fbpx

Virtuális múzeum a partra mosott műanyag hulladékokból

Enzo Suma virtuális múzeumja, az Archeoplastica, évtizedeket élt műanyag tárgyak gyűjteményéből áll. Megmosolyogtató és hátborzongató egyben, hogy miket sodor a víz a partokra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

4 évvel ezelőtt Enzo Suma az otthonához közeli tengerparton sétálgatott. Ekkor vett észre egy eldobott naptejes flakont, ami megváltoztatta az életét. Suma Pugliában él, Dél-Olaszországban, melynek hosszú tengerpartja az Adriai tenger mellett húzódik. Itt a hulladék a Földközi tenger viszonylag zárt részén felhalmozódik, és Samu szokásává vált a sétái során, hogy összeszedte mindazt, ami partra sodródott.

Az egyik ilyen flakonon Suma észrevett egy különös dolgot: a rajta lévő ár lírában volt meghatározva, ami Olaszország fizetőeszköze volt 2001 előtt. Egy műanyag hulladék évtizedeket túlélve szinte érintetlenül az óceánban? Merült fel benne a kérdés. 

műanyag, archeoplastica
forrás: Archeoplastica.it

A flakonról kiderült, hogy még idősebb, mint gondolta. Suma utánanézett online és talált egy reklámot az ebayen, ami azt bizonyítja, hogy 1968 és 70 között gyártották. Ez a tárgy vált aztán később az első műalkotássá az Archeoplastica-ban, az 500 darabos virtuális gyűjteményben, amiket az olasz tengerpartokról gyűjtöttek össze, és ami sajnos remekül bizonyítja a műanyag tartósságát. Suma emellett olykor általa kiválasztott tárgyakat is megjelenít a National Geographic “Planet or Plastic” nevű kiállításán, a Teatro Margheritaban, Bariban.

Suma, aki környezettudományt tanult a Velencei Egyetemen, elővette fotográfus tudását és úgy 3D formában úgy dokumentálta a talált tárgyakat, ahogyan a múzeumok a régi görög és római vázákat.

Ezekből 60 modell látható virtuálisan az Archeoplastica múzeumban, ahol továbbá vintage nyomatokat és televíziós reklámokat is találunk. A legidősebb tárgy a gyűjteményben egy kupak, amit az 1958-as években gyárthattak. A Moplen logo szerepel rajta. Ez a cég szabadalmaztatta a polimert, melynek bevezetése a műanyag korszakának kezdetét jelentette. A fejlesztéssel 1963-ban Nobel díjat nyert a feltaláló vegyészmérnök Giulio Natta.

Dátumokat találni a műanyag tárgyakon, ami sokszor megfakul vagy eltűnik a napfény, illetve a víz hatására, igazi kihívás. Azonban Suma-nak sokszor szerencséje van. Például egy chipses zacskón könnyen megtalálta, hogy 1983 november a lejárati dátuma, de akadt a kezébe olyan leeresztett futball labda is, amelyen jól látni az 1990-es világkupa logóját. Amikor Suma-nak nem sikerül beazonosítani egy tárgyat, segítséget kér a facebook vagy instagram követőitől.  

Ez történt, amikor a notre dame-i toronyőrhöz hasonló tárgyat próbált beazonosítani. Egy kékes-fehér palackot talált, amely egy férfi kabátba volt beöltöztetve hátán egy nagy púppal. A felhívásra először jelentkezett egy észak-olaszországi nő, hogy nála van egy hasonló tárgy, amit a nagyszülei nyertek egy vásáron. De az sárga volt, és nem teljesen ugyanolyan. Majd egy franciaországi gyűjtő küldött neki egy fényképet, egy 1960-as évekből származó szappanmárka üvegéről, de ez sem volt teljesen hasonló. Így ennek a tárgynak a mai napig nem derült fény a múltjára.

műanyag, archeoplastica
forrás: Archeoplastica.it

Suma egyébként munkája mellett önkéntesként védi a veszélyeztetett tengerparton fészkelő  madarak élőhelyét, és segíti a műanyaghulladékba gabalyodott tengeri teknősök megmentését. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy a Földközi-tengeren jelenleg a világon a legmagasabb a mikroműanyagok koncentrációja, és Suma aggódik amiatt, hogy a tenger gyümölcseit tartalmazó étrendnek köszönhetően ezek az emberek szervezetébe kerülnek.

Ugyanakkor nem démonizálja a műanyagot, de dolgozik rajta, hogy tudatosítsa az emberekben az egyszer használatos műanyagokból adódó hulladék csökkenésének fontosságát.

Az online múzeumban itt tudsz böngészni.

Még több cikket a környezetvédelem témájában itt találsz.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek