Pontosan emlékszem a 20. születésnapomra, és nem csak azért, mert az volt az a nap, amikor szinte egyedül elpusztítottam egy üveg martinit. Hanem mert belém égett az a felismerés, hogy akkor most egy korszak lezárult. A tini évek hivatalosan is véget értek. Egyszerre volt ijesztő és mámorító.
Valami hasonló érzés kerülget a 30-as számmal kapcsolatban is, egy kicsivel több szorongással fűszerezve. Egy ideje tudatosan készítem magamat erre, akármilyen hülyén is hangzik. Tudom, minden felfogás kérdése, de nőként elérni ezt a kort, akkoris más. Egyre szaporodnak a kérdések: gyerek, házasság stb. a társadalmunk pedig úgy van berendezkedve jelenleg, hogy azon a bizonyos piacon elkezdett zuhanni az értékem.
És nekem ezt igenis helyre kell tennem fejben. Tudom, nem ettől függ, hogy értékes vagyok, mégis az öregedésen, az idő múlásán azért nem árt néha kicsit elmélázni. Úgy érzem ez az évtized nekem valahogy erről (is) fog szólni. Hogy ne csak és kizárólag aszerint definiáljam magam, hogy fiatalnak számítok-e vagy sem, és hogy mit kellett volna elérnem már ebben a korban, vagy mások szerint hol kellene tartanom.
De evezzünk kicsit vidámabb vizekre: megpróbáltam összeszedni, mik azok a dolgok, amikre büszke lehetek az elmúlt 30 évem során, vagy amiért hálás lehetek a huszonéves Raminak.
Határozottan érzem, hogy lenyugodtam, de nagyon is szeretek visszanyúlni néha ahhoz a sokkal vehemensebb és lelkesebb lányhoz, aki főleg a főiskola alatt voltam. Amikor annyi új impulzus ért, mint előtte soha, én pedig lubickoltam ebben.
Bár ma már sok mindenben szélsőségesnek látom az akkori gondolkodásomat, mégis néha irigykedve gondolok vissza arra, mennyire tudtam hinni valamiben. A harmincas énem viszont sokkal kevésbé látja a világot csak feketének vagy fehérnek. Örülök, hogy ma már nyitottabb lettem más véleményére is, és nem hiszem, hogy nálam van a Bölcsek köve.
Nem akarok magamnak most ilyen tipikus terveket felállítani, hogy miket KELL elérnem a 30-as éveimben. Ezt a hibát ugyanis elkövettem már, és ha aszerint nézném a nagy képet, akkor akár kudarcként is elkönyvelhetném az előző 10 évemet. Holott mindössze úgy hívják ezt, hogy ÉLET. Ami zajlik, néha te irányítod, néha meg csak sodródsz.
Nem fogom magamat keretek közé szorítani, de ha valamiről tudom belül, hogy igazán akarom, akkor ahhoz viszont szeretnék ténylegesen ragaszkodni és tenni érte. Ezt talán meg merem ígérni a jövőbeli önmagamnak, még ha a gyerek, sikeres karrier, ház és kutya kombót nem is. Vagy legalábbis nem időrendi sorrendben és nem kizárólagosan.
Szeretnék otthonra lelni önmagamban, ami mindig egy jó táptalaj lesz 10, 20, de akár 50 év múlva is. Egy biztonságos hely, ahova jó megérkezni, mégha nem is minden alakul úgy, ahogy elterveztem. Ezt kívánom magamnak a szülinapomra, se többet, se kevesebbet.
