Szerencsésnek mondhatom magamat így felnőttként, mert vissza tekintve a gyerekkoromra csodaszép karácsonyunk volt az öcséimmel. Emlékszem, minden december 24-én elmentünk Nagymamámékhoz és degeszre ettük magunkat a finomabbnál finomabb süteményekkel, hallgattuk Nagypapám meséit és nevettünk. Nagyon sokat nevettünk. Felhőtlenek voltunk és boldogok. Kint az udvaron nagyokat hógolyóztunk, belevetve magunkat a hóba készítettünk angyalkákat, és minden erőnket összeszedve hóembert csináltunk. De olyan igazit. Répa orral, gombszemekkel, sállal a nyakában, seprűvel a kezében és fazékkal a kobakján. Majd mire hazaértünk addigra a Jézuska is járt nálunk, mert minden távozása alkalmával felkapcsolta az égőket a karácsonyfán és elrejtette az ajándékokat a fa alatt. Gyermeki boldogság és kacaj töltötte be a szobát.
Évekkel később persze sok minden megváltozott. A Nagyszüleim eltávoztak, időközben felnőttünk, én is kirepültem a családi fészekből, külföldre költöztem, de a karácsony ugyanaz maradt. Felnőtt fejjel is izgatottan vártam a szenteste reggelét, hogy végre felállíthassuk öcséimmel a fát, és karácsonyi dalokat hallgatva felrakjuk a csodaszép díszeket. Majd megtisztelve Nagyszüleim emlékét koszorút vittünk a sírjukra és mire hazaértünk, láss csodát, a fények már világítottak a szobában. Ilyenkor mindig egymásra néztünk az öcséimmel és elmosolyodtunk, itt járt a Jézuska. Ekkorra mindhárman tudtuk, hogy már rég nem az ajándékok számítanak, hanem az együtt töltött pillanat. A nevetések, ölelések, koccintások, a régi szép emlékek felelevenítése.
Emlékszem, mikor külföldre költöztem és az első karácsonyt a családom nélkül kellett töltenem, az borzasztó volt. Nem az ajándékok miatt, hiszen addigra már rég nem érdekelt mit rejtenek a dobozok, csak arra vágytam, hogy megölelhessem a szeretteimet. Akkor kezdtem átérezni miről is szól igazán a karácsony: a szeretetről, a békéről és háláról. Arról, hogy össze kell tennünk a két kezünket, hogy a családunk körében tölthetjük az ünnepeket, hogy van kit megölelnünk, és megpuszilnunk.
Ezen a napon szélnek kell eresztenünk a fájdalmat, a csalódást, de legfőképpen a haragot. El kell engednünk a rosszat és meg kell tudnunk bocsájtani. Megnyitni a lelkünket, hogy szívünket beragyoghassa az ünnepi fény. Átélni aszeretet varázslatos erejét.
