fbpx

Két Grammy-díjra jelölt lemezét mutatja be Bonobo Budapesten

Közel öt év után tér vissza Bonobo Budapestre, hogy november 29-én zenekarával a magyar közönségnek is bemutassa Fragments című hetedik stúdióalbumát, amit két kategóriában is Grammy-díjra jelöltek.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Papp László Budapest Sportarénában előzenekarai az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté és az Analog Balaton lesznek.

Bonobo, vagyis Simon Green a legnagyobb zenei fesztiválok egyik kedvenc előadója. Szólókoncertjeit is elképesztő érdeklődés övezi a világ minden pontján. Első lemezét még 2000-ben jelentette meg. Majd leszerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune, akikkel azóta is együtt dolgozik.

Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon. Az igazi áttörést mégis a 2010-es Black Sands című album hozta el számára. Idén megjelent Fragments című albuma, az eddigi legszemélyesebb munkája.

A lemez a Billboard Dance/Elektronikus toplistáján a 3. helyet, míg a hivatalos brit albumlistán az 5. helyet szerezte meg. A 64. Grammy-díjra két jelölést is kapott, a legjobb dance/elektronikus zenei album és a Rosewood című dallal a legjobb dance/elektronikus felvétel kategóriában.

Simon az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be, a zenei szakemberek úgy vélik, a jelöléseket most díjra is fogja váltani. A Fragments ugyanis érzelmileg az eddigi legintenzívebb lemeze, s maga szerző is remekműnek tekinti.

Bonobo 2022-es turnéja négy kontinensen is rekordokat döntött.

Nyáron a londoni Royal Albert Hallban 5 egymás utáni estén koncertezett, amire még sosem volt példa ez elektronikus zenei előadók között. Júliusban pedig mindössze 24 óra alatt négyszer lépett fel a Glastonbury Fesztiválon.

Nemrég fejezte be ausztrál turnéját, Japánban a Sonar Barcelona és a Fuji Rock Fesztiválon is fellépett. A turné zárásaként Európa koncertkörútra indul, melynek része november 29-i budapesti fellépése is.

Jegyvásárlás itt.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32