fbpx

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek pénteken, a kockázatos eszközökbe vetett bizalom erősödött, jóllehet a befektetők szkeptikusan fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) előző nap meghirdetett új stratégiáját.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató, a frankfurti DAX-30 index és a párizsi CAC-40 index 0,4-0,6 százalék közötti mértékben emelkedhet a nyitásban.

Monetáris politikájának két évig tartó felülvizsgálata eredményeként a Fed vezetői úgy döntöttek, hogy rugalmasabban viszonyulnak az inflációhoz annak érdekében, hogy a foglalkoztatottságra tudjanak koncentrálni. 

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben mozgalmas kereskedésben jórészt emelkedtek az indexek pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,59 százalékos pluszban, 579,76 ponton állt.

Tokióban 1,40 százalékos mínuszban zárt a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója, mert megijesztette a befektetőket az a hír, hogy lemondásra készül Abe Sindzó miniszterelnök. Abe rekordhosszúságú ideje tölti be a miniszterelnöki posztot, de krónikus betegségben – fekélyes vastagbélgyulladásban – szenved. Sajtóhírek szerint még pénteken bejelenti távozását.

Sydneyben 0,86 százalékos mínuszban zárt, Szöulban viszont 0,48 százalékos pluszban állt az irányadó mutató a záráshoz közeledve. Zárás előtt szűk egy órával Sanghajban 1,37 százalékos, Sencsenben pedig 1,68 százalékos pluszban állt az irányadó tőzsdeindex. Hongkongban 1,94 százalékkal ugrott a vezető tőzsdeindex.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,11 százalékos pluszban, 45,65 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,02 százalékos mínuszban, 43,03 dolláron forgott közép-európai idő szerint péntek reggel nyolc óra körül.

Az arany ára emelkedik. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,68 százalékkal, 1942,09 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,85 százalékkal, 1949,10 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Csütörtökön csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. Londonban 0,75 százalékkal, Frankfurtban 0,71 százalékkal, Párizsban 0,64 százalékkal, Milánóban 1,44 százalékkal, Madridban pedig 0,45 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,64 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,65 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,77 százalékkal csökkent.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,57 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,17 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,34 százalékos mínuszban zárt csütörtökön.

Forrás: MTI.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek