fbpx

A legvidámabb barakk (se) – Besúgó sorozatajánló

Farmer farmerral, rock zene és lázadás. Magyarországon a recsegő, ropogó szocializmus. Ez volt a 80-as évek. A Besúgó pedig az elmúlt időszak egyik legjobb magyar sorozata, aminek már nagyon el kellett készülnie.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az HBO Max Besúgó című sorozata minden pénteken látható a streaming szolgáltató csatornáján és eddig 5 rész érhető el. Már nagyon rég volt, hogy én ennyire várjam az újabb és újabb epizódokat, főleg egy magyar sorozat esetében.

Külön felüdülés, hogy bár pár ismertebb színész is szerepel, például a rendőrt játszó Thuróczy Szabolcs, a legtöbb szereplő nem az unalomig ismételt magyar szereplőgárdából került elő. Na de nézzük a sztorit.

1985-ben járunk, a főszereplőnk pedig a 20 éves Geri, aki épp Budapesten, a Gazdaságtudományi Egyetemen kezdi meg a tanulmányait. Azonban nem várt események rondítanak bele a képbe, ugyanis az állambiztonság beszervezi Gerit, a beteg testvérével zsarolva őt. Száva Zsoltról, a szintén erre az egyetemre járó fiúról kell jelentenie, aki erősen szervezkedik a rendszer megdöntése érdekében. Így nem véletlen, hogy az állam mindent tudni akar róla, és ki lehetne erre alkalmasabb, mint egy Geri féle figura, akire senki sem gyanakszik (egy darabig). Innen pedig megkezdődik a főszereplő harca önmagával és, hogy melyik oldalon is akar vagy tud állni.

A legérdekesebb talán az egész sorozatban, hogy nem tudsz egyértelműen jó vagy rossz szereplőket mondani. Semmi sem fekete vagy fehér. Emberek vannak és a mögöttük megbúvó motivációk. Mert mindenki próbál túlélni és akár előre is jutni ebben a rendszerben.

Ha régen azt mondták volna nekem, hogy xy besúgó volt, egyből elítéltem volna fejben. Ez a sorozat viszont sokkal árnyaltabbá teszi a képet, és megmutatja, hogy a kommunizmusban mennyire sunyi és az emberi nehézségeket, szenvedéseket kihasználó módszerekkel szerveztek be sok ügynököt, akiknek amúgy eszük ágában sem lett volna erre a feladatra jelentkezni.

Aztán ott van a másik oldal. A lázadók, a rendszerkritikusok, akik mindenkinek vonzóak lehetnek, hiszen egy jobb világot akarnak teremteni. De biztosan így van ez? Biztos, hogy csak jó és világmegváltó gondolatok motiválnak mindenkit, aki egy adott rendszert akar megdönteni? Honnan lehet tudni, hogy a karizmatikus figura mögött, nem egy ugyanolyan zsarnok lapul, csak éppen máshogy nevezi ugyanazt? 

Egy kusza és ellentmondásos világot mutat be a Besúgó, amelyben sosem tudhatod, hogy kiről mi fog kiderülni. Még nem tudom hova fut majd ki a sztori, de csak remélni tudom, hogy nem fullad a magyar sorozatokra sokszor jellemző önismétlésbe és unalomba. A témaválasztás már nagyon időszerű volt, hiszen a magyar történelem ezen pontjával eddig alig foglalkoztunk. Pedig most látjuk igazán, mennyire kellene.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32