fbpx

Drótfogúként az élet – avagy a fogszabályozásom története

Sokakhoz hasonlóan, én is felnőtt fejjel vettem rá magamat a fogszabályozásra. Évek óta kerülgetjük egymást a témával, de eljött a nagy pillanat, és én is felrakattam.Első benyomás következik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Talán már megszokhattátok, hogy én vagyok az hármunk közül, aki beszámol a testi változásairól, egészségügyi fejleményeiről. Ne aggódjatok, azért még nem vagyok testi/lelki nyomorék, de hát mindenkinek megvan a saját profilja, úgy tűnik az enyém az egészségügy. 

A fogaimmal nagyrészt egész szerencsés vagyok, olyan sok problémám sosem volt velük, viszont néhány gyermekkori rossz élmény következtében, igyekeztem elkerülni a fogorvosokat. Vagyunk így ezzel páran. Egy megmaradt tejfog miatt viszont már évek óta tudtam, hogy idővel muszáj lesz rászánnom magam a fogszabályozásra. Hol az akarat, hol a pénz hiányzott, de akadt, hogy mind a kettő.

Aztán ahogy lenni szokott, az élet elintézte, mert annyira begyulladt a megmaradt tejfog körüli terület, hogy muszáj voltam kihuzatni. Mivel eléggé látványos helyen volt, és nem kifejezetten tetszett a kissé foghíjas mosoly látványa, végül ajánlásra felkerestem egy fogszabályozó orvost. Kissé félve és kétkedve feküdtem bele a “kínzószékbe”, mert már ezzel is volt nem kevés rossz tapasztalatom. Akadt ugyanis olyan szakember, aki bele se nézett nagyjából a számba, máris megállapította, hogy ez minimum másfél millió lesz, meg amúgy is sok fogat meg kell csinálnáltatni, és persze neki pont van egy kedves kollégája, akit szívesen ajánlana.

Nagy kő esett le a szívemről, amikor a világ egyik legkedvesebb doktornője lépett be a szobába, aki nagyon alaposan járta körül a témát, vizsgált meg mindent és adott végül egy kevésbé ijesztő összeget, amibe ez az egész másfél éves procedúra fog kerülni. Ekkor nagyon lelkes voltam, egyből le is vettük a nyomatot a fogaimról, és kaptam beutalót röntgenre.

Fogszabályozás után az élet, első felvonás

Nagyon vártam a napot, amikor tudtam, hogy végre felteszik a szerkezetet. Milyen naiv is voltam. Maga a procedúra bár nem volt túl kellemes, azért abszolút elviselhető volt.

Abban a pillanatban, ahogy becsuktam a számat, majd a kezembe nyomták a tükröt, megváltozott minden. A kinézet nem zavar, az enyhe kacsacsőrt leszámítva, igazából nem is nagyon látszik, és mivel már nem vagyok 16 éves kamaszlány, ezért annyira nem is érdekel.

De az érzés…na az, amit akkor hirtelen nehéz volt mihez hasonlítani. Ahogy ez az idegen tárgy hozzáért az ínyemhez, a szám belsejéhez, és átvillant az agyamon, ez még egy jó darabig így is lesz. Persze, azóta már sokkal inkább megszokottá vált, és még nagyon az elején vagyok, hiszen még nincs egy hete, hogy hordom a fogszabályzót.

Az első nap főleg a fém és a kis huzalok bántották a számat, szerencsére erre van megoldás a gyanta személyében. Ez egy kis könnyen alakítható anyag, amit rá tudsz tapasztani a fogadra, így az adott helyen nem egyből a fémmel érintkezik a szád.

Miután ezt megszoktam kezdődőtt csak az igazi “buli”. A húzó, feszítő érzés, az érzékeny fogak és a konstans fájdalom. Egy pár nap után fel is adtam és muszáj voltam fájdalomcsillapítóhoz nyúlni, mert már az alvásomat is megzavarta a dolog.

Ami még felmerülhet bennetek kérdésként, hogy ha ilyen érzékenyek lettek a fogaim, akkor hogyan tudok enni? Nagyon egyszerű válaszom van erre: sehogy. Én legalábbis. Leveseken, szétfőtt tésztán, és turmixolt gyümöcsökön élek. Ez persze eléggé elősegíti a diétámat, de nem éppen ezen az áron akartam fogyni.

Az első három napban nem is a fájdalom zavart igazán, hanem a konstans éhség. Enni akartam, harapni, rendesen rágni és ízeket érezni. Mára ezzel már nagyjából megbarátkoztam, most a fájdalom lett erőteljesebb. Sokan mondták, hogy mire megszokja a fogam a dolgokat, addigra jön az újabb húzás a fogszabályzón és kezdődik elölről a procedúra, de állítólag egyre kevesebb ideig tart majd a kényes rész. Hiszem, ha látom, vagyis érzem.

Négy hét múlva megyek újra, akkor az alsó fogsorra is ráteszik a fogszabályzót, még nem merek belegondolni ez mivel fog járni.

Bár vannak napok, amikor szívem szerint letépném a fogamról,de próbálok arra gondolni, hogy mennyire jó lesz, ha végre minden majd a helyére kerül. Addig meg…marad a turmixolás.

Kapcsolódó cikkek