Ezután a misztikus bevezetés után el is mesélem, hogy milyen események történtek ma velem. Nem lesz benne világmegváltás, de annyira feltöltött pozitív energiákkal ez a délelőtt, hogy adni szeretnék ebből egy kis szeletet nektek is.
Legyőztem életem egyik legnagyobb fóbiáját
Azt hiszem, mindenkinek van valami félelme vagy fóbiája. Van, aki pókoktól retteg vagy a sötétség ijesztő számára, nos számomra a vérvétel ilyen. A világ egyik legtermészetesebb dolga, ami elengedhetetlen az egészségünk feltérképezéséhez, tudom. Számomra mégis egy tű látványa felér egy rémálommal. Nem tudom pontosan honnan jön ez nekem, gyerekként biztos nagyon traumatikus volt, ha oltást kaptam. Illetve akkor még a kézfejemből vettek vért, ezért soha nem tapasztaltam meg milyen amikor a karomból veszik le. Valószínűleg ezek mind hozzájárultak a fóbiámhoz. Ami annyira erős, hogy ha egy filmben szúrnak valakit – legyen az kórházzal vagy akár drogokkal kapcsolatos – nem bírok odanézni. Ez nem hiszti, egyszerűen valamiért így alakult.
Az a furcsa, hogy ennek ellenére például vannak tetoválásaim, és az a tű soha nem zavart. Ahhoz nem társítok semmilyen rossz élményt, az valahogy más. De hogy jön ide mindez?
Úgy, hogy ma végre sikerült legyőzni ezt a félelmet egy nagyon kedves nővér segítségével, és túl vagyok az első normálisnak mondható vérvételemen, ami számomra egy hatalmas siker. A rendelőben pedig egy nagyon aranyos nénivel elegyedtem szóba az időjárásról (mi másról?) és valójában ez a történet róla szól.
A hosszú élet titka
A vérvétel után még felsétáltam a közeli kilátóba, ami gyerekkorom egyik fontos színtere volt. Mikor innen lejöttem, és a busz irányába indultam, az egyik utca sarkán összefutottam ugyanazzal a nénivel, akivel a rendelőben találkoztam egy órával azelőtt. Most is megszólított, így végül pár száz métert együtt sétáltunk, míg el nem váltak útjaink.
Ez az idős hölgy pedig komolyan feldobta a teljes napomat és hiszem, hogy okkal kellett vele találkoznom. Mesélt arról, hogy ő is fél a vérvételtől, ezért jött ő is abba a rendelőbe, mert ott olyan ügyesek. Ebben már tudtunk kapcsolódni, de a lényeg csak ezután jött.
Az idegen néni elmondta, hogy 79 éves, de ez cseppet sem látszott rajta. Ő délutánonként táncórára jár, ahol a twisttől kezdve mindenféle stílust kipróbálhat. Azt mondta, egyedül szeret táncolni, mert úgy senki sem lép a lábára, és reméli, hogy ma sem kérik fel, mert nem sokan nem tudják, hogyan kell taktusra mozogni. Aztán elmondta, hogy szerinte mi a hosszú, boldog élet titka: “Én felkelek reggel 6-kor és aztán megyek! Nem ülök le a tv elé, nem zabálok, hanem megyek. És egyébként is figyelek az étkezésemre, hogy egészséges legyen.”
Aztán hozzátette azt is, hogy bár neki is van miért szomorkodnia, és sokkal jobb lenne, ha a férje még mellette lenne, de nem lehet ezen gondolkodni mindig. Szerinte a rossz kedvet otthon kell hagyni, és nyitottnak lenni, örülni. Végül pedig megköszönte, hogy beszélgettem vele egy kicsit, mert már nem sok ember van akivel tud vagy lehet.
Megköszöntem én is, és mondtam neki, hogy igazából ő dobta fel az én napomat. Mert bár az élet néha nem ennyire egyszerű, de ha néhány apró dolgot betartunk, akkor könnyebbé tehetjük. Nincsen ebben semmi újdonság, vagy nagy attrakció, hogy az egészséges élethez mozgás, megfelelő étkezés és egy csipetnyi boldogság kell. Mégis, néha ezeket a legalapvetőbb és legegyszerűbb dolgokat felejtjük el.
Kedves idegen, köszönöm, hogy emlékeztettél erre, én ma gazdagodtam egy új példaképpel.
