fbpx
elfogadás

Elfogadni a testem 30 felett

Az elmúlt három évben annyit változott a testem, amennyit talán csak a pubertás kor alatt érzékelhettem. Ennek elfogadása azonban úgy érzem, hatványozottan nehezebb, mint akkor volt.

Tovább olvasok »

A fák anatómiája

Zöldben járva megszólal az erdő. Földből sudarasodó, szelíd óriások a fák. A lassú növekedés tudói. Törzsüket nyújtva, ég felé tartott karokkal szövik létüket a fellegekbe.

Tovább olvasok »
hosszabb élet

5 tipp a hosszabb élethez

Ki ne szeretne hosszú és egészséges életet élni? Ehhez ma már ömlik ránk számos tipp és trükk, de persze egyetemes igazság nem létezik. Nézzük, a Harvard Egyetem mit mond erről.

Tovább olvasok »

White Noise filmajánló

Január elsején a lencsefőzeléktől kajakómába esve elindítottuk a Netflixen a White Noise című filmet. Elsőre nem tudtuk végignézni. Két részletben viszont sikerült, ami nem jelenti azt, hogy nem tetszett. Sőt!

Tovább olvasok »
2023 - évindító gondolatok

Évindító gondolatok

Épp próbálok valami szupermotiváló cikket írni a 2023-as évre, január 2. napján, pedig fel se fogom igazán, hogy megint eltelt egy év. Már nem is tudom hányadik bekezdést kezdem újra, amikor leesik, hogy egy lépést kihagytam.

Tovább olvasok »
új év

Ha márciusban kezdődne az új év…

Új év, új élet, mondják, de mikor kinézek az ablakon és az átláthatatlan ködbe merülök, azt kívánom, hagyjatok aludni tavaszig. Aztán mégis erőt veszek magamon és sétálok egyet, de a gondolataim folyton azon járnak, miért most kezdődik az új év?

Tovább olvasok »
gluténmentes hókifli

Gluténmentes hókifli

Szinte még én sem hiszem el, hogy elsőre sikerült, de igaz. Ez a gluténmentes hókifli porhanyós és finom, akárcsak a sima változat. Mutatom, mi kell az elkészítéséhez!

Tovább olvasok »
apa

Apának – csendes példaképek

Van egy téma, amiről keveset beszélek, és még amikor ezeket a sorokat írom, sem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet. Csak reménykedni tudok, hogy apa nem fog haragudni érte. De ez most neki, róla szól.

Tovább olvasok »
bálnales izlandon

Bálnales Izlandon

Izland látványosságai közé tartoznak a bálnák. Egyik szabadnapomon elmentem meglesni őket! A sok kaland közül ez volt a kedvencem. A régi horgászhajó és a tengeri élőlények látványa egy teljesen más világot mutatott be.

Tovább olvasok »
belső nagyság

A belső nagyságról

Hoztam egy témát a belső nagyságról az őszutó ívén át az ünnepekre hangolódva. Arról a “térről”, ahol borús időszakban is meg tud születni valami fény. Arról a kis kertről, amit ha gondozunk, sokáig zöldell.

Tovább olvasok »
2022-es téli divat

2022-es téli divat

Bár nem vagyunk annak a hívei, hogy eszetlen módon ideig-óráig tartó trendeket kövessünk, azért inspirációért nem árt megnézni, mit tartogat a 2022-es téli divat.

Tovább olvasok »
Szerencsesüti recept

Szerencsesüti recept

Te is imádod, ha a kínaid mellé kapsz egy kis szerencsesütit? Nos, sokkal egyszerűbb az elkészítése, mint gondolnád! Jöjjön a házi szerencsesüti recept!

Tovább olvasok »