fbpx

Világpremierrel érkezik Budapestre John Malkovich

A kétszeres Oscar-díjra jelölt amerikai színművész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A formabontó előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a Malkovich által megformált zenekritikus, minden zeneszám között a leggonoszabb, kortárs kritikákban szereplő idézetek, vélemények hangzanak majd el a világhírű művész tolmácsolásában. A szimfonikus zenekari világpremieren John Malkovich Aleksey Igudesman és a Danubia Zenekar kíséretében mutatja meg a komolyzene szórakoztató oldalát. 

John Malkovich-ot nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen több mint harminc éve a világ egyik legnépszerűbb és legismertebb színművésze. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Veszedelmes viszonyok, az Egerek és emberek, A John Malkovich menet, de említhetünk olyan közönségsikereket is, mint a Red, Az új pápa, a Johnny English vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak. Emellett korunk egyik jelentősebb színpadi színésze, aki Magyarországon is több alkalommal lépett már fel színházi előadásokkal. 

A hazai közönség legközelebb október 2-án találkozhat vele az Erkel Színházban, ahol A zenekritikus című produkcióval lép fel a Danubia Zenekar kíséretében.

De miről is szól ez a formabontó előadás?

„Schumann azt képzeli, hogy „zeneszerző”, Brahms egy „tehetségtelen fattyú”, és Claude Debussy-t „egyszerűen borzalmas hallgatni.” Ezek a markáns megállapítások az elmúlt évszázadok kritikáiban szerepelnek, melyeket Aleksey Igudesman, orosz-német származású hegedűművész, zeneszerző gyűjtött össze néhány évvel ezelőtt, hogy aztán majd egy szórakoztató színpadi produkció formájában megmutassa, a kortársak véleménye mennyire nem állta ki az idők próbáját.

A klasszikus zenére és a darabokról, szerzőikről szóló kritikákra épülő produkciót – akkor még csak kamarazenekari kísérettel – 2017-ben mutatták be, azóta a világ több pontján is nagy sikert aratott. A zenei inzultusok tárházával felvértezett John Malkovich bújik a gonosz kritikus bőrébe, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy Beethoven, Chopin, Prokofjev és társaik egyszerre fárasztóak és örömtelenek. Aleksey Igudesman és a zenekar tagjai viszont alig várják, hogy ellentmondjanak és visszatámadjanak. A zárójelenetben aztán Malkovich kerül a „kínpadra” – a magáról Malkovich-ról szóló kritikával.

Ráadásul október 2-án, A zenekritikus kibővített, átdolgozott budapesti világpremierjén nemcsak néhány zenész, hanem egy kibővített, teljes szimfonikus zenekar száll zenei vitába John Malkovich-csal. A közel kétórás, szórakoztató előadás során olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Brahms, Schumann, Debussy, Prokofjev, Ysaye, Kanchelli, Piazzolla és Igudesman.

Az amerikai művész partnere nem véletlenül lesz a Danubia Zenekar, hiszen közel áll hozzájuk a műfaji kísérletezés, a huszadik századi és kortárs művek bemutatása is, és nagy örömmel várják az immár második közös színpadra lépést John Malkovich-csal.

A műsorhoz magyar nyelvű feliratozás biztosított.

Forrás: Well30

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32