Április hónapját az alkotóművészeteknek szenteljük. Ennek mezsgyéjén futott át fejemben a gondolat, hogy kit illethet meg az alkotás kiváltsága?
“Állj hozzá pozitívan”, “Nézd inkább a jó oldalát” és még számtalan mondat hangzik el, ha valaki kicsit borusabban lát egy helyzetet és nem csak a “mindent tudó” guruk szájából. Mikor beszélünk toxikus pozitivitásról?
Vannak pillanatok, mikor elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, és dühünket oly módon engedjük a felszínre törni, esetleg úgy vezetjük azt le, hogy közben bántunk másokat, vagy éppen magunkat. Fontos ezen változtatni saját érdekünkben is!
Akár kívül, akár belül, ha elveszítjük a stabilitás és a biztonság érzetünket, odaveszhet a bizalom is. Fontos, hogy ezeket az érzéseket újból magunkhoz vegyük oly módon, hogy a változó körülményektől a legkevésbé függhessenek.
Hogy állsz a változásokkal? Hajlandó vagy elfogadni őket, vagy inkább ellenállsz? Mi lenne, ha azt mondanám, az évszakok pont olyanok, mint az élet? Mindegyik hoz magával valamilyen értékes leckét, amit ha hasznosítani tudunk, hatékonyabban telhetnek mindennapjaink.
Nem. Lenne a rövid válasz, de ez persze ennél sokkal összetettebb. Viszont az teljesen biztos, hogy ha gyerekünk pszichológushoz fordult, akkor tudatos, fejlődni akaró gyereket neveltünk, ami elszúrásnak közel sem nevezhető.
A barátok egy olyan család, akiket mi választunk; szokták mondani. Ha pedig egy barátság megszűnik, nagyon fájdalmas tud lenni. És bár a szerelmi kapcsolatok végéről többet szoktunk beszélni, ez a téma is fontos lelki vonatkozásokat hordoz magában.
Az önelfogadás ritkán érkezik nagy robajjal, az elhatározás pillanatában, azonnali felszólításra – ehelyett csendben bekúszik, akár évek alatt. A velünk történő események és a saját, tudatos munkánk együttes eredményeként egyszer csak érezzük, hogy észre sem vettük, de elértük az éj leple alatt.
Az Ukrajnában kialakult háborús helyzet mindenkit mélységesen megrázott, és egyelőre még nem látjuk a végét sajnos. Természetes, hogy emiatt rengeteg érzelem kavarog bennünk.
“Mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát!” Szokták hangoztatni és egy bizonyos pontig én is egyetértek ezzel. Nem kívánom támogatni a napjainkra elterjedt fiatalságkultuszt, de nem tudomást venni az idő múlásáról könnyelműség lenne
Április hónapját az alkotóművészeteknek szenteljük. Ennek mezsgyéjén futott át fejemben a gondolat, hogy kit illethet meg az alkotás kiváltsága?
“Állj hozzá pozitívan”, “Nézd inkább a jó oldalát” és még számtalan mondat hangzik el, ha valaki kicsit borusabban lát egy helyzetet és nem csak a “mindent tudó” guruk szájából. Mikor beszélünk toxikus pozitivitásról?
Vannak pillanatok, mikor elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, és dühünket oly módon engedjük a felszínre törni, esetleg úgy vezetjük azt le, hogy közben bántunk másokat, vagy éppen magunkat. Fontos ezen változtatni saját érdekünkben is!
Akár kívül, akár belül, ha elveszítjük a stabilitás és a biztonság érzetünket, odaveszhet a bizalom is. Fontos, hogy ezeket az érzéseket újból magunkhoz vegyük oly módon, hogy a változó körülményektől a legkevésbé függhessenek.
Hogy állsz a változásokkal? Hajlandó vagy elfogadni őket, vagy inkább ellenállsz? Mi lenne, ha azt mondanám, az évszakok pont olyanok, mint az élet? Mindegyik hoz magával valamilyen értékes leckét, amit ha hasznosítani tudunk, hatékonyabban telhetnek mindennapjaink.
Nem. Lenne a rövid válasz, de ez persze ennél sokkal összetettebb. Viszont az teljesen biztos, hogy ha gyerekünk pszichológushoz fordult, akkor tudatos, fejlődni akaró gyereket neveltünk, ami elszúrásnak közel sem nevezhető.
A barátok egy olyan család, akiket mi választunk; szokták mondani. Ha pedig egy barátság megszűnik, nagyon fájdalmas tud lenni. És bár a szerelmi kapcsolatok végéről többet szoktunk beszélni, ez a téma is fontos lelki vonatkozásokat hordoz magában.
Az önelfogadás ritkán érkezik nagy robajjal, az elhatározás pillanatában, azonnali felszólításra – ehelyett csendben bekúszik, akár évek alatt. A velünk történő események és a saját, tudatos munkánk együttes eredményeként egyszer csak érezzük, hogy észre sem vettük, de elértük az éj leple alatt.
Az Ukrajnában kialakult háborús helyzet mindenkit mélységesen megrázott, és egyelőre még nem látjuk a végét sajnos. Természetes, hogy emiatt rengeteg érzelem kavarog bennünk.
“Mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát!” Szokták hangoztatni és egy bizonyos pontig én is egyetértek ezzel. Nem kívánom támogatni a napjainkra elterjedt fiatalságkultuszt, de nem tudomást venni az idő múlásáról könnyelműség lenne
