fbpx

“A tánc során kapcsolatba kerülsz a testeddel és megtanulsz bánni vele”- interjú Szőke Édua táncoktatóval

Április fő témájának az alkotóművészetet választottuk, ennek keretein belül Szőke Édua - azaz Dudu - táncoktató lett egyik nagykövetünk. Beszélgettünk vele a tánc szeretetéről, gyógyító erejéről és megismerkedtünk saját programjaival is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Úgy tudom, kicsi korod óta az életed része a tánc. Hogyan kerültél igazán közel ehhez a mozgásformához?

Négy éves koromban kerültem először szorosabb kapcsolatba a tánccal, ekkor íratott be anyukám klasszikus balettre. Miután ez egészen jól ment, általános iskolás koromra már egy táncművészeti programba csatlakoztam, ahol sok más stílussal is megismerkedhettem. Ez egy nagyon erős alapot adott, hiszen a klasszikus balett mellett többek között a jazz, a modern tánc, a mazsorett, a show tánc és a sztepp világába is bevezettek minket. Nyolc éven keresztül jártam ide, a csoporttal sokszor versenyeztünk, és itt kezdett el foglalkoztatni a koreográfiák megálmodása. 

Szerencsés voltam, mert az edzőm látta bennem a potenciált. Egy idő után engedte, hogy magam alkossam meg a táncaimat, sőt később már a társaimnak is készíthettem, és taníthattam be saját koreográfiát. Volt amivel bajnokságot is nyertünk. Persze kellett mindehhez az edzőm profizmusa, félreértés ne essék, ő mindig ott volt mellettem, és megkövetelte a pontosságot, a kitartást tőlünk. Elképesztően nagy tudású szakember, akinek a mai napig nagyon hálás vagyok. A nyolc év után azonban úgy éreztem, túl sokat vállaltam. Az iskola, az edzések, a versenyekre készülődés sokszor hétvégén is, és emellett a koreográfiákon való agyalás visszaütött, túlterhelődtem, szünetre volt szükségem.

Mit hozott ez a szünet, és hogyan tértél végül vissza a tánchoz?

A nyolc év után egy ideig hallani se akartam a táncról, egyáltalán nem foglalkoztam vele 1-2 évig. Felköltöztem Pestre Oroszlányból, ahonnan származom, és elkezdtem egy OKJ-s sulit a gimi után. Rájöttem azonban, hogy nem nekem való, amivel foglalkozom, és a helyemet is nehezen találtam. Ráadásul a magánéletemben sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Mentálisan pedig mindezek miatt egyre mélyebbre kerültem. 

Ekkor eszméltem rá, hogy milyen régen táncoltam, hogy hiányzik. Mivel semmi nem jött össze abban az időben ezért visszanyúltam ahhoz, amit szerettem és ismertem: a tánchoz. Beiratkoztam Pesten egy iskolába, és újra kezdtem beépíteni az életembe ezt a mozgásformát. Olyan volt akkor ez számomra, mint egy terápia. Képes voltam megélni általa az érzéseimet és dolgozni velük. Itt éreztem először, hogy ez számomra több mint a sport. Mindaddig a versenyek, a rengeteg edzés és felkészülés lebegett a szemem előtt, ekkor pedig végre csak én voltam, magamra figyeltem és a tánc épített. Ebben az iskolában modern táncot tanultam, és arra is itt jöttem rá, hogy ez a stílus áll hozzám legközelebb.

Fotó: Szőke Édua

Miként léptél ezután arra az útra, ami az oktatáshoz vezetett?

Mikor felvettek egyetemre, az ottani tánc csoportba kezdtem járni, és itt is az edzőm figyelt fel rám. Ő először azt javasolta, hogy térjek át a versenyzők közé, a Levendula Kortárs Táncműhelybe. Csatlakoztam is hozzájuk, majd nem sokkal később ugyanez az edző felvetette, hogy egy másik helyen, ahol ő tanít, lehetnék a kollégája. Érden, egészen kicsi gyerekeket oktatott, itt adódott egy lehetőség, amivel kapcsolatban rám gondolt, mert ismerte a múltamat, és hogy korábban is szívesen foglalkoztam koreográfiák kiötlésével. Ez lett hát az első igazi tánctanári munkám, és itt jöttem rá, hogy én ezt nagyon élvezem. Ekkor azonban még nem tudtam, hogy egyszer majd felnőtteket taníthatok.

Mégis, két évvel ezelőtt megalapítottad a DuduDance-t. Mesélsz ennek a kezdeteiről, történetéről?

Igen, nos az egyetem vége felé tartottam, amikor beütött a krach mindannyiunk életében és kitört a világjárvány. Emiatt minden személyes óra abbamaradt, mind az egyetemen, mind a tánc sulikban, és az akkori másik munkámat is ott kellett hagynom, mert az rendezvényszervezői terület volt. Hazaköltöztem, és megint egy kicsit mélyre zuhantam lelkileg. Ekkor ugyancsak a tánc maradt az életemben, amihez nyúlni tudtam.  Reggeltől estig ezzel foglalkoztam, hogy jobban legyek. Beiratkoztam online kurzusokra, és rengeteg koreográfiát találtam ki abban az időben. Mindez pedig elgondolkodtatott, hogy én is újraszervezhetném az életemet, ahogyan sokan mások is tették.

Az érdi kicsikkel amúgy is online-ra váltottunk, így felmerült bennem a kérdés, miért ne trathatnék ugyanígy táncórákat felnőtteknek is? Az volt a motivációm továbbá, hogy ha engem másodszorra hozott ki a szarból a tánc, akkor talán másoknak is segíthetek vele. Hogy biztosan sokan érzik most egy gödör alján magukat, és én adhatok nekik egy eszközt ahhoz, hogy kimásszanak belőle. Így kezdődött a Dududance. Először egy ingyenes bemutató órával, aztán onnantól kezdve pedig online kurzussal. Eleinte csak ismerősöknek, majd szép lassan egész sokan csatlakoztak különböző városokból. Ebben segített, hogy a barátaim is híresztelték a lehetőséget, illetve az instagramon is egyre többet voltam jelen. Majd tavaly nyár elején visszajöttem Pestre és elkezdtem személyesen is órát tartani. Kezdetben inkább csak magánóráim voltak, végül júliusban startolt a Szeretem a hétfőt nevű kurzusom.

Jelenleg milyen programokra lehet jelentkezni nálad? 

Stílus szempontjából a lyrical vonalat képviselem, ahol a zene szövegére, valahol a technikai kötöttségek és a szabadság közötti félúton mozgunk. Használok modern jazz technikákat, és közben jelen van olykor a kortárs táncra jellemző improvizació szabadsága is. Legfőbb sajátossága azonban abban rejlik, hogy közben történeteket, érzéseket fejezhetünk ki, és élhetünk át a táncunk által.

Jelenleg többféle módon, és időpontban lehet hozzánk csatlakozni: : indultunk a Szeretem a hétfővel, ami azóta is létezik, minden hétfő este. Nevének lényege, hogy ha már mindenki utálja a hétfőket, akkor hátha a táncóra miatt egy kicsit jobban megkedvelik majd. A visszajelzések alapján ez be is jött. Emellett pedig azóta megjelent a Szeretem a szerdát is. A kettő között annyi a különbség, hogy a hétfői csoport egyre fixebb, oda legtöbben bérlettel járnak, rendszeresen, ezért az egy picikét magasabb szint már. A szerdai pedig az abszolút kezdő lett, ahova bárki csatlakozhat, akár csak alkalmanként is.

tánc
Fotó: Szőke Édua

Aztán van a Több, mint tánc kurzus, ami egy 12 hetes program lehetőség. Ennek keretein belül 12 héten át egy konkrét 8 fős csoport tanul együtt, heti két, olykor három alkalommal. Illetve a teljes program ideje alatt összesen két magánóra is jár mindenkinek. Ilyenkor kizárólag csak azzal az egy személlyel foglalkozom, rá szabom a koreográfiát, ami  egy nagyon személyes hangulatot ad az egésznek. 

Ezeken kívül még egyéni órákat is szoktam tartani, illetve idén augusztusban már második alkalommal kerül megrendezésre a nyári táborom.

Úgy tudom, beleviszel egy kis pluszt is az óráidba, aminek köze van a lélekhez. Mesélnél kérlek erről is?

A pluszt azzal adom az óráimhoz, hogy mindegyik elején egy kis beszélgetéssel kezdünk. Ez a hétfői és szerdai kurzusokon is így van, viszont a Több, mint tánc során sokkal mélyebb témákat feszegetünk, komolyabb érzésekkel dolgozunk. Célom, hogy a tánc során megélhessék a tanítványaim az érzéseiket, azokkal tudjanak dolgozni. De nem játszok pszichológust, nem adok tanácsokat, ennek csupán az a lényege, hogy a feladatok által ők jussanak el oda, hogy jobban megismerik magukat, és el tudjanak vinni egy kis útravalót az óráról. 

Mi a motivációd emögött?

Számomra nagyon fontos az önismeret, nekem például az önbecsülésem sokáig a béka segge alatt volt, és a tánc által építettem ki igazán. Hiszen a tánc során kapcsolatba kerülsz a testeddel és megtanulsz bánni vele, ami hatalmas erővel bír. Szeretném, ha a diákjaim is tudnák, hogy mindez számukra is lehetséges, és ebben ez a mozgásforma nagyon sokat tud segíteni. Ezért építem be az óráimba ezt a lelkizősebb vonalat, mert szeretnék nekik eszközt nyújtani az önismerethez, a fejlődéshez, az érzelmek megéléséhez.

Mindezek fényében mit jelent számodra a tánc?

A kapcsolódást önmagammal, a saját érzéseimmel. Egy eszközt a fejlődéshez az önismerethez, közben pedig kikapcsolódást, feltöltődést, olykor pedig terápiát és gyógyulást is. Emelett meg a közösség érzését. Elképesztően felemelő, amikor egyszerre mozdul és lélegzik a csoport. Illetve engem a tánc megtanított arra, hogy semmilyen érzést nem kell elnyomni. Mert ha nem megy át rajtunk egy érzés, akkor nem is igazán tudunk kapcsolódni magunkkal. Ezért az óráimon is szándékosan behozok olyan érzelmeket, mint például a harag. Hogy ezt is megértsük együtt és megbirkózzunk vele.

Mit gondolsz a táncról, mint alkotóművészet? Hogyan válik alkotássá a tánc?

Ha meghallok egy zenét, akkor szinte mindig megjelenik egy kép, egy adott mozdulatsor a fejemben. Ez egy gondolatfoszlány, amit aztán elkezdek fizikailag próbálgatni, teszem egymás után a mozdulatokat, amik passzolnak egymáshoz és a zenéhez. Majd mindez a csoportban teljes valósággá válik, szerintem ez maga az alkotás. Hogy a fejemből fizikális valósággá alakul egy gondolat. És közben mindenki egy kicsit formálja az egészet a maga testi adottságai révén, így lesz végül mindenki alkotó, és a tánc egy közös alkotás. Egy eszköz, ami az én fejemben született meg, amit én alkottam, de onnantól, hogy átadtam az alkotást, már szabadon beleélhetik magukat és szárnyalhatnak.

Borítóképet fényképezte: Vaczó Gábor

Kapcsolódó cikkek