fbpx

Első gyerekszerelem: mit tegyek szülőként?

Óhatatlanul eljön az a pillanat, amikor a gyermekünk szíve elkezd másért is dobogni és nem csak értünk. Az első gyerekkori szerelem nagyon fontos mérföldkő, amit jó ha komolyan veszünk.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az első, akár óvodáskori szerelmekre könnyen legyinthetünk, vagy mosolyoghatunk rajta, pedig a gyerekek életében igenis nagy szerepe van ezeknek a tapasztalásoknak. Ugyanis ilyenkor próbálnak meg először a családon és a szülőkön kívül valaki máshoz is kapcsolódni a gyerekek.

A kiskori szerelmek csupán érzelmi alapúak, ezekben még nincs szerepe a szexualitásnak. Mégis lényeges, hogy komolyan vegyük, hiszen a gyerekünknek ez fontos. Segítsük és beszélgessünk vele ezekről, hiszen ekkor tanulja meg az ilyen jellegű kérdések kezelését, ezért nem mindegy, hogy mit lát a szüleitől, hogyan reagálnak.

Tartsuk tiszteletben az érzéseit, és hogy például ő miként hívja, becézi az általa kiszemelt fiút vagy lányt. Ne érezze úgy, hogy kinevetik, csúfolják az érzései miatt. Ekkor lehetőségünk van megtanítani a gyermekünk számára a különböző érzelmeket, ezek skáláját és, hogy mi mit jelent.

Ne feledjük, hogy a gyerekek tőlünk, felnőttektől veszik a példát, ezért sem mindegy, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. 

Amikor belépnek a kamaszkorba, egyre központibb kérdéssé válik a szerelem, és az intimitás bizonyos formái is képbe kerülnek. Ez az önkép, önbizalom kialakításának időszaka, amikor a fő kérdés, hogy kik vagyunk mi? Sokszor keveredhetnek bele a tinik olyan helyzetekbe, kapcsolatokba, ahol sérülhetnek, ezért fontos, hogy egy olyan közeget teremtsünk, ahova bátran fordulhatnak. 

Meg kell tanítani nekik, akár a saját példánkon keresztül, hogy melyek a vállalható és vállalhatatlan helyzetek. Ez nem azt jelenti, hogy rá kell telepednünk a kamaszra és folyton kérdezgetni. Hagyni kell, hogy magától jöjjön, mi pedig álljunk készen, hogy segítségére legyünk, például egy őszinte és nyílt kommunikációval.

Ne ítélkezzünk vagy okoskodjunk bele, hogy mi mit csinálnánk a helyében, néha az is elég, ha meghallgatjuk. Idővel úgyis fog tanácsot kérni, főleg ha a nevelése során nagy hangsúlyt fektettünk a kölcsönös bizalom kiépítésére.

A gyerek és kamasz szerelem egy nagyon izgalmas és új időszak mind a gyermek és a szülő számára. Ilyenkor kicsit mérlegre kerül az addigi nevelésünk, és sokat számít, hogy miként kezeljük a helyzetet. Olyan fontos leckét taníthatunk meg nekik, mint, hogy hogyan kezeljék és tiszteljék a saját és mások érzéseit, de a nemet mondást is megtanulják. Mindehhez egy bizalmas és nyugodt környezetre és nyitott szülőkre van szükségük.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32