fbpx

A fenntarthatóságra és a mesterséges intelligenciára fókuszálnak a startupok 

Az innováció segítheti a konjunktúra erősödését, ezért a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásátadás és a kapcsolatépítés felgyorsításával támogatja, hogy a nemrég bekerült 12 új csapat is átlendülhessen a kihívásokon.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A márciusban zárult 10. kiválasztási hullámban a környezetbarát megoldások és a mesterséges intelligencia alkalmazása került előtérbe. 

A magas infláció, a bizonytalan, lassuló gazdasági környezet a startupokra is komoly hatással van – a befektetők kerülik a kockázatot, a munkavállalók kétszer is megfontolják, hogy milyen cégnél helyezkednek el, és az alapítók is óvatosabban vágnak bele új vállalkozásba. Éppen ebben a kihívásokkal teli időszakokban van azonban leginkább szükség új szemléletre, a startupok innovatív megoldásaira.

„A jelenlegi helyzetben megnövekedett a startup ökoszisztémát támogató szereplők fontossága. Az inkubátorok jelentik ugyanis a biztos pontot a csapatok életében a növekedéshez, a fejlődéshez. Másrészt a vállalati szektor is nyer ezzel, hiszen így betekintést kap a legújabb technológiákba, fejlesztésekbe, és korai felhasználóként előnyre tehet szert az innovatív újítások alkalmazásával. Erre különösen nagy szükség van, hiszen a hazai cégek esetében azt látjuk, hogy az innovációs hajlandóság stagnál, ami hosszú távon lemaradáshoz vezethet” – ismertette Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a startup ökoszisztéma aktuális helyzetét a start it @K&H inkubátorprogram tavaszi kiválasztási időszakának eredményei kapcsán. 

Mire van most szüksége a startupoknak?

„Míg Amerikában főleg a technológiai startupok kockázati tőkefinanszírozásának területén keletkezett egy űr, az európai piacon is megfigyelhető a visszahúzódás és az óvatosság a befektetők részéről. Hiszünk abban, hogy a gazdaság beindulásával a startup világ újra erőre kap, ezért addig is biztos háttérrel és tudástranszferrel támogatjuk ezt a leginnovatívabb vállalkozói réteget” – hangsúlyozta a szakember. A legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H ezért a szakmai mentorok, a digitális technológiai szolgáltatások és a közösségi iroda mellett a korábbi alapítók tapasztalataival, a K&H felső- és középvezetői közül kikerülő kulcsmentorokkal és az ökoszisztéma szereplői közötti kapcsolatépítést szolgáló eseményekkel segíti és gyorsítja a csapatok fejlődését. 

Új szemlélet és technológia

A start it @K&H 10. kiválasztási időszakában ez a hosszú távú gondolkozás állt a középpontban, amit a fenntarthatósági – ezen belül is a környezetbarát és nemi egyenlőséget szolgáló – megoldások fókuszba helyezése is jól mutat.

A több mint 50 jelentkező közül márciusban bekerült 12 csapat több mint fele ugyanis már ilyen innovációt hozott, míg 7 női alapítású. „A környezeti értékek megőrzése a startupok körében is kiemelt téma lett, ahogyan az energiaválság kihívásainak megoldása is. Emellett jól látható, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése a hazai startupokra is hatással van, az újonnan kiválasztott csapataink közül öt már alkalmazza valamilyen formában a technológiát. Annak pedig külön örülünk, hogy egyre több a női alapító is, hiszen a nemek közötti egyenlőség és így az eltérő megközelítésekből eredő előnyök kiaknázása, fontos része az innovatív gondolkodásnak” – összegezte tapasztalatait Németh Balázs. 

A fenntarthatósági fókuszú csapatokat iparági mentorok, a női alapításúakat pedig személyes tanácsadás és rendszeres panelbeszélgetések is támogatják a további sikerekben, hiszen a hosszú távú gondolkozásnak fontos része mind környezeti, mind társadalmi szempontból a fenntarthatóság.

A start it @K&H új csapatai 

  • Dr. You: egészségügyi platform, mesterséges intelligencia segítségével értelmezi a betegségek tüneteit és lefordítja az ezekkel kapcsolatos orvosi kifejezéseket úgy, hogy azok érthetők legyenek a pácienseknek
  • Beeco: ökoközösséget építő platform, amely többek között tartalmaz ökolábnyom kalkulátort, öko-asszisztenst és öko-térképet
  • Kast: modell-közvetítő platform, ami automatizáció segítségével egyszerűsíti a megrendelést és adminisztrálást az ügyfeleknek és kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszi az iparágat a munkavállalók számára
  • OneCup: a Re-pohár logisztikájának megújításával foglalkozik, elsősorban mozik és éttermek piacát célozza meg
  • PixInPut: mesterséges intelligenciával ellátott, automatizált, beltéri farmfelügyeleti rendszer
  • Kingfish: RAS-rendszerre épülő, önfenntartó körforgásban működő hal- és garnélatermesztés, ahol kizárólag geotermikus energia és napelemek biztosítják a szükséges energiát
  • ASSU: automata és félautomata drónrendszer a szőlészet igényeire szabva
  • exiquiz: mozgásra, logikus gondolkozásra és csapatmunkára ösztönző, játékos edtech applikáció
  • GuardenAI: autonóm robotok a precíziós gazdálkodások kártevő problémái ellen
  • PV Transparency: okostelefonos alkalmazás és a napenergia mérésére alkalmas érzékelő, a napelemek vásárlása előtti döntéshozatal segítéséhez
  • Redivivum Technology: mesterséges intelligenciára épülő automata válogatórendszer, ami segíti a textil hulladék újrahasznosítását
  • MEROVA Diabetic Health: a cukorbetegek körében előforduló problémák megelőzésére épített applikáció, ami személyre szabott életmód-javító megoldásokkal segíti a felhasználót a komplikációk elkerülésében

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32