fbpx

Erre most minden vezetőnek érdemes figyelnie év végén

Az infláció emelkedésével a fizetések reálértéke egyre csökken – ennek ellensúlyozására pedig kevés eszköze van a cégeknek akkor, amikor mindenhol a költségcsökkentés került előtérbe.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az év vége azonban remek lehetőséget ad arra, hogy az elmúlt hónapok értékelésével és a jövő év céljainak, lehetőségeinek felvázolásával ösztönözzük a munkatársakat. 

Az év vége hagyományosan az elmúlt esztendő értékelésének, összegzésének időszaka – a munkahelyeken is. Ennek jelentőségét azonban gyakran félreteszik a cégvezetők és az év lezárása gyakran kimerülhet a céges karácsonyi vacsorában. Ennek pozitív hatása vitathatatlan, azonban nem tart ki a következő 12 hónapra, ezért olyan eszközre van szükség, ami valóban fenn tudja tartani a dolgozók elköteleződését. „Amikor a jelentős infláció miatt egyre zsugorodnak a reálbérek, nagy kihívás a cégek számára, hogy mivel motiválják munkavállalóikat. Gyakran azonban éppen az egyik leghatásosabb ösztönzőt nem használják ki. A munkatársak értékelése ugyanis – ha jól csináljuk – az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy a munkatársak lelkesebben és hatékonyabban dolgozzanak” – hívta fel a figyelmet Végh József, a K&H HR vezetője

így értékeljük a dolgozókat, hogy ösztönző legyen 

  • rendszeresség: Míg néhány éve a 6-12 hónapos értékelés volt szokásos, mára ez is átalakult. Ahogy gyorsabb tempóban éljük az életünket, úgy is érdemes gyorsabban visszajelzést adni, ahogyan a kollégák ellátják munkájukat. Érdemes bevezetni akár a negyedéves értékeléseket, ami bár időigényes, megéri a befektetést. Ezzel ugyanis valóban nyomon követhető a személyes fejlődés, lehetőség van az egyéni célok megvalósulásának gyakori mérésére. 
  • részletes visszajelzés: Sok vezető nem veszi a fáradságot vagy nem tulajdonít annak jelentőséget, hogy valós értékelést adjon. Holott a tényekre, eredményekre építő visszajelzés az, ami segíti az alkalmazottat a fejlődésben. 
  • kölcsönös értékelés: Szintén túl kell lépni azon a rendszeren, hogy csupán a munkáltató értékeli a dolgozót. Ha ösztönözni szeretnénk a munkatársakat, lehetőséget kell adnunk számukra, hogy elmondják véleményüket, tapasztalataikat a cégről és vezetőikről. 
  • önmotiváció: A jövőbeli célok és fejlődési irányvonalak meghatározása akkor lehet leginkább eredményes, ha az a dolgozótól ered. Az értékelés során arról is kérdezzük ki, ő hogyan látja magát, és milyen karriervágyai vagy a munkahelyi körülményeit érintő kívánságai vannak. 
  • elismerés: Ne becsüljük le a dicséret fontosságát. A hosszú távú kötődést, biztonságérzetet és a motivációt is erősíti, ha pozitív visszajelzésekkel támogatjuk a munkatársakat. 

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32