fbpx

5 dolog, amit a solo utazás tanított nekem

Ugyan a világot még nem jártam körbe, de néhány helyen megfordultam egyedül, és ezek az utak mindig nagyon sokat adtak. Elmesélem, mit tanultam belőlük.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal

A magányosság érzése nem abból fakad, ha valamit egyedül csinálunk. Talán inkább egy olyan társtalanságot takar, amiben nem érezzük jól magunkat, hanem hiányként éljük meg azt. Ez pedig felmerülhet akkor is, ha kapcsolatban vagyunk. Éreztem már magamat elképesztően jól, például mikor Pécsen egyedül bruncholtam a Reggeli teraszán a napsütésben, de ugyanígy éreztem már magányosnak is magamat, miközben mellettem feküdt valaki. A solo utazásaim során rájöttem, hogy ez a két dolog összecsenghet, de külön is választható. Nem feltétlenül magányos az egyedül utazó, inkább örömét leli egy másfajta társaságban, önmaga társaságában.

Mindig van hova fejlődni

Solo utaim szinte mindegyikéről úgy jöttem haza, hogy saját magamat egy picit jobban megismertem általuk. Természetes folyamat, hogy ha egyedül utazik az ember, kikapcsolódik a hétköznapokból, akkor hirtelen rengeteg ideje lesz gondolkodni. Ami persze nem mindig jó, olykor viszont egészen hasznos. Ez az egyik oka, amiért időről-időre úgy érzem, hogy mennem kell. Mások nevezhetik ezt menekülésnek, én inkább megoldáskeresésnek hívom. Mert azok a napok csak az enyémek. Végiggondolhatok helyzeteket, életeseményeket, az azokra adott reakcióimat és levonhatok következtetéseket. Az utazások végén pedig mindig valamiféle útravalóval térek haza magammal kapcsolatban. Lehet ez büszkeség, hogy adott dolgot meg tudtam csinálni, vagy egy felismerés, hogy másban még fejlődnöm szükséges. Ezek mind hozzátesznek valamit a személyiség fejlődésemhez, végső soron pedig a boldogságomhoz.

Sehol nem vagyok idegen

Bár nemzetünk, nyelvünk vagy bőrszínünk eltérő, végső soron mind emberek vagyunk, szívvel, lélekkel. Eddig bárhol jártam, sehol nem éreztem azt, hogy igazán kívülálló lennék. Igaz, nem voltam drasztikusan más kultúrájú országokban, és nem is éltem huzamosabb ideig sehol, amik mind számítanak e tekintetben. Viszont éreztem már magam elveszve egy-egy városban, és ezek a szituációk megtanították, hogy mindig, mindenhol van egy másik ember, akitől segítséget kérhetek. Mert az empátia nem nyelv, nemzet vagy bőrszín függő. Ily formán pedig valójában saját félelmeinket kell legyőznünk, és bátorságot gyűjtenünk ahhoz, hogy megszólítsunk másokat. Mert őszintén szólva, még soha nem zavart el senki, akitől segítséget kértem. Jó esetben van egy kollektív összetartás az emberekben, amire támaszkodhatunk. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, mert nagyon is vannak, de nagy átlagban azért mindenhol találunk segítséget.

Büszkévé teszem a szeretteimet a solo utazásaimmal

A büszkeség szó egy olyan dolog, amire valahol minden gyerek vágyik a szüleitől. Azt gondoljuk, hogy ezt csak jó jegyekkel, vagy munkahelyi elismerésekkel vívhatjuk ki, pedig nem így van. Ebben az elképzelésben persze egy kicsit mindenki hibás, de azért érhetnek minket meglepetések. Számomra például elképesztően jóleső érzés az, hogy anyukám nem egyszer elmondta, mennyire bátornak tart, amiért idegen városokba repkedek tök egyedül és feltalálom ott magamat. Míg nekem olyan egyértelmű, hogy ha okostelefon van a kezemben, akkor nagy baj nem történhet, hiszen minden szükséges információval rendelkezem, addig szüleinknek generációja ezt kicsit másképp éli meg. És bár sosem azért utaztam el, hogy ezt a büszkeséget kivívjam, mégis elmondhatatlanul jó érzés az, hogy anyukám felnéz rám és bátornak tart valamiért.

Solo utazásaim nőként is kivitelezhetőek

Bizonyára sokunkban felmerül a kérdés, hogy mennyire biztonságos dolog nőként egyedül mászkálni a világban. Nem mondom, bennem is itt motoszkál egyes helyszínekkel kapcsolatban, hogy talán oda nem kéne egyedül mennem. De azt gondolom, hogy sok esetben mindez inkább bennünk dől el. Nem feltétlenül az adott város a veszélyes, lehet, hogy a mi biztonságérzetünk billen csak ki valamiért. Bevallom én Genovában nem mertem kimenni sötétedés után az utcára. De nem biztos, hogy az én labilis érzéseim feltétlenül validak voltak. Mégis így tudtam csak megteremteni magamnak a biztonságot. És talán pont ez a kulcs. Hallgatni a belső hangra, tájékozódni és tudatosan cselekedni. Nem célravezető a rettegés, de mindenképpen figyeljünk az intuíciónkra. Ha segít, akkor pedig legyenek készenlétben megfelelő telefonszámok, vagy eszközök, amikhez nyúlhatunk baj esetén. 

Összességében elmondhatom, hogy velem még soha semmilyen nagyobb probléma nem történt, és alapvetően azt gondolom, hogy egy civilizált európai nagyvárosban nem is szabadna történnie. De mind nézünk olykor híreket, és tudjuk, hogy akár lehet baj is. Itt jön be a képbe a tudatosság. Én minden utamon nagyon figyelek magamra és a környezetemre. Ha rosszul érzem magam, azonnal cselekszem. Ahogy említettem, Genovában például ősszel tényleg nem nagyon mentem ki már este. Viszont Bari külvárosában egy olyan részen, ahol főleg családok voltak, üdülőterületen laktam, ott este is lesétáltam sötétben a parti pizzás kiosk-hoz. Hozzátartozik ehhez az is, hogy nem megyek el egyedül bulizni, lerészegedni, és nem ismerkedem például tinderen ezeken az utakon. Nem állítom, hogy ezek mind veszélyesek, de esetleg növelhetik a kockázatot.

Mindezeken túl viszont szerintem nőként ugyanúgy lehet biztonságosan utazni, mint férfiként. Lehet, hogy kicsit tudatosabban kell megszerveznünk a dolgot, de nem hiszem, hogy bármitől is meg kellene fosztanunk magunkat. A világ felfedezése legalább annyira kijár nekünk is, mint bárki másnak.

Kapcsolódó cikkek