt tudománynak számító csillagászat része volt, időközben azonban már „csak” az ezoterikus tanok egyikének számít. Emiatt többen még mindig tudományos módszerekkel próbálják bizonyítani vagy épp cáfolni az asztrológiát – ám az ilyen próbálkozások pont olyan értelmetlenek, mintha egy hőmérővel próbálnánk megmérni valaminek a hosszát.
Az asztrológia gyakorlata mindenekelőtt az égi és a földi jelenségek közötti összefüggéseket vizsgálja. Ez az egyik legősibb kísérlet arra, hogy az ember az őt körülvevő kozmosz ciklusait tanulmányozva valamilyen rendre és törvényszerűségre leljen életének kaotikus és kiszámíthatatlan eseményeiben. Noha az asztrológiának az idők során számos fajtája alakult ki, mindegyikről elmondható, hogy vizsgálódásának tárgya elsősorban nem az égitestek konkrét mozgása vagy csillagászati szerepe, hanem egy ezekből létrejött szimbólumrendszer, amely független az asztronómiától.
Hadd említsek erre egy példát: a „nyugati” néven elhíresült, babilóniai eredetű asztrológiában efféle szimbólumokként tekintünk a 12 állatövi jegyre is, melyeknek nincs már közük az asztronómusok által használt csillagképekhez. Félreértés ne essék, a babilóniaiak anno valóban a csillagképek mintájára nevezték el a 12 állatövi jegyet, melyek „hátteréül” szolgáltak a megfigyelt planétáknak (pl. Nap a Kosban, Merkúr a Halakban stb.). A Föld precessziós mozgása miatt azonban már a Kr. előtti 4. században függetlenítették ezeket a valódi csillagképektől, tizenkét egyenlő részre osztva az állatövet. Ebből kifolyólag az Ikrek állatövi csillagkép és az Ikrek állatövi jegy például korántsem ugyanaz a fogalom: a nyugati asztrológiában a Nap május 22. körül lép át Bikából az Ikrek jegybe, míg csillagászatilag a Nap csak június 22-én lép be az Ikrek csillagképbe.
De lássuk be, mindig lesznek olyan „racionális” emberek, akiket az ilyen és ehhez hasonló tények rögtön elrettentenek attól, hogy egy kicsit is komolyabban merjék venni az asztrológiát. Az ő világukban rendszerint csak az vehető komolyan, amit bizonyítanak az egzakt tudományok. Nagy kár, hiszen ők a tudtuk nélkül esnek el egy rendkívüli önismereti eszköztől. Paradox módon sokszor persze éppen ők azok az emberek, akik viccből elolvassák bizonyos magazinok horoszkóppal kapcsolatos rubrikáit, amelyeknek az égvilágon semmi köze a szakszerűen végzett asztrológiához.
Tagadhatatlan tény viszont az is, hogy egyre többen vannak, akik természetes fogékonysággal rendelkeznek a spiritualitás iránt, és így az (igazi) asztrológia felé is érdeklődéssel és elfogulatlansággal fordulnak. Különösen a mai fiatal felnőttek körében veszem észre azt, hogy sokuknak szinte egyáltalán nem is kell részletekbe menően elmagyaráznom, hogy miről szól az asztrológia. Ez nem csoda, hiszen sokan közülük az Uránusz és a Neptunusz Bakban történő együttállásakor születtek a 90-es évek elején, ami (többek között) egy kollektív paradigmaváltás kezdetét szimbolizálta a spiritualitás területén. Noha ez az együttállás egyáltalán nem csak pozitív jellegű társadalmi változások hírnökének bizonyult, annyi biztos, hogy egy kollektív „átszellemülés” kezdetét is jelölte, amely számtalan, húszas éveinek végén járó fiatal életében most rendkívül erősen manifesztálódik – hiszen az ő születési horoszkópjukban ott van ez a ritka, 170 évente előforduló együttállás.
A születési horoszkópról
Születési horoszkópunk – amely a Földről nézve ábrázolja a planéták valódi állását a születés percében – nem mást szimbolizál, mint magát az emberi pszichét. A közhiedelemmel ellentétben viszont nem az égitestek „hatásáról” árulkodik, hanem a pszichés működésünkről és az energetikai potenciálunkról. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nincs olyan pszichés erő az emberben, amit ne képviselne egy bizonyos égitest a Naprendszerben: a bennünk rejlő gondoskodó hajlamot például a Hold szimbolizálja, az anyagi biztonságvágyat a Vénusz, az asszertivitást a Mars, hatalomvágyat pedig a Plútó.
„Az, ami lent van, ugyanolyan, mint ami fent van” — áll nemes egyszerűséggel a Smaragdtáblán. A modernkori nyugati emberének persze sokszor különösen nehéz elszakadni a logikus és kauzális gondolkodásmódtól, amely azonnal okot és okozatot akar megállapítani. Noha bizonyos (szakszerűtlen) asztrológusok még ma is a bolygók „hatásáról” beszélnek, mi ne tévesszük szem elől, hogy az asztrológia nem azért működik, mert a ránk hatással lévő külső „égi” faktorokat vizsgálja. Hanem azért, mert páratlan képet fest a bennünk rejlő pszichés késztetésekről és képességekről, melyeket a „felettünk” mozgó égitestek szimbolizálnak.
Ekkor persze rögtön fel szokott merülni az a kérdés, hogy van-e valamilyen univerzális tervszerűség abban, hogy ki milyen születési horoszkóppal születik. A válasz erre az, hogy természetesen van – de emberként nem érthetjük meg teljesen ezt a tervet. Minél idősebb vagyok, annál inkább tartózkodom attól, hogy „miértekről” beszéljek, a „mi célból” kérdést viszont sokkal tisztább lelkiismerettel firtatom.
Ha valakinek a születési horoszkópja például tele van tradicionális értelemben „nehéznek” ítélt fényszögekkel (energetikai kapcsolatok a planéták között), akkor nem az a kérdés a leglényegesebb, hogy miért kapta ő ezt a „sorstól”, hanem az, hogy hogyan öntheti konstruktív formába ezt a problémás energiamintázatot – úgy, hogy az az önkiteljesedést szolgálja az esetleges önpusztítás helyett.
Így bár egyre felkapottabb manapság a reinkarnáció témája, véleményem szerint korántsem az a legfontosabb spirituális témakör, hogy mi lehet az esetlegesen előző életekből származó, helyrehozandó „karmánk”, hanem az, hogy hogyan tudjuk a legmélyebb szinten megismerni és a legfelsőbb szinten kiteljesíteni önmagunkat egy kozmikus, központi teremtő erő („Isten”) egyéni kifejeződéseiként. A születési horoszkóp pedig páratlan fogódzóként és útmutatóként szolgál ebben az életre szóló önismereti folyamatban.
Útravalóul
Az asztrológia nem egy olyan „csodaeszköz” tehát, amely konkrét választ adna az emberi lét legégetőbb kérdéseire. Sokkal inkább egy olyan ezoterikus eszköz, amellyel (ismét) felfedezhetjük azt, hogy kreatív lényekként mind a részei vagyunk egy kreatív makrokozmosznak, amelyben mindennek van jelentése, értelme és rendeltetése, és amely korántsem „véletlenek” alapján működik.
Ez tehát a valódi asztrológia legfontosabb elvi alapja. A következő részben már arról fogok egy rövid gyakorlati áttekintést nyújtani, hogy mi minden „olvasható” ki egy születési horoszkópból, és hogy hogyan lehet azt az önfejlesztés szolgálatába állítani.
Csörnyei Kristófról részletesebben itt olvashatsz. Munkásságát pedig itt tudod követni.
