fbpx

Szeretetre ébredni? – milyen út vezet el idáig?

Mi az a szeretet? - Annyi tágulással és szűküléssel a szívünkben kérdezzük ezt, miközben a szeretet ezer arca néz vissza ránk jelen és múlt kapcsolatainkon, barátságainkon keresztül.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezúton is köszönöm azoknak, akik tanítanak szeretni és ezáltal jobb emberi lénnyé lenni. Sokszor nem könnyű ez.

Legfőképpen egyetértek Erich Frommal azzal kapcsolatban, hogy a szeretet nemcsak egy érzés, hanem egy többkomponensű kapcsolódás, aminek elengedhetetlen része a „cselekvő, törődő figyelem” (Erich Fromm – A szeretet művészete c. könyv nyomán). 

Ebben az írásban erről a tanulható folyamatról szeretnék megosztani gondolatokat.

Szeretetre ébredni

Mint apró tudatrózsák, úgy nyílunk az életre.

Szeretni – 

Nem kézhez kapott térkép ez.

Mert ahol lelkemen vakfolt van, ott saját árnyékom a másikat is kitakarja. 

Hiába feszítem, súrolom, vakarom azt a területet máson, 

Ha hazudott, takargatott részeim elvakítanak.

Magunkra és egymásra ébredni saját és mások tükrén keresztül,

Énségünk falán túl leásni egy mélyebb megismerésig –

Ebben ragyog fel a fény.

Mert szeretni igazán akkor tudunk, ha ismerünk. 

Túllépve a felhúzott falakon és a vetítés illatos délibábjain.  

Mi is az a szeretet?

Eros, Philia, Storgé, Agapé (…) – Találkozhatunk a szeretet különböző minőségi fogalmaival:

Eros, mint romantikus szeretet

Philia, mint felebaráti, testvéri szeretet

Storgé, mint gondoskodó, szülő-gyermeki szeretet

Agapé, mint isteni szeretet. 

(Ezutóbbi talán a legátfogóbb, legegyetemesebb, hiszen ez testesíti meg azt a kiterjesztett, feltétel nélküli szeretetet, amit leginkább az élőlények alapvető élethez való kapcsolódásaként, jogaként értelmezek.)

Gondolatfejtésemben itt főként Philia és Eros fogalmára összpontosítok, bár ezek a teljes egészet tekintve végsősoron mind összefüggnek.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fáradok egy ilyen témával. A szeretet nehezen definiálható, nem egy patikamérlegen kimérhető jelenség. De így vagy úgy, mind ezt gyakoroljuk kapcsolatainkon keresztül. Kötőanyag ez a légüres térben, kenőolaj a szerkezetben. Különösen a mostanában történő események egymást követő sorozatai – világjárvány, szomszédunkban dúló háború, infláció okozta nehézségek, klímaszorongás (és még hosszú a sor) – gondolkoztatnak el a közösség megtartó ereje kapcsán. 

Összegyűjtöttem néhány gondolatot a szeretetről, és annak bennünk rejlő, tanulható képességéről. Hiszem, hogy mint minden tiszta tapasztalás, ennek gyakorlása is közelebb visz minket a tudatosodáshoz saját magunk, mások, és világunk kapcsán. 

Lelkeden a vakfolt

És akkor itt kezdjünk is az önismerettel. Mert aki elindul ezen az úton, döbbenten tapasztalja, mennyi mindent vagyunk képesek hazudni magunknak, takargatni saját magunk előtt! Ismerjük-e az embert, aki vagyunk, aspirációinkat, igényeinket? Tudunk-e nyitottak lenni a megismerésre, és önazonosan működni? Merünk-e őszinték lenni magunkhoz és másokhoz? 

Ezek a kérdések sokszor triviálisan hangoznak, így gyakran megmaradnak értekezés szinten, és a mélyebb megértés ezáltal épphogy elmarad. Hiszen e kérdések hallatán sokan egyből rávágnánk, hogy mi sem egyszerűbb ennél. És az igazság az, hogy ez program szinten valóban működik egy ideig, de éppen eddig a mélyebb megértésig, tapasztalásig nem jut el. 

Önképünkkel való hamis azonosulásunk, ami egy létrehozott termék, nem egybemosható valódi önvalónkkal, önazonosságunkkal. A kapcsolódás alapjai viszont mind e kérdések mentén rendeződnek. Hiszen amire nincs rálátásom, amit takargatok saját magam elől, azt másokkal való relációmban sem fogom tisztán látni, ott zavar lesz a térben. Ha ragaszkodok egy igaztalan szerephez, képhez, azzal a másikat is igaztalan szerepbe kényszerítem egymás viszonylatát tekintve. Itt indul a megrekedés, félremagyarázás és az emberi játszmák végeláthatatlan útvesztője. 

Az önismeret meghatározó szerepe tetten érhető életünkben, kihatással van emberi kapcsolatainkra. Elmaradhatatlan eszköze a helyzetfelismerésnek, mindennapjainkban előforduló mintázatok tudatosításának. Ez teszi lehetővé a magunk előtt görgetett mintázatokból való tanulást, szabadulást, és segíti, hogy az „álarcosbáltól” eljuthassunk valami igazabb esszenciáig. Ehhez a tisztánlátáshoz pedig figyelemmel és türelemmel kell lennünk magunk és mások iránt egyaránt. 

Illatos délibábok

Kapcsolódásaink terén számtalan alkalommal vetítő mesterekké válunk. Egy szép szó, egy vonzó forma, tekintet, és máris beindul a belső mozi. Ugyanúgy jellemző ez a kiterjesztett kapcsolatainkra, barátságainkra, nem csak az ’Eros’ kezdeti lila ködje szintjén. Elmondható, hogy projektált délibábjaink a valódi megismerés hiányából adódnak. Sokszor kedves számunkra a szemellenző, máskor pedig vélt rosszat látunk bele valakibe. Bármelyik is legyen, szorongató, vakító, és szenvedés hordozója a projekció hosszú távon. 

Kapcsolatainkban pont úgy érdemes a másik fél valódi megismerésére törekedni, mint önmagunk ismeretére. Ez egy oda-vissza történő csatolási folyamat. Az önismerettől így juthatunk el az emberismeretig és vissza.

Ha tovább olvasnál projekció témakörben, szeretettel ajánlom Csobánka Zsuzsa Emese egy mesefejtését a férfi-női párkapcsolatban megjelenő vetítés kapcsán itt.

Énségünk falai

„Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.”

//Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

Énségünk falai jó vaskosak, sértettségünkben egónk sokszor áthatolhatatlanná lesz. Olyan ez, mint egy túlműködő asszisztens. Ott kérgesít be, ahol sérülés ér, viszont így a feloldás, gyógyulás útját is sokszor elzárja előttünk. 

Kapcsolatainkban sok súrlódás érhet minket, amíg magunkat és másokat tanuljuk, és ez bizonyos szinten elengedhetetlen része a csiszolódásnak. Fontos tudatosítani, hogy egy kapcsolat nem attól jó, ha konfliktus és feszültségmentes, hanem a megismerés-megértés-hozzáállás-kompatibilitás milyensége határozza meg. Érdemes figyelni a kimondatlan szavakat is, a lenyomott aspektusokat, mert ezek is mérgező hatással bírnak.

Tudatunk rózsái

Mint sok minden, ez az asszociáció is egy szabadban eltöltött alkalommal ötlött fel bennem. A természet ugyanis sok mindent megnyit ilyen téren. (A szabadban eltöltött idő felszabadító hatásáról íródott cikkem itt találod.) Nem véletlenül választottam ennek a cikknek a címét. A szeretet kapcsolódási szinten egyfajta megismerésen és tudatosodáson keresztül történik

Elengedhetetlen hozzávalója a figyelem és önmagunk, illetve mások ismerete. Olyan ez, mint szépen fokozatosan rányílni a világra, beleébredni annak ismeretébe, szeretetébe. Mert az élet enélkül sivár, légüres tér. Kell az az elmélyített tudás, tapasztalás és megértés, amiben a fény felragyog, és a kötőanyag, ami összetart. Egymásba, mint a végtelenbe nézünk. Ebben a szembenézésben, felismerésben nyílunk rá ‘Agapé’ tágasságára is. Ahogy Fodor Ákos írja: “Egymás vagyunk.”

Végezetül hadd hagyjak itt egy idézetet Paracelsus-tól:

„Aki nem tud semmit, nem szeret semmit. Aki tehetetlen: érthetetlen. Aki nem ért semmit, nem is ér semmit. Aki viszont ért, az szeret is, néz is, lát is… Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet… Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről.”

Kapcsolódó cikkek