fbpx

Megjelent a Szeretetkertben önmagunkkal című könyv

Bemutatták dr. Piczkó Katalin pszichiáter, coach, motivációs előadó legújabb könyvét, amelyben önmagunk szeretetéhez, elfogadásához ad segítséget a szakértő.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Szeretetkertben önmagunkkal premierjén Dobó Kata színész-rendező beszélgetett a szerzővel.

„Számomra néhány évvel ezelőtt jött el az a pillanat, amikor megértem az önvizsgálatra” – mondta el Dobó Kata a bemutatón. „Ahogy Kati filmjében láttuk és könyvében is írja, minden emberben, így bennem is állandóan ott dolgozik a kisördög: rontja az énképünket, önbecsülésünket, negatív érzéseket gerjeszt. Ezek a gondolatok aztán hatással vannak az emberi kapcsolatainkra, munkánkra, családi életünkre. Ugyanakkor Kati olyan kérdéseket tesz fel a könyvben, amelyek segítségével teljesen átkeretezhetjük azt, amit saját magunkról gondolunk” – tette hozzá Dobó Kata.

szeretetkert
A Szeretetkertben önmagunkkal című könyv borítója

A „Szeretetkertben önmagunkkal” című kötet egy önismereti kalauz, amely gyakorlati segítséget nyújt abban, hogyan találhatjuk meg belső szabadságunkat. „Rengeteg szerepet töltünk be, folyamatosan hajszoljuk a sikereket, de kevés időt töltünk önmagunk társaságában, belső világunk megfigyelésével. Aki jóban van önmagával, az a bizonytalan külvilági körülmények között is könnyebben képes hozzáférni belső erőforrásaihoz” – mondta el dr. Piczkó Katalin. „A belső szabadság megtalálása azt jelenti, hogy nem aggódom folyton a jövő miatt, nem vágyom arra, ami nem elérhető. Képes vagyok a jelenben maradni, meg tudom őrizni mások iránti és önmagamhoz fűződő szeretet állapotomat” – tette hozzá a szakértő. Dr. Piczkó Katalin kórházi pszichiáterként, terapeutaként, majd vállalatvezetők coachaként, motivációs előadóként is széleskörű tapasztalatokat szerzett önértékelési megakadásokkal, a belső szabadság kialakításával kapcsolatban.

Dr. Piczkó Katalin első könyve, a Szeretetkert – Milyen jövő vár párkapcsolatunkra című kötet hatalmas sikert aratott. „Úgy érzem, hogy lassan eljön az ébredés időszaka, amikor egyre többen lesznek kíváncsiak arra, hogy milyen módon tudnak alakítani, változtatni az életükön. Ennek a legegyszerűbb módja, ha először saját hozzáállásunkon változtatunk” – mondta el a pszichiáter szerző.

A könyv ide kattintva érhető el.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32