Aznap este szokásomhoz híven későn indultam el. A családom, és a barátaim már mind csak rám vártak, hogy megérkezzek. Mivel nagyon kevés időm volt, így gyorsan a megszokott fehér kabátomat és a hozzá tartozó sálat vettem fel. Ahogy útra keltem, egyre szorosabbra húztam a sálamat, persze nem ritka, hogy Karácsony estéjén az időjárás erre késztet.
Az utam során betekintettem nagyon sok udvarba. A hó fedte bokrok, és fák még az esti sötét ellenére is vígan mosolyogtak rám. Boldogan láttam, hogy más családok már élvezik egymás társaságát. Körbenézve észrevettem, hogy páran mellettem még szintén sietnek, hogy odaérjenek a családjukhoz. Az udvarokban mindent vastag hóréteg takart. Láttam a kutyaházat, aminek lakója kivételesen erre az estére a kandalló melege mellett hajthatta álomra fejét. A kidíszített lomb nélküli fákat, ahogy égősorokkal mégis élővé varázsolták őket, mintha csak nyár lenne, és a lombkoronájuk hibátlanul, az ősz hideg érintése nélküli lenne. A falu szabályos utcái is világítottak itt-ott, csak úgy ragyogott egy-két utcarészlet. Szinte már vakítóbbak voltak, mint a hó.
A házakhoz közelebb érve láttam csak igazán, hogy milyen gyönyörű, színpompás díszekkel dekorálták ki az otthonukat az emberek. Az egyik háztetőn egy hatalmas rénszarvas világított, onnan nézve le a járókelőkre, akik egyszerűen nem bírták ki, hogy ne nézzenek vissza, majd a tekintetük találkozott. Egy másik háznál az emeleten lévő erkély volt csupa aranyba öltöztetve. Szemet gyönyörködtető formákkal díszítve az ablakok. Egy hóember alakú égősor kacsintott vissza rám az egyik kirakatból, mely a helyi kisbolt bejárata mellett ragyogott a téli éjszakában. A hóember mellett ezüst csillagok, és vattából készült műhó díszítette a bolt kirakatát.
Közelebb érve a házak ablakaihoz, valami forró érzés öntötte el a szívem. Az ablakokon keresztül láttam, ahogy az egyik házban, a nappaliban a tűz mellett ülnek, és beszélgetnek az emberek, az egész család. Egy másik háznál, éppen vacsoráztak. Az egész rokonság az asztal körül ült, és vidáman beszélgettek, miközben falatoztak. A gyerekek már befejezve a vacsorát, a frissen kapott ajándékokkal játszottak a karácsonyfa mellett. A következő háznál pedig pont azt a jelenetet sikerült elkapnom, amikor az egész család egy nagy ölelésben vett részt. Ekkor ismét eszembe jutottak a barátaim, és a családom, hogy már csak rám várnak, én pedig itt szépen lassan szállingózok feléjük. A hűvös szél is segített abban, hogy egy kicsit gyorsítsak a tempómon. Csak azt láttam magam előtt, ahogy minden szerettem együtt van, és mind ugyanolyan boldogok. Alig vártam, hogy én is csatlakozzam hozzájuk.
A sarkon befordulva már megpillantottam őket. A szívem egyre hevesebben kalapált. Azok, akiket szeretek, mind ott pihentek, és csak rám vártak. Alig voltam tőlük pár lépésre.
Hazaértem. Földet értem. Most már a szeretteimmel voltam. Éreztem, ahogy ölelő karjaik egyre szorosabban magukhoz húznak. És valaki a fülembe suttogta:
Végre itt vagy! Már nagyon vártunk!
Majd a következő pillanatban már én is a földet takaró hórétegben voltam. Eggyé olvadva a családommal és a barátokkal, akiket mindennél jobban szeretek. Nem is kívánhatnék szebb Karácsonyt.
Itthon vagyok…
