Ha a múlthéten tárgyalt, lassú anyagcserével kapcsolatos mítoszról szóló cikkem volt az ismeretlen hőmérsékletű és bizonytalan összetételű vízbe lógatott lábujj, akkor a raktározásról következő okfejtésem lesz a megbizonyosodás utáni teljes testes alámerülés.
A legenda szerint még mindig vannak olyanok, akik hisznek, mit hisznek, a vonatkozó kommentszekciók árnyékából előbújva osszák az energiahiány okozta raktározás és a mágikus „lassú anyagcsere” már számtalanszor megcáfolt részmítoszát.
Ha itthon dereng is már az őszi zimankó, én azért tudok még egy s mást olyan választható üdülőhelyekről, ahol megvan még a lehetőség arra, hogy napbarnított réteggel fedhessük be hófehéren maradt testrészeinket. Nyaralás kisokos, második felvonás.
Ha te ott a képernyő túloldalán szintén a hozzám hasonlóak közé tartozol, aki a nyaralás helyszínén fonnyadozó legutolsó tikkadt fűszál árát is lecsekkolod, mert szereted ugyan a meglepetéseket, csak mégse, akkor ez a te olvasmányod lesz.
Noha Isten kivette szabinak a hetedik napot, hogy dolgát jól végezve pihenhessen meg, mi azért rendületlen lendülettel robogunk tovább országhatáron belüli városfelfedező túránk következő, egyben második állomására, a négy folyó találkozásának városába. Spoiler: Győrbe.
Légyen szó most egy olyan témáról, ami az én érzékeny kis lelkem egy oly becses pozícióját foglalja el, hogy az még engem is a megszokottól eltérő viccmentes komolyságra ösztönöz. Mert, ha művészetről van szó, ismerem én a viccet, csak nem szeretem.
Egy Szegeden eltöltött hétvégi korzózás nyomán jött az ötlet, hogy ha már ilyen bátran, egy egész hétvégére képesek voltunk kimerészkedni a vadonba, akkor igazán megtehetnénk ezt gyakrabban is, egy-egy napra, kötöttségek és centire kimért ütemterv nélkül, csak úgy lazán, fiatalosan.
Remélem, nem csak én, hanem velem egyetemben megannyian állnak időről-időre óriási, lebegő kérdőjellel a fejük felett a ruhásszekrény, a hűtő vagy épp a tároló előtt. Ha te is így vagy ezzel, nem dolgoztam hiába ezen a kellemes nyári délutánon.
Friss házasként életem azon ritka szakaszának egy újabb állomására érkeztem, amikor nosztalgiával gondolok vissza mindarra, amit magam mögött hagytam, és várakozással azokra az ismeretlenekre, amik még előttem állnak.
Ha már nyakunkon a nyár, ráadásul hetek óta vagyunk kénytelenek tűrni, ahogy a tikkasztó kánikula napi rendszerességgel tesz rajtunk csúnya, gyermekeknek csak szülői felügyelet mellett ajánlott erőszakot, mutatok néhány szabadtéri filmvetítésre szakosodott kezdeményezést, az az kertmozit.
Ha a múlthéten tárgyalt, lassú anyagcserével kapcsolatos mítoszról szóló cikkem volt az ismeretlen hőmérsékletű és bizonytalan összetételű vízbe lógatott lábujj, akkor a raktározásról következő okfejtésem lesz a megbizonyosodás utáni teljes testes alámerülés.
A legenda szerint még mindig vannak olyanok, akik hisznek, mit hisznek, a vonatkozó kommentszekciók árnyékából előbújva osszák az energiahiány okozta raktározás és a mágikus „lassú anyagcsere” már számtalanszor megcáfolt részmítoszát.
Ha itthon dereng is már az őszi zimankó, én azért tudok még egy s mást olyan választható üdülőhelyekről, ahol megvan még a lehetőség arra, hogy napbarnított réteggel fedhessük be hófehéren maradt testrészeinket. Nyaralás kisokos, második felvonás.
Ha te ott a képernyő túloldalán szintén a hozzám hasonlóak közé tartozol, aki a nyaralás helyszínén fonnyadozó legutolsó tikkadt fűszál árát is lecsekkolod, mert szereted ugyan a meglepetéseket, csak mégse, akkor ez a te olvasmányod lesz.
Noha Isten kivette szabinak a hetedik napot, hogy dolgát jól végezve pihenhessen meg, mi azért rendületlen lendülettel robogunk tovább országhatáron belüli városfelfedező túránk következő, egyben második állomására, a négy folyó találkozásának városába. Spoiler: Győrbe.
Légyen szó most egy olyan témáról, ami az én érzékeny kis lelkem egy oly becses pozícióját foglalja el, hogy az még engem is a megszokottól eltérő viccmentes komolyságra ösztönöz. Mert, ha művészetről van szó, ismerem én a viccet, csak nem szeretem.
Egy Szegeden eltöltött hétvégi korzózás nyomán jött az ötlet, hogy ha már ilyen bátran, egy egész hétvégére képesek voltunk kimerészkedni a vadonba, akkor igazán megtehetnénk ezt gyakrabban is, egy-egy napra, kötöttségek és centire kimért ütemterv nélkül, csak úgy lazán, fiatalosan.
Remélem, nem csak én, hanem velem egyetemben megannyian állnak időről-időre óriási, lebegő kérdőjellel a fejük felett a ruhásszekrény, a hűtő vagy épp a tároló előtt. Ha te is így vagy ezzel, nem dolgoztam hiába ezen a kellemes nyári délutánon.
Friss házasként életem azon ritka szakaszának egy újabb állomására érkeztem, amikor nosztalgiával gondolok vissza mindarra, amit magam mögött hagytam, és várakozással azokra az ismeretlenekre, amik még előttem állnak.
Ha már nyakunkon a nyár, ráadásul hetek óta vagyunk kénytelenek tűrni, ahogy a tikkasztó kánikula napi rendszerességgel tesz rajtunk csúnya, gyermekeknek csak szülői felügyelet mellett ajánlott erőszakot, mutatok néhány szabadtéri filmvetítésre szakosodott kezdeményezést, az az kertmozit.
