fbpx

Űrszemét ütközik a Holddal!

A Hold pályájára lépett egy, a világűrben keringő űrszemét, ami egykor egy rakéta része volt. Az idegen test bármikor a Hold felszínébe csapódhat, újabb krátert mélyítve azon. De vajon mennyire aggasztó ez az esemény?
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A rakétafokozat, mely ütközni készül a Holddal, már körülbelül 2015 óta kering a mélyűrben, úgynevezett űrszemétként. A csillagászok feltételezése alapján egy 2014-es kínai küldetésből, a Chang’e 5-T1-ből származik a darab, ám ez nem teljesen biztos, és valójában az ütközés tekintetében lényegtelen is. 

A becsapódás számunkra nem lesz látható, ugyanis a Hold másik oldalán megy majd végbe. Az esemény során a rakéta maradvány egy maró hatású porcsóvát bocsát pályára, amely órákig is elhúzódhat, miközben egy új krátert váj a felszínbe. Mindezek eredményeképpen maga a rakétafokozat teljes mértékben megsemmisül. Félig-meddig jó hír, hogy a Hold felszínén kívül másban nem tesz majd kárt, kérdés azonban, hogy az égitest számára mit jelent az ütközés.

A tudósok szerint ez a becsapódás nem tesz különösebb kárt sem a Holdban, sem az arra és annak pályájára helyezett csillagászati kutatásokat végző néhány robotikus szerkezetben. Szerencsére jelenleg asztronauták sem tartózkodnak a közelben. Jonahthan McDowell a Harvard professzora viccesen hozzátette, maximum az otthagyott emberi ürülékből fejlődött mutáns űrlényeknek eshet baja… A helyzet azonban szerinte nem ilyen mókás valójában. 

Ez az eset ugyanis jelzésértékű. A jövőben egyre több nagy cég kíván résztvenni az űrkutatásban, ami nem feltétlenül jelent sok jót. Rendkívül óvatosnak és meggondoltnak kell majd lenni azzal kapcsolatban, mit szórunk ki csak úgy az űrbe. Ebből az esetből tanulni kell, és minden rakéta felküldését meg kell tervezni, hogy ne termeljünk az űrben is egyre több vagy esetleg nagyobb szemetet. Ugyanis ma még csak egy kisebb rakéta maradvány ütközik, de holnap – ha nem vagyunk elég óvatosak – akkor egy jóval nagyobb kárt okozó eszköz is becsapódhat, ami már komolyabb problémákat okozhat. Ezzel pedig saját fajunkat is kitesszük a veszélynek. Ezen kívül  jó volna, ha nem tenne tönkre még egy bolygót az emberiség.

Forrás: National Geographic

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32