Magyar film a Hirosimai Nemzetközi Animációs Fesztiválon!
Klingl Béla ReMake című filmje is szerepel a Hirosimai Nemzetközi Animációs Fesztivál versenyprogramjában – közölte a produkció az MTI-vel. A gyurmát idéző számítógépes animációs technikával

Nem véletlenül ma, a környezetvédelmi világnapon jött ki a The Sims 4 népszerű életszimulátor játéknak legújabb kiegészítője. A téma nem is lehetne aktuálisabb: ezúttal a
Újra megnyitja kapuit pénteken a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból – tájékoztatta Németh Anikó igazgató
A rendező legújabb filmje – The French Dispatch – a hírek szerint július 24-én kerül majd először a mozikba. Mi már nagyon várjuk a tipikus
Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmesben szereplő Uggie megkapta a jubileumi fődíjat. A filmes kutyák
Ma, 2020-ban az ember sok mindent átértékel, és kezd dolgokat vagy élethelyzeteket más perspektívából látni. Így van ez a filmekkel is. A Twilight saga-t 2005-től
Éljünk a világ szinte bármely pontján, legyünk kosárlabda rajongók vagy sem, Michael Jordan neve mindenki számára ismerősen cseng. Ő a világ egyik legismertebb és legeredményesebb
A koronavírus mindenki életét megbolygatta, és legtöbben teljesen belefeledkeztünk a saját problémáinkba, ami teljesen érthető is. Talán sokan nem is gondolkodtunk el azon, milyen egyéb
Olvasni mindig jó és felszabadító érzés. Sajnos azonban egyre kevesebbszer kapjunk magunkat azon, hogy ráérősen üldögélünk egy könyvvel a kezünkben. Sokszor az a kifogás erre,
A vírus nem csak az emberek mindennapjait, de a Formula-1 versenynaptárát is nagyban felforgatta. Az idény eddigi futamait elhalasztották, és a mai napig folyamatosan csúsztatják