Rengeteg társadalmi elvárás és sztereotípia rakódik a férfiakra és nőkre egyaránt, ha előkerül a pénz és az ismerkedés témája. Szeretnénk hinni a tündérmesékben, hogy belénk szeret majd egy gazdag herceg, vagy miénk lesz a legszebb királykisasszony, mégis közöttünk élnek a következő stigmák:
❠Ha egy nő nagyon sikeres a szakmájában, akkor biztosan otthon is ő hordja a nadrágot, és kiheréli a férfiakat maga körül.❞
❠Egy férfi akkor férfi, ha tud vezetni, van autója, jó fizetése és lakása egy bizonyos életkor felett.❞
❠Aki nem tud felmutatni megfelelő mennyiségű anyagi javakat, biztosan mástól várja a boldogulást.❞
Fontos egyáltalán, hogy ki mennyit keres, “mennyit tett már le az asztalra?”, van-e autója, hova jár nyaralni és milyen éttermekbe jár, ha jár egyáltalán? Elsőként sokan rávágjuk – gyakran én is -, hogy ez egyáltalán nem számít, hiszen ha két ember szereti egymást és közös értékeket vallanak, jó a szex, nagyokat nevetnek és még egy sor pozitívum is jelen van, akkor mi baj lehet. De ha a mindennapokat nézzük, akkor sajnos az derül ki, hogy rengeteg feszültség tud felgyűlni, ha nagy a különbség a két személy anyagi helyzete és életstílusa között.
Ami az egyiknek hencegésnek, felvágásnak tűnik, az a másiknak az élete, a mindennapjai természetessége, eszébe sem jut, hogy ő most éppen dicsekszik. Ha valakinekaz a legnagyobb problémája, hogy algásodik a medence, míg a másiknak az, hogy ebben a hónapban már csak 20,000 forintja maradt, elképzelhető, hogy nem tudják majd teljesen elengedni magukat egymás társaságában.
Ugyanakkor eléggé meglepődtem, amikor egyszer a Tinderen kb. az 5. mondatnál azt kérdezte egy negyvenes férfi, hogy van-e jogsim és saját lakásom. Amikor érdeklődtem, hogy ezt miért kérdezi, akkor úgy válaszolt, hogy mert ő sem vár el többet, mint amit nyújtani tud. Mivel nem akartam válaszolni – nem hiszem, hogy egyből vagyonnyilatkozattal kellene kezdeni -, letiltott, úgyhogy sosem derült ki, hogy beköltözni akart volna, vagy csak a hozományvadászoktól tartott.
Nemrég több üzenetet is kaptam a témában, amiből az derült ki, hogy akár éveken át is a mélyben húzódhat egy-egy kimondatlan konfliktus a pénz miatt. Vegyük például azt az esetet, amikor egy egyetemista lány nála néhány évvel idősebb férfival jár, aki már stabil keresettel és bizonyos életszínvonallal rendelkezik. Szeret étterembe járni, utazni, és mindezt a barátnőjével együtt tenné, aki viszont az egyetem mellett alkalmi munkákkal vagy részmunkaidővel keres valamennyi pénzt, ami egy élvezetes egyetemista élethez elég is lenne, de a “felnőttesebb” életszínvonalhoz már közel sem. A lány persze nem akar kitartott lenni, ezért felajánlja többször is, hogy beszáll a költségekbe, amit a férfi időről időre elfogad, de a lányban csak egyre nő a feszültség, hiszen úgy érzi, hogy a nála jóval több bevétellel rendelkező párjának ezt nem lenne szabad elfogadnia.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért ajánljuk fel a fizetést, ha titkon azt reméljük, hogy a másik majd nem fogadja el? És ha elfogadja, bennünk pedig csak nő a feszültség, miért nem szólunk semmit? A pénzről és a hozzá kötődő frusztrációról beszélni sokkal nehezebb, mint hinnénk, ugyanakkor eljön az a pont, amikor nem érdemes tovább várni. Kimondhatjuk, hogy “Az utóbbi időben nagyon sok feszültséget okozott, hogy többet költöttem, mint amennyit jó szívvel tettem volna. Nem akarom, hogy te fizesd minden programunkat, ezért is ajánlom fel mindig, hogy fizetek, viszont egyetemistaként nem tudom ugyanazt az életszínvonalat élni, amit te. Te hogy vagy ezzel a helyzettel?”
Sajnos nem egy olyan történetet olvastam, ahol a “kenyérkereső” férfi rendszeresen szóvá is tette és kifejezetten érzékeltette – most már csak ex – párjával, hogy ki az úr a háznál, és bezzeg a másiknak milyen kényelmes így. Amiatt pedig, hogy ő keres többet, nem fog beszállni a házimunkába, hiszen ő a pénzt biztosítja. Ijesztő, hogy miként változtathatja meg személyiségünket a pénz körüli konfliktusból adódó frusztráció.
Egyre gyakrabban látni példát az ellenkezőjére is. Hogyan viseli a férfi önbecsülése, ha párja keres többet és/vagy van már saját lakása, míg neki egyelőre nincsen? Akármilyen jó a kommunikáció a felek között, a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a férfiakat jobban megviseli, ha nem ők hoznak haza többet. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt ilyenkor. A nő lehet, hogy pengeélen táncol, és minden megnyilvánulására extra figyelmet fordít, hogy éreztetni tudja a férfival, hogy férfi, még ha átmenetileg nem is ő keres többet. És talán a legfontosabb kérdés, hogy a nőt mennyire zavarja ez a helyzet. Csak mondja, hogy nincs vele baja, vagy valóban könnyen veszi ezt a felállást?
Nincsen általános recept ezekre a helyzetekre, talán azt érdemes figyelni, hogy merre tartunk. Lehet, hogy még nincs kipipálva minden a listánkon, de teszünk azért, hogy egyről a kettőre jussunk, és megteremtsük magunknak azt az életet, amivel elégedettek lehetünk.
Már huszonévesen is nagy a nyomás a fiatalokon, hogy felmutassanak valamit, miközben sokan tényleg elképzelhetetlennek látják, hogy valaha önerőből lakást vegyenek. Ezért is lehet nyomasztó a sok elvárást látni és hallani a randiappokon keresztül, és ilyenkor sokakban felmerülhet a kérdés, hogy belevágjanak-e egyáltalán az ismerkedésbe, elég értékesek-e ezen a piacon?
Érdemes átgondolni, akár önismereti csoportban vagy egyéni terápián, hogy mennyire kötjük saját szerethetőségünket és értékességünket a fizetésünkhöz és anyagi javainkhoz. Viszont az is egy jó felismerés lehet, hogy annyira zavar a jelenlegi anyagi helyzetünk, hogy emiatt egyáltalán nem vagyunk nyitottak az ismerkedésre, és az energiáinkat inkább abba fektetjük, hogy ebből a helyzetből mielőbb kikerüljünk. Lehet azt mondani, hogy a pénz nem számít egyáltalán, de ez így önmagában nem lenne igaz.
Mindenesetre, sokak számára vonzóbb maga a motiváltság, az elhivatottság és a kitartás, a tenni akarás, mint pusztán az anyagi javak felvonultatása.
Annával készült interjúnkat itt olvashatjátok.
