Első körben azt próbáltam megfogalmazni magamban, hogy mi is az a felnőtté válás? Mert a felnövésbe bele tudom illeszteni azt, hogy a gyerekből tinédzser lesz, de a felnőtté válás már egy komolyabb dolog. Hallottam már ilyeneket, hogy akkor válsz felnőtté, ha tudsz egy jót röhögni saját magadon, vagy akkor, ha örömmel tölt el egy új serpenyő megvétele. Valahol egyet is értek ezekkel, de azért ennél többről van szó, azt hiszem. Függetlenségről, önállóságról például.
Átvándoroltam ezután arra a kérdésre, hogy vajon én magamat felnőttként látom-e? Egyszer már megjegyezte a terapeutám, hogy lányként, csajként definiálom magam és nem nőként. Szöget ütött ez a fejemben. Sose gondoltam, hogy ez számít, hiszen csak szavak. De most, hogy a felnőtté váláson agyalok, úgy érzem, összefüggenek, és valójában, teljes mértékben nem tartom magam felnőttnek.
Szuper, már csak arra kéne rájönni, hogy miért?
Úgy vélem, ennek köze lehet ahhoz, hogy bár lényegében külön lakásban, de mégis apumékkal lakom egy fedél alatt. De talán a karrier utamhoz is. Hogy még nem vagyok kész, nem vagyok annyira önálló, mint amennyire szeretnék. Fizetek ugyan rezsit, de az semmi ahhoz képest, amennyit egy lakásra kéne költenem. Pedig idén már 32 éves leszek, el is fog most a szégyenérzet. Kirepültem, de mégsem. És a fészekben lakó fióka még nem madár. Uhh deep. Na, ezzel kezdj valamit Dóri.
Létezik olyan, hogy félig felnőtt? Mert valami ilyesmit érzek. De hogy ne legyek már ennyire negatív, keresek magamnak egy másik kifejezést: úton vagyok. Ez tetszik. Azt jelzi, hogy teszek valamit, csak még nem értem oda. De ez legalább nem degradál. És tényleg útra keltem már, bemelegítettem azokat a szárnyakat, növesztettem szép tollakat, csak a bátorságot, a magabiztosságot gyűjtögetem túl hosszú ideje.
Lehet még február végén újévi fogadalmat tenni? Mert akkor azt hiszem, hogy idén ezen kéne egy kicsit jobban dolgoznom. Hogy összeszedjem azt a kellő bátorságot és kiugorjak a fészekből, no de nem a mélybe, hanem szárnyaimat kiterítve a magasba, előre.
