fbpx

Kormos H. Barbara: AL(I)BI – 7. rész: Kornél

Nevetni kezdek. Hangom szinté hisztérikusan visszhangzik a csendes szobában. A többiek ijedten méricskélnek, nyilvánvalóan attól tartanak, hogy megőrültem. Mondjuk kurvára nem állnak messze az igazságtól. Egyre jobban szorul a hurok a nyakam körül.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

– Te mit keresel itt? – nyögöm ki végül, majd kiveszem a már megkezdett bort a hűtőből. Eszembe jut az idétlen szöveg a címkéről: „ideális kellemes beszélgetésekhez”. Amilyen kellemes beszélgetésnek nézek elébe, inkább nem húzom az időt a pohárral, fogom és meghúzom az üveget. Natasa még mindig mosolyog.
– Ennél azért kicsit kellemesebb fogadtatásra számítottam.
– Ki ez a nő? – szegezi nekem a kérdést Luca.
Anna csendben áll a szoba közepén. Ő nem faggat. Még csak meglepettnek sem tűnik.
– Natasa vagyok, már mondtam.
– Tudom, hogy hívnak! Már mondtad az ajtóban. De nem ez érdekel, hanem hogy honnan ismeritek egymást.
Luca egyre dühösebb, szinte kiabál. Még sosem láttam őt ilyennek. Milyen ironikus. Mintha ő lenne a megcsalt feleség. Miközben Anna, a feleségem rezignált arccal figyeli az eseményeket.
– Szóval? – faggat tovább Luca.
– Elmondod te vagy elmondjam én? – kérdi Natasa egészen tárgyilagosan.
A torkomban enyhe fullasztó érzést érzek. Mintha tényleg egy rohadt kötél lenne a nyakamon. Egyre jobban feszül, képtelen vagyok megszólalni.
– Natasa Kornél szeretője – szól közbe Anna hirtelen. – Az egyik a sok közül.
Lucára néz, felvonja a szemöldökét és folytatja.
– De gondolom ezt te is sejtetted. – Anna most hozzám fordul. – Hogy honnan tudom?
Egy pillanat alatt futnak át a gondolatok az agyamon. Az alkohol bekerül a véráramba, de a bódultság érzése helyett most mégis kezd egyre jobban kitisztulni az agyam.
– Te mondtad el neki – mondom tekintetemet Bercire szegezve. Megvonja a vállát.

– Igen. De a húgomnak neked kell elmondanod.

– Honnan a francból tudtad? Vele nem…

– Nem láthattalak a Balaton-parton andalogni? – fejezi be a mondatot helyettem nevetve. – Valóban nem. De enyém ez a lakás. Tőlem bérelted ki aznap este. És nem szoktál ilyen hirtelen légyottokat beszervezni. Te mindig jóval előre lefoglaltad az időpontokat. Akkor viszont rögtön kellett a lakás. Egy órám volt ideérni a kulccsal, hogy még előtted bekerüljön a széfbe. Így hát aznap este is láttalak megérkezni ide Natasával.

– És ez már azután volt, hogy megláttál kettőnket is… – mondja Luca.

– Igen. Nyilván összeállt a kép. Akkor már felvettem a kapcsolatot Annával. Nem volt könnyű ezt is elmondani neki.

Az az átkozott kötél mindvégig ennek a gyökérnek a kezében volt. Észrevétlenül tette a nyakam köré.

– Csak meg ne sajnáljalak… – vetem oda gúnyosan. Nem értem ezt az egészet. – De hogy találtad meg? Hogy tudtad őt idehívni?

– Én derítettem ki – vág közbe Anna. Mivel elég furcsán mereszthetem rá a szemem, rögtön folytatja. – Ádámtól. Berci utánanézett, hogy melyik este jártatok itt, én meg emlékeztem, hogy aznap valami céges rendezvényen voltál. Gondoltam Ádám tud majd segíteni. Sajnos igazam lett.

Nincs időm feldolgozni, amit Anna mond, mert kopogtatnak az ajtón. Megint. Kérdőn nézünk körbe mindannyian.

– Mindjárt jövök – mondja Berci, és az ajtó felé rohan.

Idegesen lépegetek egyik lábamról a másikra. Mégis ki a francot hívtak ide még ma este? A többiek is tanácstalannak tűnnek, csak halk szófoszlányok szűrődnek be kintről. Berci mély hangja és egy egészen furcsán magas hang váltakozik, amikor végül hallom Bercit elköszönni, és már itt is van újra, a nappaliban.

– Csak a szomszéd volt. Marika néni.

– Mit akart? – kérdi Luca érdeklődve.

– Ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Látta, hogy itt volt anya. Mindegy, lerendeztem.

– Sokáig beszélgetünk még a szomszéd néniről vagy kíváncsi valaki az én sztorimra is? – szól közbe Natasa. Hangja inkább érdeklődő, mint vádló. Nyilván ő senkinek sem tartozik elszámolással.

– Engem továbbra is érdekelne – vágja rá Luca.

– Na végre! Szóval abban a céges buliban ismertem meg – kezd bele Natasa, majd ledobja magát a kanapéra.

Luca szinte felhorkan a nevetéstől.

– Milyen eredeti…

Natasa átveti az egyik lábát a másikon, rövid szoknyája annyira felfut a combján, hogy szinte kilátszik a bugyija alóla. Mintha direkt provokálna. Egy cigit vesz elő a táskájából, már éppen meggyújtaná az öngyújtójával, amikor Berci rászól.

– Itt bent nem cigizhetsz.

Natasa felvonja a szemöldökét, majd kiveszi a szájából a cigit, és az asztalra teszi a gyújtóval együtt.

 – Jól van. Szóval Kornél cége adott valami partit, és engem az egyik kollégája, Ádám hívott meg magával.

Értetlenül nézek rá.

– Meg akartak szívatni. Vagy tesztelni – ahogy Ádám mondta. 

– Ádám? – kérdem hüledezve. Ő a legjobb barátom. Vagy volt valaha…

– Igen. Azt mondta, hogy van valami csoda lakásod, ahova bárkit felvihetsz. Bármikor. Valami „alibi albi”, így hívta.

– Mi a francot akart Ádám tesztelni?! – fakadok ki.

– Hogy meddig mész el ezzel a kis játékkal. Azt kérték, hogy fűzzelek be egy éjszakára. Fogadtunk, hogy sikerül-e.

A fejemet rázom kétségbeesve.

– És mivel éppen nem volt senkim – kezd bele Natasa, majd megvonja a vállát. – Belementem.

– De hiszen fizettem neked!!! – szalad ki a számon. Nem gondolkozom.

Luca a szájához kapja a kezét, és tágra nyílt szemekkel bámul rám. De én csak Annát látom. Megsemmisülve néz rám, közben kétségbeesetten kitapogat egy széket maga mögött és leül rá. Ezt talán még ő sem tudta. Sikerült teljesen elárulnom magam. És őket is.

Natasa nevetni kezd. Hangja most már irritáló, mintha bemászna a bőröm alá. A hideg is kiráz tőle. Amikor végre abbahagyja a nevetést, hirtelen egészen komoly hangnemre vált át.

– Kornél, én sosem kértem tőled pénzt. Te raktad le az asztalra. Én csak elvittem.

– Hát akkor ez nem volt egy olcsó este… még a lakás ára is… – vág közbe Berci nevetgélve.

Próbálok megsemmisítő arcot vágni, de ő továbbra is jókat kuncog magában.

– Tehát te nem is vagy… – hebegem Natasa felé.

– Kurva? – kérdi összeszűkült szemekkel. – Vagy escort lány, ahogy gondolom Ádám hívott? Nem, nem vagyok az. A pénzt is odaadtam Ádámnak. Csak a fogadás árát tartottam meg.

A fejemet rázom, képtelen vagyok felfogni, hogy mi történik. Mintha egy elcseszett puzzle-t próbálnék kirakni, aminek minden darabja teljesen ugyanolyan, és egyáltalán nem illeszkedik egymáshoz. De Natasa kíméletlenül folytatja. 

– Sok szép dolgot mondott rólam, mi? Nem bírtál neki ellenállni, hiszen „hivatásossal” még sosem volt dolgod. Pedig ő csak azt mondta, amit hallani akartál.

– Miért csinálta ezt?

– Már mondtam. Hogy lássa, hogy meddig mész el.

Hirtelen a fülembe csengenek Ádám szavai. Mindig azzal jött, hogy hülye vagyok, ha kockára teszem a házasságomat Annával pár egyéjszakás dugás miatt. De hogy kijátszott volna? Ezt nem tudom elhinni.

Luca ekkor kirobog a nappaliba, felkapja a kabátját, a táskáját átveti a vállán, majd a bátyjához lép és átöleli.

– Én most elmegyek.

Odalép Annához is.

– Sajnálom, tényleg sajnálom az egészet – mondja szemét lesütve.

Anna nem felel, csak bólint.

– Hova akarsz menni? – szegezem neki a kérdést hirtelen.

Luca mély levegőt vesz, szép lassan kifújja, és szinte undorral néz végig rajtam.

– Haza – nyögi ki egészen tárgyilagosan.

– Csak így lelépsz? Nem kéne ezt… megbeszélnünk? – kérdezem. Az végig sem fut az agyamon, hogy épp a feleségem előtt próbálok a szeretőmnek magyarázkodni.

Luca pár pillanatig nem mozdul, mintha elgondolkodna, majd lassan elindul felém. Elmosolyodom. Még mindig hatással vagyok rá. Ahogy közelebb ér hozzám, megáll az asztalnál, és a kezébe veszi a telefonomat. Pár pillanatig matat rajta valamit, majd felém nyújtja.

– Kitöröltem a számom. Soha többé ne keress!

Ledöbbenve veszem el a telefont a kezéből, és végignézem, ahogy hátat fordít nekem. Megint átöleli a bátyját, aki kárörvendve vigyorog rám, majd biccent Annának, és az ajtó felé indul.

– Várj! – szól közbe Natasa. – Én is megyek.

De ő nem Luca után indul, hanem felém lép, és kiveszi a telefont a kezemből. Kisétál az erkélyre, és egy jól irányzott mozdulattal kihajítja a mobilomat a sötét éjszakába. Egy pillanat alatt az erkélyen termek, és végighallgatom, ahogy a telefonom nagy csattanással földet ér. Lenézek, de a vaksötétben semmit sem látok. A hangból ítélve viszont biztos, hogy a mobil darabokban hever az út közepén. Natasa elégedetten visszamegy a  nappaliba, és Luca után indul.

Eldurran az agyam. Őrjöngve eredek a nyomába, talán üvöltök is, és erősen megragadom az egyik karját.

– Mi a francot képzelsz magadról, te hülye ku… – üvöltöm szinte önkívületi állapotban.

Natasának ideje sincs reagálni, mert Berci egy pillanat alatt kapja el a karomat.

– Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy befejezed ezt a mondatot? – kiabál. – Engedd el! MOST!

Ujjaim szorítása enyhül Natasa vékony karján, és hátrálni kezdek. Ő hálásan Bercire néz, majd Lucával, mint két sorstárs, a fejüket rázva menekülnek ki a lakásból. Az ajtó hangosan csattan mögöttük.

Zihálva nézek Bercire. Az összes izmát megfeszítve bámul rám, mintha arra várna, hogy megszólaljak, és bármi indokot adjak arra, hogy engem is a telefonom után dobhasson. Nem egy Brad Pitt a srác, de be kell vallanom, hogy nálam azért erősebbnek tűnik.

Annára pillantok. Ő nem dühös. Annál sokkal rosszabb. Szeméből végtelen szomorúság és csalódottság árad. Még mindig az asztalnál ül, és üveges tekintettel maga elé mered. Elsírja magát.

Megdermedek. Anna szinte sosem sír. Legalábbis előttem sosem. Mindig keménynek mutatja magát. De mégis mit várt? Hiszen ő akart idejönni! Ő játszik össze ezzel a hülyegyerekkel!

Ami ezután következik, arra egyáltalán nem vagyok felkészülve. Berci odalép hozzá, finoman felállítja az asztaltól és átöleli. A feleségem teste szorosan hozzásimul ehhez az idegenhez. Anna lehunyja a szemét, arca egészen megváltozik, végtelenül nyugodtnak tűnik. Ez nem két idegen ember ölelése.

– Na álljunk már meg… van köztetek valami?

Anna finoman kihátrál Berci öleléséből, szája egészen halvány, gúnyos mosolyra húzódik. Berci közben odasétál az ablak előtti komódhoz, és a legfelső fiókból egy nagy, barna borítékot vesz elő. Annának adja, aki leteszi elém az asztalra.

Nincs rajta felirat, fogalmam sincs, hogy mi lehet benne. Kérdőn nézek a feleségemre, aki mélyen a szemembe néz, szinte csontig hatol a tekintetével, és határozott hangon azt mondja.

– El akarok válni, Kornél.

Szinte kétségbeesetten várom, hogy valaki kopogjon azon a kurva ajtón. Valaki, aki kimenthet ebből a nyomorult helyzetből. De most senki sem kopog. Magamra maradtam. A hurok teljesen megfeszül a nyakamon, és mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek