fbpx

KORMOS H. BARBARA: AL(I)BI – 5. RÉSZ: ANNA

Mióta Berci belépett a lakásba, szinte kővé dermedve állunk a nappali közepén. Szép hosszú hatásszünet, mondhatom. Érzem, hogy a szívem olyan gyorsan kalapál, hogy attól félek, kiesik a mellkasomon. A csendet végül a férjem, Kornél hangja töri meg.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

– A bátyád?! – kérdi ingerülten. Látszik rajta, hogy kezdi teljesen elveszíteni a fonalat.

– Igen. De fogalmam sincs, hogy került ide… – mentegetőzik Luca zavartan, majd visszasétál a konyhába, és egy pohár vizet önt magának. Még mindig falfehér.

Berci csibészes mosollyal az arcán az ajtófélfának dől, mintha élvezné a helyzetet.

– Neked is szia, hugi. Azért ennyi idő után picit többre számítottam… – mondja Lucának. A gúnyon túl sértődöttséget is hallok a hangjában.  

– Én csak… meglepődtem. Nem értem, hogy mit keresel itt… – rázza a fejét habogva.

Fél szemmel Kornélt vizslatom. Zavartan a fejét vakargatja.

– Azt mondta, hogy az övé a lakás. Luca, voltunk itt párszor… hogy lehet az, hogy nem tudtad, hogy a testvéredé a lakás?! – faggatja vádlón a megszeppent lányt.

– Én nem tudtam, hogy ez az ő lakása! Mi már jó ideje nem beszéltünk egymással…– mondja maga elé nézve. Csalódottnak tűnik. És mintha szégyellné is magát. 

– Valójában nem teljesen az enyém a lakás – szólal meg végül Berci. Erős, mély hangja magabiztosságot sugall. Valamilyen furcsa oknál fogva megnyugszom tőle.

– Akkor miért mondtad az előbb, hogy a tiéd?! – rivall rá Kornél most már egyre idegesebben. 

– Először is, nyugi! Mindent megtudsz majd a maga idejében. Másodszor, papíron nem az enyém a lakás, hanem a szüleimé.

Luca tágra nyílt szemmel néz Bercire. 

– A nagybátyánké volt – adja meg a választ röviden. – Kiss Andrásé. Ki is van írva az ajtó mellé. 

– Bandi bácsié? – bukik ki Lucából. – Hogyhogy? Ő hol van most?

– Meghalt – feleli Berci komoran. 

– Micsoda? – Luca a szája elé kapja a kezét. – Mikor? Hogyan?

– Tavaly májusban. Szívroham. Anyáékra hagyta a lakást. Ők pedig megkértek rá, hogy pofozzam ki, mielőtt eladják. Aztán, ez lett belőle. Titkos kis búvóhely. Sokaknak jól jön manapság, ugye? – veti oda Kornél felé nevetve.

Luca megkövülten bámul maga elé.

– És anya? Hogy viselte? 

– Szerinted? Meghalt a bátyja. Még csak egy normális temetést sem szervezhetett neki. És a lánya még csak ott sem volt.

– Hogy mondhatsz ilyet? Nem is tudtam róla, hogy meghalt! – fakad ki Luca sírva.

– Honnan is tudhattad volna? – vág vissza Berci. – Eltűntél három éve, és azóta kurvára nem is érdekel, hogy mi van a családoddal!

– Rohadtul nem vagy fair, Berci! Ez nem ilyen egyszerű… –  rázza a fejét Luca kétségbeesetten. – Te sem tudsz mindent! 

– Mi nem olyan egyszerű, Luca? Mit kellett volna csinálnunk? Üzenetet küldeni Facebook-on? Vagy Instagram-on? Jóformán én is csak ott látom, hogy mi történik veled… Vagy legalábbis valamiféle látszatát annak, ami tényleg történhet. 

Luca meghökkenve néz a bátyjára.  

– Tehát, ez vagyok én. Látszat ruhák, látszat kaják, látszat helyek. – Szomorúan Kornélra néz, majd hozzáteszi. – Látszat barátnő. Illúzió.

Nagyot sóhajt, lerogy a konyha padlójára, és a szekrénynek dönti a hátát. A könnyek megállás nélkül csorognak le az arcán. 

Kezdem úgy érezni magam, mint egy hívatlan vendég egy családi összejövetelen. Nem kellene itt lennem. Az étkezőasztalhoz lépve leülök az egyik székre. Próbálok minél távolabb kerülni az egész beszélgetéstől, de teljesen nem tudom kivonni magam belőle. Még nem mehetek el.

Valószínűleg a férjem is hasonlóan érez, mert zavartan topog jobbra-balra az asztal túloldalán. 

– Sajnálom, ami a nagybátyáddal történt, Luca – szólal meg Kornél végül. – De egy valamit még mindig nem értek. Hogy lehet, hogy nem ismerted fel ezt a lakást? Az oké, hogy felújították, de az épületet… a környéket?

– Most komolyan ez a legfontosabb? – bukik ki belőlem felháborodva.

– A nagybátyám itt lakott, igen – kezd bele Luca. – De egyedül élt. Utoljára akkor jártam itt, amikor öt éves lehettem. Nem is igazán emlékszem, hogy nézett ki a környék régen. Anyuék akkor vették meg a családi házat, ahova költöztünk, és onnantól kezdve mindig Bandi bácsi jött hozzánk. Egyedül volt, senkije se volt rajtunk kívül…

Elcsuklik a hangja, és a tenyerébe temeti az arcát.

Ekkor Berci odalép hozzá, felsegíti a földről, és magához húzva szorosan átöleli. A lány teste rázkódik a zokogástól a karjai között. Könnyek szöknek a szemembe, és látszólag még Kornélt is sikerül kizökkenteniük. Hátrálni kezd, és a kanapéra huppanva, felvont szemöldökkel bámul rám. Sosem tudta az ilyen helyzeteket kezelni.

Ekkor kopogtatást hallunk az ajtó felől. Kornél, mintha megörülne a hirtelen jött lehetőségnek, hirtelen felpattan, és az előszobába siet. Halk, összemosódott beszélgetésfoszlányokat hallunk csak, majd Kornél újra a nappaliban terem, kezében egy papírzacskóval.

– Megjött a szusi – mondja zavartan, majd leteszi az étkezőasztalra. – Kértek?

A fejemet rázom. 

Mivel Berci és Luca nem reagálnak, visszaül a kanapéra.

– Nyugodj meg! – szólal meg végül Berci, és egy zsebkendőt nyújt át Lucának. – Van mit megbeszélnünk, anyával is. Lesz rá elég időnk, mindent megoldunk. Rendben?

Luca szemét behunyva bólint, majd megtörli az arcát.

Berci megsimítja a húga haját, majd komótosan felém sétál, és a zacskó tartalmát vizslatja. Kiveszi belőle a dobozt, felnyitja, és a szájába dob egy maki tekercset.

– Szusi. Szóval nyers hallal próbálod levenni a húgomat a lábáról, te szemétláda?

A meghitt pillanat egy másodperc alatt szertefoszlik, Kornél dühösen pattan fel a kanapéról. Szeme összeszűkül, és az agyát újra elönti a méreg. Az ér mintha külön életet élne a homlokán. 

– Elárulnád végre, hogy a francba kerülsz ide? – támad vissza.

– Már mondtam. A húgom miatt jöttem. Ehhez nem kell agysebésznek lenned, hogy kitaláld – veti oda Berci gúnyosan. 

– Honnan tudtad, hogy itt van? 

– Az hosszú történet. De az az igazság, hogy nem csak miatta vagyok itt. Ugye, Anna? – fordul felém Berci, és bátorítóan rám mosolyog.

Kornél tekintete úgy ugrál Berci és köztem, mint egy megtébolyult pingpong labda.

– Ti ismeritek egymást? – szegezi nekem a kérdést.

– Én hívtam ide Annát – válaszol Berci helyettem.

A szívem a torkomban dobog. Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás egy iskolai előadás közepén, aki az izgatottság miatt hirtelen elfelejtette a szövegét. 

Nagyot nyelek, majd végre kinyögöm.

– Igen, Bercitől tudok rólatok. Ő hívott ma ide, hogy…  – egy pillanatig keresem a megfelelő szavakat, majd folytatom. – …tisztázzuk a dolgokat. 

– Kurva életbe… – bukik ki Kornélból az őszinte reakció.

Berci felnevet. 

– Tudod, Kornél, az egy dolog, hogy megcsalod a feleséged… – kezd bele Berci.

Újra érzem a fojtogató gombócot a torkomban.

– Nem szép dolog persze, de alapvetően semmi közöm nincs hozzá. Nyilván nem te vagy az egyetlen, aki tisztességtelen dolgokat művel ebben a lakásban. De mivel a húgomat is belevontad a szemét kis játékodba, muszáj volt közbeavatkoznom.

– Honnan a francból tudod, hogy ki vagyok egyáltalán? – fakad ki Kornél őrjöngve. – Sosem beszéltünk, a nevemet sem kéne tudnod! Üzenetekben intéztünk mindent.

– Szimpla véletlen – találom meg a hangom végre. Kornél értetlenül mered rám.

– Bercivel egy suliba jártunk. Látásból ismertük egymást, még a nevemet is tudta, a lánykorit persze. Egyszer látott minket Fonyódon. Amikor anyuéknál voltunk pár napig, és kivételesen nem cseréltél le minket valamelyik szeretődre – mesélem szemrehányóan. – Együtt sétáltunk a sétányon. Te átkaroltál, a gyerekek pedig előre rohantak egymást kergetve. Olyanok voltunk, mint egy…

– …boldog család – fejezi be a mondatot Berci. – Egészen irigylésre méltó látvány volt, tényleg. Tök giccses persze, de attól még kedves. Csak aztán történt egy kis gikszer.

Kornél felhúzza a szemöldökét.

– Egyszer korábban érkeztem ide, mint kellett volna – folytatja Berci. – Aznap tiéd volt a lakás. A lépcsőfordulóban vártam, hogy lelépj végre, és akkor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Egy nevetés hangja. Rég hallottam már. De ezer közül is megismerném.

Lucára néz, aki könnyes szemmel hallgatja.

– Úgyhogy kilestem a lépcsőfordulóból, és láttam, hogy a húgom lép ki a lakásból. Egy férfi volt vele: nem más, mint a példás mintaapa és férj. Igen, te voltál az – mondja Kornélnak címezve.

– Dühös voltam rád – folytatja Berci most már Lucának címezve. – Egyrészt, mert évek óta nem is tudtunk rólad semmit. Másrészt pedig, mert szerető lettél. Mikor annyival többet érsz és érdemelsz ennél…

Berci a fejét rázza csalódottan.

– Először nem is tudtam, hogy mit csináljak, de úgy éreztem, hogy Annának joga van tudni, hogy mit művel a férje. 

– Így végül Berci megkeresett – veszem át a szót hirtelen. – Váratlan volt. Ismerősnek tűnt, de nem értettem, hogy mit akarhat. Rám írt a Facebook-on, és megkérdezte, hogy találkozhatnánk-e. Először azt hittem, hogy ki akar kezdeni velem.

Elmosolyodom és félénken Bercire nézek. Érzem, hogy akaratlanul is elpirulok. Kornélra sandítok, és látom, hogy undorral méregeti Bercit.

– De végül találkoztunk, és mindent elmesélt.  

– Mikor történt ez? – nyögi ki Kornél.

– Pár hete – felelem. – Miért? Van bármi jelentősége?

– Több hete tudsz erről, és nem mondtál semmit? – kérdi meglepetten. 

Meghökkenve nézek vissza rá.

– Nem volt egyszerű, elhiheted. Mikor legszívesebben felpofoztalak volna, és elküldtelek volna a francba! – fakadok ki. – De nem tehettem. Időre volt szükségünk. Hogy kidolgozhassunk mindent.

– Mégis mi mindent kellett kidolgoznotok?! – emeli fel újra a hangját Kornél.

– A ma estét. 

– Miért, mégis mi a francot terveztek még ma estére?! – Egyre hangosabban beszél.

Berci ingerülten ökölbe szorítja a kezét, és megindul felé. Kornél megszeppenve hátrálni kezd az erkély irányába, és én még pont időben állok közéjük. Finoman Berci mellkasára teszem a kezem, és megállítom.

– Hagyd – csitítom, majd Kornélhoz fordulok.

Berci megtorpan, de a szeméből végtelen düh árad. Kornél szeme is szinte szikrákat szór, ahogy a kezemet meglátja Berci mellkasán.

A kínos jelenetet Luca hangja töri meg.

– Kérdezhetek én is valamit? 

Kissé értetlenül nézünk rá mindannyian.

– Persze – szólal meg végül Berci.

– Ma este Anna már nem először utalt arra, hogy Kornélnak több szeretője is van… vagy volt – kezd bele Luca, és egészen furcsán ejti ki a szerető szót. Nyilván kínosan érzi magát, hogy ő is egy közülük. 

– Igen – felelem higgadtan. 

– Luca, hagyjuk már ezt, azt hittem, hogy ezen már túl vagyunk… – vág közbe Kornél, de hirtelen elhallgat, ahogy elkapja Berci dühös tekintetét. 

– Nem, Kornél. Azt mondtad, hogy Anna hazudik – mondja Luca, majd kétségbeesetten rám pillant. Ha nem ebben a helyzetben találkoztunk volna, talán még kedvelném is ezt a lányt. Elvégre ő Berci húga. – Igazat mondtál, Anna? 

Kornélra sandítok, aki a tekintetével mintha azt próbálná sugallni, hogy ne mondjak semmit. De én a lány felé fordulok, és bólintok.

Luca lehunyja a szemét egy pillanatra, és elkeseredett sóhaj hagyja el a száját.

– Kikkel kavarsz még? – szegezi a kérdést Kornélnak. Olyan vehemenciával indul meg felé, hogy Bercivel úgy rebbenünk szét, mint az ijedt madarak, akiket hangos zaj zavart meg.

– Miért olyan rohadt fontos ez? 

Kornél már nem kiabál. Hangja inkább nyúzott, mint aki kezdi unni a magyarázkodást.

– Mert tudni akarom – préseli ki a szavakat Luca a fogai közül. 

Türelmetlen kopogást hallunk az ajtó felől. Kérdőn nézünk egymásra mindannyian. Berci is meglepettnek tűnik, de végül ő indul ajtót nyitni. Mégiscsak ő a házigazda ebben az egészen furcsa „buliban” ma este.

Egy alacsonyabb, ötvenes éveiben járó, sötétszőke hajú nővel az oldalán tér vissza a nappaliba. Berci tőle egészen szokatlan módon riadtnak tűnik, mint egy kisfiú, a mellette álló hölgy pedig kifejezetten idegesnek. Végigjáratja tekintetét rajtunk, de az arckifejezése teljesen megváltozik, ahogy megpillantja Lucát.

A lány megkövülten mered rá, és csak pár szót tud kinyögni.

– Te… te… hogyhogy itt vagy? – habogja.

A vendégünk egy pillanatra elmosolyodik, aztán komor arccal válaszol.

– Pont ezt akartam tőletek kérdezni, kislányom…

Az Al(i)bi előző részeit itt olvashatjátok:  https://linktr.ee/alibisztori

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek