fbpx

Filozófiáról, filozófiai terápiáról, az élhető életről – A Sharing Circle Podcast vendége: Barcsi Tamás

A Sharing Circle nem más, mint emberléptékű beszélgetések mentális egészségről, önismeretről, pszichológiáról, egyszerű életmódról, az életről. Aki kérdez: Vági Zsolt egészségtudományi- és mentálhigiénés szakember.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

tartalmi együttműködés

A Sharing Circle podcast idei évadában Zsolt vendégeivel főként az élhető életről beszélget. Így nem is volt kérdés, hogy egykori egyetemi tanárát, Barcsi Tamást filozófust, egyetemi docenst is felkéri a témában, többek között a még 2012-ben megjelent Kivonulás, mint lázadás című könyve kapcsán.

Ebben a műben Tamás arra kereste a választ, hogy mi akadályoz meg minket abban-  főleg a nyugati kultúrában -, hogy jó életet tudjunk élni. Ekkor vált számára szimpatikussá a kivonulás gondolata, amiben egyfajta megoldást is lát annak kapcsán, hogy hogyan lenne ideális nekünk élni ebben a korban, ahol rengeteg kényszer vesz minket körül, amiket nehezen vagy alig veszünk észre.  Ez a jelenség már a 20. század közepén elkezdődött a fogyasztói társadalom kialakulásával.

Barcsi Tamás kiemelte a kapitalizmus kritikáját, annak változásait. Az 50-es, 60-as években nyugaton ugyan már elég jó színvonalon éltek az emberek, megfelelő munkakörülmények között, viszont ugyanúgy kiszolgáltatottak voltak, és ugyanúgy tárgyiasították őket. Tehát a kizsákmányolás és az elidegenedés még mindig jelen van, csak már főleg szellemi szinten történik meg. Az elidegenedést pedig már fel sem ismeri a munkás, hiszen anyagilag megvan minden számára fontos. A rabszolgaság így sok gondolkodó szerint nem szűnt meg, csak átalakult.

A kapitalizmus ideológiája, hogy nincs alternatíva. Az emberek még ha fel is ismerik, hogy valami nincs rendben, megelégednek azzal a ténnyel, hogy legalább van munkájuk, ennél lehetne sokkal rosszabb is. Meggyőzik magukat, hogy ennél úgysincs jobb világ, és ők megteszik a tőlük telhetőt. Pedig ez még mindig nem egyenlő a jó élettel. Marx a munkát például úgy fogja fel, hogy szabad, tudatos tevékenység, nem pedig robot. Ennek a feltételei ma sincsenek meg.

Ennek egyik módja lehet, hogy elhatárolódunk ettől a társadalomtól, mégpedig a vissza a természetbe felkiáltással. Tamás kiemeli, hogy persze ez a kivonulás irányzat is kritizálható, hiszen nem mindenki teheti meg és nem is mindenkinek való. Bár romantikusan hangzik, de érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy tudunk-e egyáltalán a természetben élni? A filozófus szerint meg lehet ezt tenni úgyis, hogy valamilyen módon elhatárolódunk ettől, ami most van, és saját értékrend szerint próbálunk élni. Ezt bár nem könnyű, mégis kivitelezhető a civilizációban is, és az elhatárolódás ilyen értelemben könnyebben véghezvihető.

Kiemelte még a támogató közösség fontosságát is, akikkel hasonlóan gondolkodunk és segítjük egymást. A közösségnek ugyanis van egy megtartó ereje, bár ezek is sokszor felbomolhatnak.

Tamás kiemelte továbbá, hogy az okostelefonok, közösségi média világa még jobban megnehezíti a kivonulást, hiszen folyamatosan árad felénk a manipuláció annak kapcsán, hogy hogyan kellene jól élnünk. Az influenszerek kirakat életéhez mérjük a sajátunkat, és ezek mentén döntjük el, hogy mennyire tökéletes a mi életünk vagy sem. Már egy boldogság, jóléti ipar alakult ki mára.

A podcastben szó volt még a filozófiáról és a filozófusokról, illetve, hogy mindez mennyire eltávolodott mára a társadalomtól. Ez többek között azért is alakulhatott így, mert ez a terület nem az embereket valóban érintő és érdeklő problémákkal foglalkozik első körben. És amíg régebben konkrét megoldást, gyakorlatokat kínált bizonyos kérdésekre, ma inkább hangzatos és okosnak tűnő elmélkedéseket foglal magába.

Jelenleg a társadalom nagy része az egzisztenciális frusztráció állapotában van, vagyis amikor a fő kérdésre nem találnak választ és az élet értelmetlennek tűnik. Ezekre, a még nem betegségnek számító állapotokra lehetne például jó megoldás a filozófia és egy filozófus, illetve a vele való beszélgetés. A filozófiát tehát használhatjuk akár terápiaként is. Egyfajta segítség ez is az eligazodásban, ami bár nem mindenkinek való, de egyeseknek hasznos mankó lehet.

A teljes adás itt érhető el:

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

rákszűrés