fbpx

“Több tízezer kilométert sikerült már megtennem sofőrök segítségével” – interjú a stoppolásról Méreg Attilával

A stoppolás az egyik legmerészebb utazási alternatíva, a bátorság mellett nagy körültekintés kell hozzá. Éppen ezért megkértük Attilát, hogy mesélje el saját tapasztalatait, tanulságait.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Meg tudnád mondani, hogy körülbelül hány kilométert tettél meg stoppolással?

Nehéz kérdés, mert sokszor volt improvizáció benne. Akadt például olyan szituáció, hogy a sofőrrel tartottam egy adott óceán partra Új-Zélandon, hogy ott együtt kempingezzünk, lazuljunk, horgásszunk. De az biztos, hogy több tízezer kilométert sikerült már megtennem sofőrök segítségével.

Mely országokban stoppoltál már?  

Új-Zélandon, ahol egyébként a legjobb élmények voltak. De persze a segítség nagy ajándék bármelyik országban. Stoppoltam már Magyarországon, Ausztriában, az USA-ban, Izlandon, Spanyolországban, Portugáliában, Japánban, Németországban, Romániában, és Izraelben is.

Miért pont ezt az utazási lehetőséget választottad? 

Volt, hogy a kaland és volt, hogy a szükség vezérelt. Ahány stoppolás annyi szituáció: életem első stoppolására azért vetemedtem, mert tiniként lekéstük a buszt, és a párommal haza szerettünk volna jutni Miskolcról Mezőkövesdre. Aztán egyszer a Bécs-Budapest távon nem volt jó időpontban buszjegy, a vonat pedig drága volt, és inkább kiálltam stoppolni. Így majdnem ugyanannyi idő alatt eljutottam a célomhoz, mintha a busszal mentem volna. Amikor Erdélyben önkénteskedtem, abban az életszakaszomban nem használtam direkt pénzt, és rengeteg helyre eljutottam a stoppolásnak köszönhetően.  Hatalmas élmény ezáltal a helyieket megismerni, a stoppolásban ez is motivál. Új-Zélandon például sokan megálltak, hogy: “Hey Bro, do you need help?” Egyszerűen látták, hogy ott van valaki, akinek segítségre van szüksége, akkor miért ne segítenének neki!?

Szerinted mi a stoppolás előnye és a hátránya?

Az előnye, hogy rengeteg érdekes embert, élet történetet lehet megismerni általa, és az ember magáról is sokat megtanul. Például, hogy hogyan tud problémákat megoldani, miként tud improvizálni, gyorsan kapcsolatba lépni, olykor sok időnk van várakozás közben átgondolni életünket. Ami a hátránya viszont az az idő. Ha van ideje az embernek, akkor lehet stoppolni. Ha nincs, akkor más utazási módokat kell választani. De a stoppolásnál legalább a karbon lábnyomunk is kisebb, hiszen többen használunk egy autót.

stoppolás, méreg attila

Mi volt a legemlékezetesebb és a legkínosabb emléked?

Többször volt, hogy ismerős vett fel. Amikor mentőtiszt hallgató voltam, a mentőállomás autója is felvett abban a városban, ahol épp a gyakorlatomat töltöttem. Ebben a videóban megmutatom, amikor portugál rendőrök vittek el egy darabon. De sajnos más rendőri intézkedésre is van példám, mert hasonló helyzetben a magyar rendőrök megbüntettek. Kellemetlen pedig az volt, amikor ram sötétedett. Este már nehezebb stoppolni a kevesebb forgalom és a fényviszonyok miatt. Amerikában például elrontottam az irányt, és emiatt a benzinkúton ragadtam egész sokáig, de azért sikerült az étterem részen éber állapotban aludnom pár órát.

Mit javasolnál azoknak, akik stoppolni terveznek? Mire figyeljenek? 

Online sok blog, honlap elérhető, ahol rengeteg információt és hasznos tanácsot lehet összegyűjteni. Szerintem fontos, hogy felkészüljünk mind elég információval, mind felszereléssel. Felszerelés alatt azt értem, hogy az összes időjárási viszontagságra, folyadékra, fényvisszaverő mellényre is gondoljunk. De persze ez attól is függ, hogy milyen országban, melyik évszakban stoppol az ember.

Te egyedül stoppoltál? Ha igen, könnyebb úgy, mint csoportosan?

Mind a kettőnek megvan a varázsa. Eddig egyedül, duóban és trióban tudtam stoppolni sikerrel.

Mit gondolsz, nőknek is ugyanolyan biztonságos stoppolni?

Mind a két nemnek ésszel kell stoppolni, de tény, hogy nőként sokkal több mindenre kell figyelni, már csak a fizikumból is kiindulva. Lányként érdemes lehet a benzinkutakon a szimpatikus sofőrökkel először beszélgetést kezdeményezni, hogy ne egy kvázi idegen, ismeretlen ember kocsijába kelljen beülni. De stoppolhatnak ketten is, mivel általában amelyik autóban egy ember elfér, oda sokszor kettő is mehet. De persze lehet, hogy emiatt pár autónak csak egy szabad helye van. Illetve tudni kell kiszállni, ha nem olyan a helyzet vagy a sofőr. Ez esetben újratervezésre van szükség, és az első lehajtónál, benzinkúton ki kell szállni. Ilyenkor eljátszhatjuk, hogy valakivel telefonálunk, és erre hivatkozva korábban kiszállunk.

Attila videói a stoppolás kapcsán itt elérhetők:

Izraeli kaland

10 nap stoppolás Izraelben

Stoppolás rendőrautóval

Attila előadása a stoppolásról

Részlet a teljes előadásból

Szeretnénk mindenkinek felhívni a figyelmét a stoppolás lehetséges akadályaira, hátrányára is. Ezért ha stoppolásra adod a fejed, lehetőleg ne egyedül tedd, és tájékozódj megfelelően! – a szerk.

Attila bemutatkozása itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek