Aki követi az írásaimat, az tudja, hogy elég nagy hangsúlyt kap nálam az egészség, már csak azért is, mert az elmúlt években adódott gondom vele. Hol valós, hol képzelt okokból. Szinte beteges módon hajtottam az egészségtudatosságot, olvastam utána mit kell tenni azért, hogy minél jobb formába kerülhessek.
Én, a bajaim és az egészségtudatosság
22 éves voltam, amikor a már unalomig megírt és kibeszélt méhszájsebem előjött. Akkor még nem kifejezetten törődtem vele, persze elmentem nőgyógyászhoz, beszedtem, amit kellett, és hol előjöttek, hol elmúltak a tünetek.
Mit nekem egészségtudatosság, lelki és mentális egyensúly. Leszartam. Aztán teltek az évek és egyre jobban kezdett zavarni a dolog, főleg, amikor egy új és más minőségű párkapcsolatban találtam magamat, mint az előtte lévő években. És akkor kezdődött a vesszőfutásom az egészségüggyel.
Jártam magánorvosnál, SZTK-ba, természetgyógyásznál. Kezeltek antibiotikummal vagy ezerszer, kaptam minden létező kúpot. Egy ponton lézerezték a méhszájsebem, kétszer is, majd jött a műtét, de a probléma maradt. Az orvosok pedig csak szét tették a kezüket, hogy ők nem értik. És persze jöttek a tanácsok, és okoskodások. Majd ha szülök, az mindent megold, meg fiatal vagyok, van ez így. De akadt olyan is, aki szinte engem vont kérdőre, hogy miért nem csináltam valamit, amit szerinte kellett volna, meg amúgy is minek nem szült nőt műteni. Miközben én semmi mást nem csináltam, csak amit az orvosok, szakemberek mondtak.
Közben persze járok terápiára, hátha valamilyen lelki gubanc nem hagyja elmúlni az évek óta hű társamat, és bújom a fórumokat, reménykedve, hogy ott olvasok valami újdonságról.
Aztán elegem lett
Elegem lett, hogy az életem szinte minden perce erről szól. Hogy két különböző orvoshoz járok rohadt gyakran rákszűrésre, hogy ne nézzenek hülyének, hogy minek nézetem meg magamat megint. Unom, hogy mindenki mást mond, de sehol se éreztem eddig azt, hogy valaki tényleg utána akarna járni annak, mitől van ez, és nem csak egy adott tünetet kezel, vagy rám akarja sózni az ő csodaszerét.
Rohadtul elegem van abból, hogy félelemben élek, hogy nem tudom elengedni magam az intim pillanatokban nagyjából 7 éve, hogy nem merek fürdőbe vagy természetes vízbe menni, csak ritkán, mert hátha elkapok valamit. Kivagyok attól, hogy ez határoz már meg engem, és hogy mindenki jobban tudja, hogy mit kellene tennem. Mintha nem mennék utána minden, akár humbugnak is tűnő lehetőségnek, pénzt és időt nem kímélve, hátha az lesz a nagy megoldás.
És higgyétek el, nálam senki se tudja jobban, hogy mennyire fontos az egészségtudatosság és nagyon is szeretném, ha végre teljesen rendben lehetnék. De most azt érzem elfogytam, hogy nem akarok ezzel foglalkozni, csak élni akarok. Nyugodtan, félelem, bűntudat és betegség nélkül.
Talán nem ördögtől való dolog, ha időnként azt érzed, eleged van a tudatos életből, legyen az az életed bármely területére jellemző. Mert néha elfáradunk és nem látjuk semminek az értelmét. És dühösek vagyunk és ilyenkor olyan jó, ha elmerülhetünk benne és azt mondhatjuk: kapd be egészségtudatosság!
Tudom, hogy megérdemlem az egészséget, vagyis igyekszem tudatosítani magamban, de az is jár, hogy néha ezt érezzem, amit most is. Aztán persze majd elmúlik, és újult erővel megyek tovább. De addig is, mindenki bekaphatja.
