fbpx
Az elmúlt hetek újdonsága a Netflixen a Barack Obama narrálásával készült dokumentumfilm sorozat, ami a világ legkülönlegesebb Nemzeti Parkjait, és azok egyedülálló élővilágát mutatja be.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Netflix előszeretettel gyárt le vagy sugároz olyan műsorokat, melyek edukatív jellegűek, legyen szó az emberi test működéséről, történelemről, vagy éppen környezetvédelemről. Helyet kapott a repertoárban David Attenborough közreműködésével több természetfilm is, és most itt van a legújabb szenzáció, A legszebb Nemzeti Parkok, eredeti címén Our Great National Parks. A sorozat, ahogyan a címe is jelzi, a világ különböző, védelem alatt álló természeti egységeit mutatja be, Afrikától Ausztrálián át Japánig.

Mitől más A legszebb Nemzeti Parkok?

Egyrészt különleges attól, hogy az egykori elnök, Barack Obama narrálja, és néhány snitten ő maga is látszódik, miközben az adott területről beszél, olykor személyes kötődésből. Nem szeretném túlzottan fényezni a volt vezetőt, hiszen minden éremnek két oldala van, mégis üdítő látni egy nemrég még elnöki pozícióban szereplő férfit a leváltása után is olyasmivel foglalkozni, ami valamilyen formában hozzátesz a társadalomhoz, a világhoz. Kevés vezetőről tudnánk elképzelni, hogy a természet csodáiról és azok megóvásáról beszél egy dokumentumfilm sorozat keretein belül. Ezzel mutatva pozitív példát a jövő generációinak. 

Számomra ami még nagyon pozitív ebben a néhány epizódban, hogy nem csak a rosszra és a rombolásra koncentrál. Ugyan felhívja a figyelmet arra, hogy sokkal jobban kellene óvnunk környezetünket, de valós célja azokat a védett a területeket bemutatni, ahol már sikereket értünk el. Olyan térségeket ismerhetünk meg általa, ahol egyszer az ember tönkretett mindent, de mára a Nemzeti Parkok kialakítása és óvása meghozta a gyümölcsét, és a természet új esélyt kapott a kibontakozásra. Mindezek pedig reményt adnak és egész egyszerűen jól esik látni, hogy az ember nem csak pusztítani képes, hanem alkotni, védelmezni is.

Továbbá elképesztő videós és fotográfiai munka lehetett a sorozat elkészítése mögött, ami szerintem lenyűgöző. Olyan helyszínekre kalauzolnak el minket, amiket szinte lehetetlen lenne megközelíteni. Számtalan légifelvételt láthatunk, állatfajokat, melyeket korábban sosem vettek filmre, vagy éppen egy három méteres virág kibontakozásának 24 óráját, amiben a beporzást követően el is halálozik. 

Szinte hihetetlen, hogy mennyire színes világban élünk, és hogy még mindig léteznek olyan fajok, amiket azelőtt senki nem örökített meg. Ha valamiért, hát ezért mindenképpen érdemes megnézni ezt a mindössze öt részből álló dokumentumfilm sorozatot, ami egész egyszerűen odaragaszt a képernyőhöz.

Borítókép: Washington Post

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32